#31– ELSŐ rész: Ismerni kell, hogy merre tart a világ!

31-Isidzsima Hirosi – ELSŐ rész

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagy szeretettel üdvözlöm a műsorban, és nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a meghívásomat.

[Isidzsima Hirosi]

Én is köszönöm a lehetőséget.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A hallgatóknak az iménti felvezetőmben én már slágvortokban összefoglaltam az ön eddigi életrajzát és a pályafutását. Úgy gondolom, hogy az elmondottakból is mindenképpen látszik, hogy nem egy mindennapi személyiség ül ma a mikrofon előtt. És az elkövetkező beszélgetésben én legfőképpen az ön sikerei mögött álló mozgatórugókra, a stratégiákra és persze a tanácsaira lennék kíváncsi, ahogyan gondolom a hallgatóknak a legnagyobb része is.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy ha valaki ránéz az ön Facebook oldalára, akkor azonnal szembe ötlik a borítókép. Ez a borítókép pedig nem más, mint egy montázskép a kisgyerek kori fényképétől kezdve, a tinédzser korától egészen az 50 plusz mínusz éves koráig, és ráadásul ezek a képek az ön testi fejlődésének, az erőlétének a fejlődését demonstrálják és a változásokat mutatják be. A hírfolyamban pedig összehasonlítja az 51 éves kori saját fényképét az 51 éves kori édesanyja fényképével.

Isidzsima úr, a külső megjelenés, az erőlét, a fittség, ez miért ennyire fontos önnek, és hogy mit szeretne ezzel a közösségi médiában kommunikálni?

[Isidzsima Hirosi]

Hát egyszerűen én szeretek mozogni, és szeretek sportolni, és élvezem azt, nagyon is. És különösen akkor, amikor a fiatal emberekkel kosárlabdázom, hát ő tőlük kapom az energiát, úgyhogy számomra ez nagyon fontos, hogy külsőleg, jó hát belsőleg is szeretnek, de külsőleg legalább, hogy fiatal maradhassak. Ez nekem nagy örömet okoz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ja, tehát tudatosan tartja kondícióban akkor saját magát?

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de ez nem kényszerből, hanem csak egyszerűen szeretek mozogni. És nagyon szeretnék kosárlabdázni a fiatalokkal, úgyhogy a munka után odamegyek a kosárlabda pályára, és ha valakit találok ott a fiatalokat, akkor mondom, hogy játsszunk együtt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A sