Nézz be az ABLAKBA Te is!
April 29, 2024

#31- MÁSODIK rész: Ismerni kell, hogy merre tart a világ!

A beszélgetés első részét itt éred el: A magyar Podpadon 🎙️ : https://podpad.hu/ablak-japanra-y2typl Ha a podcast lejátszókról és a honlapról hallgatnád, akkor pedig itt:

https://podcast.ablak-japanra.com/31-elso-resz-ismerni-kell-hogy-merre-tart-a-vilag/

Ajánlom hallgasd meg az első részt is, így lesz kerek a kép!

Felhívom a figyelmedet, hogy a beszélgetések teljes leirata is olvasható a podcast honlapján, az epizódok leírása alatt, a Transcript feliratnál. Gondolva mindazokra is, akik a fülükkel nem tudják hallgatni az adásokat, csak olvasni az elhangzottakat. 

A nyelvtanulásnál, az AI adta lehetőségek kibeszélésénél hagytuk abba, innen folytatjuk most a beszélgetést. Az idegen nyelvtudás és az interkulturális ismeretek szükségessége vajon mennyit ad hozzá az idegen kultúrák közti kommunikációhoz? Milyen tréningeket tartott Ishijima úr a témában a munkája során? És vajon mit jelent számára a munka? Milyen stratégiai tanácsokat kaphatunk tőle a kommunikáció vagy az életvezetés terén?

Ne hagyd ki ma sem az adást, kapcsolódj be Te is,.. 😊

Nyomj egyet a lejátszás gombra és hallgasd a folytatást! 

Tarts velem, az előző adásban kinyitott ablakon át nézzünk tovább együtt Japánra!! 

Ha kevésbe szereted a fülhallgatót akkor hallgasd a YouTube-on az epizódokat.. 😊

Kattints ide bátran és iratkozz fel:

https://www.youtube.com/@ablakjapanra

Ird meg röviden, hogy mit gondolsz az Ablak Japánra podcastról – hadd inspirálódjak én is.. 😊.

 Előre is köszönöm!

 https://podcast.ablak-japanra.com/reviews/new/

 Ha megnéznéd, hogy mi az egyik kedvenc időtöltése Isidzsima Hirosi úrnak, akkor kattints ide:

„Imádom a kosárlabdát. Különösen boldognak érzem magam, amikor a fiatalok elfogadnak engem és velük együtt játszhatok. Tőlük kapom az energiát.”

A linken található a Professzor nevű street ballert. Ez már művészet!

https://www.youtube.com/watch?v=m7D-67xqwYE

A podcast nemcsak Japán-rajongóknak készül, hanem mindenkinek, aki nyitott a világra!

☝️ Ha csatlakoznál a facebook közösséghez, kattints alább: 👇

https://www.facebook.com/Yanagisawa.Gyoengyi/

https://www.facebook.com/groups/japan.window

☝️ Ha az Instagramon keresnél, akkor itt találsz: @ablakjapanra

Ha egyszeri alkalommal támogatnád az Ablak Japánra podcastet, az alábbi linken add meg kérlek Te az összeget.

Előre is hálásan köszönöm!

https://bit.ly/tamogatom-a-podcastet

Ha pártolnál hosszabb távon, azt itt tudod megtenni:

https://www.buymeacoffee.com/ablakjapanra

Minden támogatást előre is hálásan🙇‍♀️ köszönök! 



Support this podcast at — https://redcircle.com/ablak-japanra/donations

Transcript

31- Isidzsima Hirosi

2. rész

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyáltalán ugye most a mesterséges intelligencia korszakában szükség van mondjuk a japán vállalatoknak arra, hogy mondjuk nyelvi képzéseket tartson, vagy az, hogy a helyszínen, a kiküldöttjei számára a kulturális környezetről nyelvi képzést tartson, hiszen ott van az AI, és akkor mindent az AI majd megtesz.

 

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van. Szerintem már a nyelvtanulásra nincs szükség. Egyáltalán.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát ön szerint nincs szükség nyelvtanulásra.

 

[Isidzsima Hirosi]

Nincs szükség, és nincs is értelme, ha üzletben akar használni a nyelvet. Ugye? Ahhoz nem kell.

 

Az mindig üzletben az a fontos, hogy mennyi időt meg pénzt költ, és mennyit kap belőle vissza. Ugye? Ebben a szempontból, hogy egyáltalán nem érdemes egy idegen nyelvet tanulni.

 

Minek? Hát most hamarosan meglesz az a szinkronfordítás, automatikus, és nagyon magas fokon, jobb, mint a profi tolmács, hamarosan meglesz, és nem csak egy nyelve. Egy időben több tíz nyelvet is lehet lefordítani.

 

Egy szinkron. Minek kell megtanulni egy nyelvet, és annyi időt fordítani, nincs értelme egyáltalán. Ez az üzleti szempont.

 

Ha viszont engem csak az érdekel, hogy szeretném beszélni a helyi nyelvet, megismerni a helyi kultúrát, gondolkodásmódot, akkor viszont, ugye, ez már nem azért, hogy ebből pénzt csináljak, hanem csak egyszerűen engem érdekel. Ugye, tudok kommunikálni az ő nyelvükön, és ez a jó, jó érzés, csak egyszerűen jó érzés. De akkor ez csak egy hobbi, akkor, nem?

 

Igen, úgy van, pontosan. Üzleti szempontból egyáltalán nincs értelme. Ez az időpocsékolás.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát most egy nagyon erős, kemény dolgot mondott.

 

[Isidzsima Hirosi]

Olyasmi lesz, mint az okostelefon. Mindenki minden nyelvvel fog beszélni, és úgy lesz a világom, már nem tudom, 10 év múlva már úgy lesz, ha valaki nem beszélne több nyelven, úgy automatikusan AI segítségével, akkor az egy buta lenne. Hogy nincsen olyan, hogy csinálsz, így lesz.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most az jutott eszembe, ezzel kapcsolatban, amit mond, hogy pont a japán nyelv az, amelyiknél nagyon, de nagyon fontos a csomagolás. Mindent meg lehet mondani, és hát nem csak japánul, bármilyen nyelven, a másikat el lehet küldeni a fenébe is, csak ugye az a nem mindegy, hogy ezt hogyan, tehát milyen nyelvi eszközökkel tesszük. Durván, vagy pedig szépen.

 

Na most e között is ugye van egy átmenet. Viszont, amit ön mond, hogy akkor az AI majd mindent megcsinál, és hát majd az AI fogja tudni, pont az a kulturális háttér, pont az a metakommunikációs eszköztár, ami, hát itt most ugye még nincs ez az AI-nak, lehet, hogy majd tíz év múlva, de lehet, hogy már öt év múlva is majd lesz neki, ezt ugye még nem tudjuk, vagy hogy egyáltalán ezt hogyan lehet megtanítani, hogy mondjuk egy magyar kommunikáló ember, aki nem tud japánul, aki nem tud arabul, tehát nem ismeri azokat a nyelvi háttér ismereteket, ő elmondja az AI-nak, hogy hát én ezt akarom mondani, és akkor az AI gyönyörűen lefordítja arra nyelvre, tehát az anyanyelvű az egy olyan érzelmi zuhanyba kerül, holott ugye nem erről van szó. Tehát az AI-nak is én úgy gondolom, hogy azért vannak korlátai, például egy üzleti tárgyaláson valahogy meg szeretnénk győzni a másik felet, akkor nem biztos, hogy az AI segíteni fog, lehet, hogy még rosszabbat tesz az AI, minthogyha saját magunk próbáljuk a saját minimális tudásunkkal is azért ezt valahogy a másiknak átadni. Erről mi a véleménye?

 

[Isidzsima Hirosi]

Teljesen egyetértek, ez valóban úgy van. Viszont egyrészt üzletben azért nem kell olyan annyira magas szinten beszélni egy-másik nyelvet, de az ez egyik. A másik pedig az évtizedeken, vagy akár évszázadokon keresztül, amikor az emberek egymással kommunikálnak, akkor előbb-utóbb megtanulják, hogy úgy, magyarul, hogy lehetne mondani, egyenlítő.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kiegyenlítődjenek?

 

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van. Tehát ez a különböző háttér, meg a gondolkodásmód, az előbb-utóbb közelednek egymáshoz, tehát hosszú időn keresztül megértik egymást. A harmadrészt, higgye el, AI még azt is megtanulja, hogy hogyan kell megfogalmazni egy másik nyelven úgy, hogy legyen sikeresebb, úgyhogy teljesen megértsje a másik embere abban a kultúrában a megfelelő kifejezéssel.

 

Lehet, hogy egészen mást mond az AI, de megérti az AI, hogy ebben az adott helyzetben mit, hogyan kell mondani.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azok az emberek, akik viszont szeretnek nyelvet tanulni, meg hát gondolom ön is szeret, mert nagyon sok nyelvet beszél, hogy az a plusz, amit így az ember elsajátít, tehát az empátiától kezdve az intelligencia fejlesztésén át, a nyelvtanulás nem csak arról szólhat, hogy megtanulunk nyelvtani struktúrákat, megtanulunk szavakat, hanem ennél sokkalta, sokkalta szélesebb spektrum. Azok a magyar diákok, akik most japánul tanulnak, abban a reményben, hogy mondjuk egy japán vállalatnál szeretnének elhelyezkedni, akkor megtanulják a japán nyelvet, de hát, hogy akkor ez nem kell, ez nem elég. Akkor ön mit mond, mit tegyenek még?

 

[Isidzsima Hirosi]

Inkább... Inkább tanuljanak AI-t. Úgy van, inkább AI-t, hogy kell használni az AI-t, hogy kell hasznosítani, milyen hasznot kihozni belőle AI-ból.

 

Ez a sokkal és sokkal fontosabb most, mint a nyelvtanulás. Én is élvezem, én is folytatom még, én még szeretnék Kínába is menni, Franciaországba is, és ottani életet megismerni a kultúrát, a gondolkodásmódot, a nyelvet és a konyhát. És ez nagyon érdekes, ezért csinálom, de egyébként az üzleti életben minek?

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Picit visszatérve arra, hogy ön ugye csak, nyolc általánost végzett Japánban. Tehát a középiskolát és a felső oktatást már Japánban nem végezte el. Hogy hogyan hozta be azt a nyelvi lemaradást, most a munkájában használja nyilván a japán nyelvet, és kellett olyan üzleti leveleket írni, kellett olyan szövegeket olvasni, amit nem oktatnak a japán nyolc általánosban.

 

Ezt hogyan hozta be?

 

[Isidzsima Hirosi]

Hát ezt ugye hosszú ideig kellett tanulnom japánul, tehát emlékszem, hogy amikor én elkezdtem dolgozni, 32 évesen kezdtem dolgozni, ugye akkor végeztem az egyetemet, és akkor kezdtem dolgozni, és egy könyvvizsgáló cégnél kezdtem dolgozni, és japán ügyfelek voltak, és nekik kellett ugye e-maileket írni. A elején minden egyes e-mail szövegét elküldtem először édesapámnak, és akkor ő kijavította, azt küldtem, minden egyes e-mailt édesapám megnézte, ezt még nem lett volna szabad, de hát sajnos nem nagyon jól tudtam japánul, úgyhogy kellett, muszáj volt ellenőriztetni az édesapámmal. Utána ugye hosszú időig tanultam, olvastam japán újságot.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, újságot olvasott, és aztán az interneten keresztül már, az interneten is olvasta a japán szövegeket, és akkor így hozta be a lemaradást.

 

[Isidzsima Hirosi]

Nagyon sok idő kellett hozzá.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor így nemcsak a nyelvet, hanem a japán irodalomtól kezdve a történelmet. Ezt egyébként valahogy ezt azért behozta? Tehát, hogyha most itt valaki mondjuk japán a történelemről kérdezi, akkor ebben mennyire jártas?

 

[Isidzsima Hirosi]

Megmondom, hogy szinte én alig tudok japán történelemről, meg az irodalomról. Utálom ezeket a tantárgyakat.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ön szerint most egy kommunikációnak hányad része a nyelvi tudás, és hányad része ez az úgymond interkulturális tudás, vagy pedig az, hogy ön ismeri a helyszínt. Tehát amikor Magyarországon dolgozott, amikor Moszkvában dolgozott, amikor Csehországban dolgozott, akkor ugye ott a lokális, tehát a helyszíni viszonyokat is ismerte. Mennyire volt fontos a nyelvi tudása, és mennyire ez a háttérismeret?

 

[Isidzsima Hirosi]

Én azt mondanám, hogy fele-fele. Ez nagyon fontos. Tehát miről van szó, tehát valamilyen technikai dolgokról van szó, vagy akár milyen más dolgokról van szó pl. pénzügyi dolog, azt jól kell ismerni, és még hozzá a helyi szokást, gondolkodásmódot is.

 

Mert anélkül nem lehet jól kommunikálni. A japánok bizonyos szempontból a skála végén vannak, és a másik végén van például a Amerika. És akkor talán Európa középen van valahol.

 

De inkább Amerikához közeli, de nem teljesen. Ennek ismerete nélkül jól kommunikálni, hatékonyan kommunikálni az nem lehetséges.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Milyen különbségeket, vagy milyen sajátosságokat tudna mondani arra, hogy például ugye a magyar néplélek, vagy mondjuk az orosz néplélek. Magyarok gyakran mondják, hogy nem nagyon tartanak össze. Ennek az ismerete, ennek a tudása, ez például mennyiben viszi előrébb, egy üzleti tárgyalásnak a kimenetet?

 

[Isidzsima Hirosi]

Ez mindenképpen nagyon fontos. Én cégnél dolgozom alkalmazottként, és nagyon sok üzleti tárgyaláson vettem részt eddig. Egyik fél a japán, a másik pedig a mindenféle nemzetiség, orosz, magyar, cseh, amerikai.

 

Úgy országonként összehasonlítani nehéz, de mint ahogy előbb mondtam, a skálán egyik végén a japánok vannak, és a másik végén amerikaiak vannak, és akkor európaiak valahogy köztük vannak. Olyan módon, hogy például egy konkrét példát mondok, ugye ezt mindenki tudja, hogy japánok nem adnak világos választ rögtön, igen vagy nem. Különösen nemleges választ nem nagyon akarnak adni, úgyhogy valamilyen más módon próbálják kifejezni magukat, és ezt megérteni külföldieknek nagyon nehéz, de viszont itt Amerikában, ugye most itt Amerikában élek, itt viszont ugye egészen más, igen vagy nemmel kell válaszolni azonnal rögtön ott a tárgyaláson.

 

De ennek ugye társadalmi háttere van, hogy abban van különbség, ugye mindenki jól tudja, hogy a japánok közösen döntenek. Nincsen olyan, hogy egy valakinek van teljes döntési joga, Amerikában viszont általában meg van adva, hogy egy adott embernek, aki tárgyal, annak van természetesen bizonyos korlát, de meg van neki a döntési jog. A japánoknak nincsen.

 

Ugye cégen belül tárgyalnak, és bizonyos procedúrán keresztül, ugye sok emberrel kell jóvá hagyatni, és utána adnak választ. Ez a társadalmi struktúra, a kultúra, a szokás, ez mind hatással van. Tehát ezt nem ismerve, csak nyelvtudással próbál valaki kommunikálni, az nagyon nem fog menni.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez azért most már változófélben van itt Japánban is, ugye? Én legalábbis úgy veszem észre, mert pontosan a japán oldal is tanul ebből, hogy a külföld ideges lesz ettől a hozzá állástól, és ettől az eljárástól. Tehát ők is azért tanulnak.

 

Amit én viszont fontosnak tartok, illetve tapasztalataim alapján látok, az egy nagyon jó stratégia, hogyha például egy magyar oldal, amikor tárgyalni készül, vagy akár már bele is ment a tárgyalásokba, akkor ne csak a saját érdekeit nézze. Tehát sokszor van az, hogy ugye a magyar fél kijelenti, hogy hát én így akarom és kész, akkor erre a japán oldal nem mond rögtön ellent, de azt mondja, hogy jó, hát köszönjük szépen és megszakad a kapcsolat. Érdemes talán úgy hozzáállni egy ilyen tárgyalásnál, és ezért van az, hogy a tárgyalások japánban el szoktak húzódni és hosszasan mennek, hogy mind a két oldal jól járjon.

 

Tehát én engedek a saját kívánalmaimból, cserébe a másik is enged. Pontosan emiatt is van az, hogy bizonyos szintig elhúzódnak. Tehát ez időbe telik, amíg egyeztet a két fél.

 

Mit ajánl akkor? Hogyan tudja újra felvenni a magyar oldal a kapcsolatot? Vagy hogyan tudja korrigálni az esetleges félreértéseket, vagy új feltételekkel, hogyan tudja megkeresni a japán oldalt?

 

[Isidzsima Hirosi]

A japánoknál nagyon fontos a bizalom. Bizalom nélkül nincs üzlet. Általában ugye egy új szállító jelentkezik, és elmond mindent, hogy mit tud ajánlani, és a többi.

 

De nem nagyon jól megy azért, mert ez az első fázis, a legfontosabb a bizalom megszerzése. Tehát ennek érdekében, ahogy ön mondta előbb, hogy a japán oldalán kell állni és az ő szemszögükből kell nézni a dolgot, és nekik megfelelő ajánlatot kell tenni, és mindig pozitívan hozzá kell állni, és elején nagyon hosszú időt tart ez az időszak, de ott közben nem szabad abba hagyni, mert ez pont az a folyamat, amelyen keresztül a japánoknak lesz bizalom. Másképp nem megy.

 

Ha egyszer már megbíznak, akkor tovább nagyon jól megy. Ez nagyon érdekes, különösen abban lehet látni, hogy az amerikai cégeknél milyen a szerződés, és a japán cégek között milyen a szerződés. Ha a kettőt összehasonlítjuk, akkor az amerikai cégek között olyan a szerződés, nagyon hosszú, minden részlet meg van határozva, milyen törvény szerint, mikor mit kell csinálni, és stb.

 

Minden részlet ott van. A japán szerződés nagyon rövid, csak pár oldal és tartalma szinte nincs. Csak azt mondja, hogy meg kell beszélni. Ha a probléma adódik, akkor megbeszéljük. Gyakorlatilag csak ez van írva.

 

Hogy lehet ez? De ez így megy, nagyon hosszú ideig üzletelnek egymással. Ahhoz először bizalom kellett.

 

Különben ilyen szerződéssel nem lehet dolgozni egymással. A bizalom a legfontosabb. Csak így lehet.

 

A legtöbb európai, vagy amerikai az elején hagyja abba azzal, hogy nem érdemes további időt fordítani. Nincs értelme.

 

Úgy sem lesz semmi. Ez nem így van. Utána következik.

 

Ez egy hosszú folyamat, de végig kell menni.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ön szerint ebben lesz változás japán oldalon? Az, hogy a világ halad a saját tempójában előre, és hogy Japánban még mindig, ami nem baj, én ezt nem negatív értelemben mondom, mert ez nem baj, hogy bizalmat kell először építeni, én is ezzel tökéletesen egyetértek. Csak az, hogy a világ meg felgyorsult.

 

Ez már nem feltétlenül így működik. És most már Japán a negyedik gazdasági hatalom lett. Nem feltétlen akarják kivárni a külföldi cégek ezt az egész folyamatot.

 

Nem éri meg kivárni. Nem biztos, hogy olyan előnyökkel jár kivárni, mint hogy elmenjenek máshová. Változhat ez, vagy mi kell ahhoz, hogy ez változzon?

 

[Isidzsima Hirosi]

Ez biztosan változik, és ehhez segít a kommunikáció. És a kommunikációt, a hatékony kommunikációt ugye a mesterséges intelligencia segítségével lehet elérni. És egyre több országgal lehet kommunikálni.

 

Olyan nincs, hogy sajnos én nem beszélek azon a nyelven. Ez mindegy lesz. Akármilyen nyelven lehet kommunikálni.

 

Tehát üzlettárs köre annyira szélesedik, és mindenfajta különböző kultúrával fog találkozni. És így már előbb-utóbb változni fog. Ha nem változik, akkor az a cég meg fog szűnni.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ön ugye tartott tréningeket is, amikor Oroszországban tartózkodott. Hogyan képzeljük el ezeket a tréningeket? Mit tanított akkor?

 

Miért volt ez fontos? És ön személy szerint ezekből mit tanult?

 

[Isidzsima Hirosi]

Pont azért volt fontos, hogy ugye előbb elmondtam, hogy azt a folyamatot, az elején lévő nehéz időszakot bírják kivárni a kollégáim. Különben ugye nekem nagyon fontos volt, hogy minél több japán kliens legyen. Attól ugye nekem is lesz több munkám.

 

A cégen belül. De viszont a könyvvizsgáló cégnél dolgoztam, és a kollégák nagyon panaszkodtak. Hogy ez a japán cég soha nem válaszol nekik.

 

Nem tudom, hogy igen, vagy nem. Hogy mit akar. Ez így ugye nem akartam, hogy ott abbahagyják.

 

Ezért kellett elmondani, hogy a japán cégeknél milyen a belső döntési folyamat és milyen a szociális, társadalmi háttér. És miért nem tudnak igent, vagy nemet mondani.

 

És mindezeket, például mindig igent mondanak a japánok. Igen, igen, igen. Mintha egyetértenének, de ez nem igaz.

 

Az csak azt jelenti, hogy megértik azt, amit mondunk. Tehát, hogy jelen vagyok, hallom. Úgy van, hallom.

 

Csak ennyit jelenti. És nem egyetértés. Mert a kollégák már előkészültek a háttérben, ők azt hitték, hogy igen rendben, mehet.

 

Tehát elkészítettek minden szerződést, és utólag kiderült, hogy még sem. Ilyen problémát elkerülni, el kellett magyarázni, hogy miben különbözik a japánok viselkedése. És ez nagyon hasznos volt.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ilyen iskolai tanár, idézőjelbe téve, szerepében ön megtanította akkor a külföldi klienseknek azt, hogy a kulturális háttér, egy ilyen történelmi, egy pici talán bevezető is akkor kellett ezeken a tréningeken, hogy megértsék azokat a reakciókat, amik érkeztek a japán oldalról.

 

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, hogy én a könyvvizsgáló cégnél dolgoztam, ez egy nemzetközi cég, tehát kollégák nem voltak japánok. És ők nem tudták, nem ismerik a japán kultúrát, gondolkodásmódot. És a kliensek viszont a japán cégek.

 

Ott vannak a japánok. Hogy kell kezelni a japán klienseket? És akkor hogyan lehetne elérni jó eredményt?

 

Hogyan lehetne eladni a szolgáltatásokat a japán cégeknek? És ehhez kellett elmagyarázni nekik, kollégáimnak, hogy hogy kell kezelni a japán embereket.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ön mit tanult, például, amikor mondjuk magyar klienseket kellett, úgymond, a japán cégnek kommunikálni? Tehát, hogy hogyan viselkedjenek a magyar kliensekkel? Vagy hogyan viselkedjenek az orosz kliensekkel?

 

Tehát, hogy ön mit tanult a magyar, illetve mondjuk az orosz néplélekből?

 

[Isidzsima Hirosi]

Nekem sajnos nem volt olyan szituációm, olyan helyzetem, hogy magyar kliensek lettek volna. Nekem csak a japán klienseim voltak. De viszont most ugye itt vagyok Amerikában.

 

Ezt a céget megvette a japán anyacég évekkel ezelőtt. Tehát ez eredetleg tiszta amerikai cég. Tehát itt levő emberek amerikaiak.

 

És minden gondolkodásmód, meg minden kultúra, a cégkultúra, ez mind amerikai. És viszont vannak japán kliensek, vevők. Vagy a japán kollégák vannak ott Japánban.

 

És akkor velük kommunikálni, az, megmondom őszintén, nagyon sok probléma adódik belőle. És akkor el kell mondanom a japánoknak, a japán kollégáknak, a japánban lévő, ugyanabban a cégcsoporton belül, ő nekik, elmondom, hogy mire kell figyelni, amikor amerikaiakkal kommunikálunk.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

A japánokat képzi az amerikai rendszerre.

 

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, most hát fordított helyzetben vagyok, igen, fordítva van.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

És mi a nehéz a japánoknak ebben a folyamatban?

 

[Isidzsima Hirosi]

Tulajdonképpen ugyanazt ismétlem, hogy egyenes választ nem tudnak adni igen vagy nemmel, mert mindig szeretnének egyszer a kollégák között megbeszélni, és akkor utána visszajönni. De hát most mondják meg, hogy igen vagy nem. Olyan egyszerű a kérdés, hogy minek kell majd kollégákkal tárgyalni, most nincs értelme.

 

De hát ez mindig így van. Még valamit magyaráznak, de akkor nem mondják meg, hogy mit akarnak. Amerikában az a fontos, hogy először meg kell mondani, hogy mi ezt akarjuk.

 

Ezt így akarjuk. Mert... utána következik a magyarázat.

 

De viszont a japánoknál nem így van. Azt nem mondják, hogy mi ezt akarjuk, vagy ezt nem akarjuk. Így nem mondják meg.

 

Valahogy ez nem világos, hogy mit akarnak, de valamit mondanak, mondanak, mondanak, és majd végén kicsit jelzik, hogy mit szeretnének. Nem világos, de valahogy úgy jelzik, hogy ezt akarják, vagy nem. Nekik azt mondom, hogy világosan meg kell mondani a legelején, hogy mit akarnak, vagy mit nem akarnak.

 

Utána jöhet bármilyen hosszú magyarázat. Az lehet.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Amit mond, az teljesen így van, és ezzel teljesen egyetértek és logikus is, és talán racionálisabb is ez. De lehet, hogy azért is, mert én is ugye már nagyon hosszú ideje élek itt Japánban. Talán egy picit, nem azt mondom, hogy közelebb áll hozzám ez a japáni megközelítés, csak hogy már hozzászoktam, és én úgy gondolom, ennek a pozitív oldala, tehát az, hogy nem mondjuk meg az elején, hogy mit akarunk, hanem majd az kiderül egyszer csak, ennek a pozitív oldala az az, amit valahol Japán egy kicsit a külpolitikájában is, meg mindenhol folytat, hogy ha megváltoznak a viszonyok, akkor tudnak ahhoz simulni.

 

Oda tudnak idomulni, ahová éppen az adott helyzet kívánja. Hát ennek ugye nagyon sok hátránya van, főleg az üzleti életben, hiszen ha történik egy probléma, akkor ugye beszéljük meg, na de akkor kinek az oldalán, kinek az oldalán van az igazság. Csak azt tudom mondani, hogy már hozzászoktam.

 

Néha már én is egy kicsit így gondolkodom, és próbálok a japánokkal való tárgyalásnál én is egy ilyen hasonló dimenzióban gondolkodni. Ugye, az imént azt mondta, hogy nem kell nyelvet tanulni, mert majd az AI segít, de azért még időbe telik, amíg a japán gondolkodás és egyáltalán itt a japán viszonyok változnak, mert ez nagyon lassan megy itt Japánban. És én úgy gondolom, hogy szükség van azért olyan segítő kezekre, mint ahogy ön is ezt tette, és hát feltelhetően mások is, akik ezért tanulnak japánul például, hogy így akkor a két oldalt összekössék.

 

Más vizekre evezve, én így az eddigi életét átnézve, áttekintve, én azért meg szeretném kérdezni, hogy ön hisz a végzetben? Hisz abban, hogy amikor elindult a golf pályára, akkor azt majd ott kell hagynia? Hisz abban, hogy amikor elment a nagykövetségre, és ott kedvesen felvilágosították, akkor ezek nem véletlenül történnek, vagy hogy ön ki tudta hozni magából azt, hogy nyelveket tanult?

 

Tehát, hogy ezek nem véletlenül történtek, hanem önnek talán ez lett volna a feladata az életben? Hisz ebben?

 

[Isidzsima Hirosi]

Végzetben, részben hiszek, részben nem, de én úgy gondolom, hogy valaki valamiben bizonyos szintű sikert elér, az tulajdonképpen végül is attól függ, milyenek a szülei. Tehát a szüleinek a képességétől függenek az adott embernek a korlátai. A kérdés csak az, hogy megfelelő pályát talál-e vagy sem.

 

Tehát nagyon sikeres embernek a szülei nem feltétlenül sikeresek voltak, az nyilván ez így van, de én véleményem szerint az csak azért, mert ők nem találták azt a pályát, amihez nagyon értettek. Mindenkinek van a tehetségi korlátja, és azon belül lehet bizonyos szinten sikeres. Tehát én nekem a 24 éves koromban kezdtem nyelveket tanulni, magyarul tanulni először, és akkor utána angolul, utána csehül, utána oroszul, és még stb.

 

stb. És minden nagyon jól ment, de én azt gondolom, hogy nem azért, mert én valami különleges dolgot csináltam volna, hanem nekem már volt tehetségem ebben. KA golfozásban nem volt, de a nyelvtanulásban igen.

 

Csak véletlenül találtam ezt az irányt, és akkor úgy sikerült. Tehát nekem már eleve volt ebben tehetségem, és úgy megvalósult, hogy véletlenül erre a pályára jöttem. Ilyen szempontból ugye van végzet.

 

De viszont az, hogy megtalálják azt a megfelelő pályát, vagy sem, ez már egy másik kérdés. Ugye ez nem a végzettől függ. Tehát részben hiszek, részben nem.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Lehet benne valami. Ön szerint egyébként a nyelvtanuláson kívül még miben tartja magát sikeresnek. Tehát a kosárlabdán kívül.

 

[Isidzsima Hirosi]

Dehát a kosárlabdát akartam mondani.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy így most ugye hát már az élete delén, hogy talált még magában valami olyan bármi affinitást valamire.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, tehát a nyelvtanulás az csak nyelv, de a kultúrát, a gondolkodásmódot megérteni ez egy másik dolog. És én ebben is azt tudnám mondani, hogy bizonyos szinten sikeres voltam. Nagyon jól illeszkedem az adott társadalomhoz.

 

Ha Magyarországon vagyok, úgy viselkedem, mint egy magyar. Ha Oroszországban vagyok, akkor mint egy orosz. És itt Amerikában, mint egy amerikai.

 

Japánban pedig egy japán.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor önben ezek a személyiségek is akkor megvannak.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, ez természetből adódik. Tehát nem úgy igyekszem, hogy úgy viselkedjen, hanem csak egyszerűen úgy olyan vagyok. Csak egyszerűen.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha jól értem, akkor egy empátiával viszonyul a dolgokhoz. És most lehet, hogy túlzás, amit mondok, de amit az imént mondott itt a golf évek alatt, hogy egy kicsit vissza tud venni magából, ez akkor már azt is jelenti, hogy az egyes helyszíneken meg tudja érteni azokat az embereket, ugye?

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, igen. Úgy van. Azt hiszem, igen.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor azért kellett önnek 7 évig a golfpályán lenni. Ez volt a tanulása, ez volt a végzet. Viszont a munka az ön életében, az is ugye nagyon fontos.

 

Komolyan áll hozzá, lelkiismeretesen áll a munkájához. Olyannyira, hogy ez is ugye a Facebook oldalán volt, hogy 2022-ben szédüléssel stb. kórházba szállították, mert hogy agyon dolgozta magát.

 

Mit jelent önnek a munka?

 

[Isidzsima Hirosi]

Hát a munka, mindenképpen szeretnék jó eredményt elérni, jól teljesíteni, de nem feltétlenül úgy, hogy a többiek ezt értékelik, hanem én magam úgy érezem, hogy valamit jól csináltam, teljesítettem igazán jól. Tehát ez a saját érzésem, ez a legfontosabb. Tehát ennek érdekében dolgozom, hogy valamit szeretnék mindig elérni, valamilyen sikert, valamilyen eredményt.

 

Így állok hozzá, és mindig valami tökéletes valamihez vágyok.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt az édesapjától tanulta egyébként?

 

[Isidzsima Hirosi]

Nem tudom, én így születtem. Valahogy az édesapám és édesanyám kombinációjából olyan embernek születtem.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Értem, csak azért, mert ezt nagyon sokszor hallom itt Japánban, hogy valahol, amikor megkérdeznek valakit, hogy miért csinálja, tehát ennek van-e értelme, hogy ezt más nem csinálná így, akkor erre ez a válasz, hogy azért, mert saját magam akarok valami kiválót alkotni, és ez például Európában nem annyira jellemző. Tehát ezt már ugye a két éves kori fényképen is akkor már ezt hozta magával. Volt olyan az életében, amit ön megbánt, amit másképp csinált volna?

 

[Isidzsima Hirosi]

Talán azt, hogy amit előbb korábban is mondtam, hogy nem kellett volna olyan hosszú ideig foglalkoznom golffal.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát a hét évet ezt le kellett volna csökkenteni háromra.

 

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, maximum háromra. Akkor még talán nagyobb lehetőségem lett volna. Ugye?

 

Mert én 32 éves koromban kezdtem dolgozni.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha azt nézzük, hogy most hol tart, én úgy gondolom, hogy emiatt nem kell, hogy rossz lelkiismerete legyen, hogy 32 éves korában kezdett el dolgozni, mert ez bizonyos értelemben nem számít, nem?

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de hogyha fiatalabb lennék most, akkor még sok mindent csinálhatnék.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mit szeretne csinálni?

 

[Isidzsima Hirosi]

Most úgy érzem, hogy a tapasztalatom, a tudásom az elég ahhoz, hogy valami még nagyobb dolgot csinálhassak.

 

De ugye, most 56 éves vagyok, még akkor is, ha én akarnék, és még azt hiszem, hogy képes vagyok rá, de nem adnak lehetőséget, ugye?

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mit szeretne egyébként csinálni?

 

[Isidzsima Hirosi]

Hát ez jó kérdés.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát Japán viszonylatban 56-57 évesnek lenni, hát az még egy junior. 110 évig is lehet most már lassan élni. Mit szeretne csinálni?

 

[Isidzsima Hirosi]

Még sok különböző országban szeretnék élni. Elsősorban szeretnék Kínába menni, és a kinai konyhát megismerni, a kinai nyelvet megtanulni, az ottani gondolkodásmódot megérteni.

 

Ezt nagyon szeretném. Még Franciaországba is szeretnék menni, mert a alsó-középiskolában, ugye a japán rendszerben, ott három évig franciát is tanultam. És akkor nagyon szerettem ezt a nyelvet.

 

Nagyon szeretem ezt a nyelvet, úgyhogy szeretnék oda is menni. Még sok minden országban szeretnék menni, de hát már nincs sok lehetőség.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy ön tud-e lehetőséget teremteni. Saját maga teremti meg azt a lehetőséget, hogy ugye oda mehessen.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de hát új üzlethez kezdeni, ahhoz nagyon-nagyon nagy erő kell. Energia kell. Saját üzletem lenne akkor, hát nem tudom.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hol érzi magát ön otthon egyáltalán?

 

[Isidzsima Hirosi]

Akárhol. Bárhol. Olyan nincsen, hogy idegen ország.

 

Már nekem akárhol a világon, ez olyasmi dolog, hogy egyik megyéből a másik megyébe megyek. Ez olyasmi dolog. És mindenhol lesz sok barátom, ismerősöm.

 

Ugye Magyarországon nekem legtöbb barátom és ismerősöm van. Leghosszabb ideig ott éltem, igen. Utána talán Oroszország, és még a Japán.

 

Itt Amerikában is már eléggé sok barátom van, fiatal barátom van. Ez nagyon érdekes, és nagyon boldog vagyok. Ezt szeretném folytatni az életemben.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ön egy ilyen klasszikus világpolgár, bárhol a világban, mindig nyitott a tanulásra, mindig nyitott az újra.

 

[Isidzsima Hirosi]

De egyébként Magyarországra is szeretnék visszamenni valamikor. Úgy, hogy a kedves hallgatók, hogyha van valamilyen munka, akkor nyitott vagyok erre, és azonnal is meg lehet keresni. Nem fontos, hogy mennyit fizetnek, az nem fontos.

 

Csak Magyarországon szeretnék élni.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mire büszke ön az életében? Van-e még esetleg valami olyan, amire azt mondja, hogy hát, ez vagyok én. Ez, amit ugye öntől nem lehet ellopni, ezt nem tudja más helyettesíteni, ez az ön sajátja, és ez csak is az öné.

 

[Isidzsima Hirosi]

Én arra vagyok büszke, hogy én képes vagyok jó kapcsolatot teremteni a fiatalokkal, és még a gyerekekkel. Nekem nincs gyerekem, talán ezért is, én nem vagyok teljesen felnőtt, én még mindig gyerek vagyok, én magam gyerek vagyok. Úgy, hogy gyerekekkel játszani örökké tudok.

 

És még a fiatalokkal is játszani is tudok. Tehát teljesen úgy érzem, hogy velük egyenlő, tehát ugyanazon a szinten lévő embernek érzem magam. Így természetes módon tudok kommunikálni gyerekekkel, még a fiatal emberekkel.

 

És erre a képességre vagyok büszke.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

A világból milyen trendeket figyel? Nyitott akkor így például azokra a csatornákra, amiket mondjuk a fiatalok is követnek? Ugyanúgy nézi a TikTok-ot, ugyanúgy nézi az Instagram-ot, olyan mangákat olvas?

 

Mi az, amit követ a világban? Mi az, ami érdekli a világból? Politika, gazdaság, természet?

 

[Isidzsima Hirosi]

Mindenre vagyok nyitott, de mivel az idő korlátozó éppen emiatt a legjobban nézem a világpolitikát és a világgazdaságot, és még esetleg a globális felmelegedést. Ilyesmi dolgokat.

 

Mert, mint előbb mondtam, még mindig sok minden más országba is szeretnék menni, és ahhoz tudni kell, hogy merre tart a világ. Politikailag, gazdaságilag, és még az éghajlat is. Ez nagyon fontos.

 

Ezért most utóbbi években leginkább ilyen dolgokra figyelek.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ennek tudatában szeretne Magyarországra menni? Az ironikus kérdésem, hogy mindezek tudatában akkor Magyarországra szeretne menni.

 

[Isidzsima Hirosi]

Hát természetesen ott vannak a barátaim, ott vannak ismerőseim, úgyhogy ott érzem jól magam.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Például a világpolitika és a gazdasági viszonyokat figyeljük, akkor ugye sajnos Magyarország éppen mondjuk gazdasági szempontból nem olyan jó helyen áll. Hogy látja? Japán például milyen irányba halad?

 

[Isidzsima Hirosi]

Hát nem nagyon jó irányba, de azért nem olyan rossz.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem olyan rossz. A gazdasági nagyhatalmak negyedik pozíciójába esett vissza, vagy tartja még a negyediket? Attól függ, hogy honnan nézzük?

 

[Isidzsima Hirosi]

Jó, de ennek szerintem nincs nagy értelme, mert hogyha Németországba megyünk, akkor  minden drága. Mennyire?

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Japánban is most már infláció van, bejelentették.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de azért Japánban sokkal-sokkal olcsóbbak a dolgok.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

A fizetések viszont nem változnak.

 

[Isidzsima Hirosi]

De hát ha a dolgok olcsók, akkor végül is.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Megvan azért a rejtett áremelkedés bőven, és nehezebb az élet.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, gondolom.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mint mondjuk akár a Covid előtt volt. A másik dolog pedig, hogy társadalmi struktúra, tehát az elöregedés az, ami egy nagy probléma. Akkor Japán előtt milyen lehetőségek állnak?

 

[Isidzsima Hirosi]

Ez egy nehéz kérdés.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nyilván, hát erre nem lehet egy mondatban válaszolni. A japán jövő, egyfelől nem lehet már csak japán jövőről beszélni, mert minden mindennel összefügg, és Japánra is hatnak a globális viszonyok. Sajnos az ukrán háborútól kezdve az utaztatás, a szállítás, minden kihat.

 

Mondjuk olcsóbbak az árok, mint Európában. Meddig? Bármelyik pillanatban azért lehet változás.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, tehát a japán jövője inkább a politikai helyzettől függ. Tehát Amerika mennyire japán mellett lesz. Ha nem lesz, akkor lehet, hogy nagyon szomorú következménye lesz.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

De egyelőre még mind a két félnek érdeke, hogy összetartson.

 

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de viszont az sem jó, hogy az Amerikával tart együtt, mert Amerika is lehetséges, hogy előbb-utóbb összeomlik.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Lehet találni még a további életére nézve érdeklődési pontokat? A fiatalság iránti elkötelezettsége, nagyon jó dolog. Mindenféleképp olyan helyre menjen, ahol van még sok fiatal.

 

Japánban már nehéz.

 

[Isidzsima Hirosi]

Erre gondoltam. Igen, úgy van.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Én megmondom őszintén, még nagyon sokáig tudnék önnel beszélgetni. Nagyon-nagyon szépen köszönöm az idejét, ezt a beszélgetést. És hát az utolsó kérdésem, amit minden vendégnek felteszek, az az lenne, hogy milyen színre gondol, amikor eszébe jut Japán?

 

[Isidzsima Hirosi]

Én indigóra gondolnék. Eleve szeretem a kék színt.

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

A golfpályán ugye nincsen olyan öltözet, vagy bármi ami ezt a sötét kéket követeli meg, tehát nem erről van szó. Japánban mikor használnak indigó kéket?

 

[Isidzsima Hirosi]

Az jó kérdés. Az inkább az, hogy is hívják, én nem tudom, hogy a boltok előtt, étterem előtt van ez a ….

 

[Yanagisawa Gyöngyi]

Noren függönyok? Kis rövidke függönyök? Igen, ezek igen kékek, valóban. Nagyon-nagyon szépen köszönöm még egyszer ezt a beszélgetést. Én mindig minden vendégtől nagyon-nagyon sokat tanultam, öntől is, és remélem, hogy a hallgatók is nagy élvezettel hallgatták.

 

Én nagyon sok sikert kívánok önnek a továbbiakhoz, és legfőképp azt kívánom, hogy találja meg azt a helyet, ahol nagyon sok fiatallal tud kommunikálni, időt tölteni, és tőlük, belőlük erőt meríteni ahhoz, hogy a további életét tényleg boldogan, vidáman, és úgy élje, ahogy ön szeretné. Köszönöm szépen.

 

[Isidzsima Hirosi]

Én is köszönöm a lehetőséget. Nagyon élveztem ezt a beszélgetést.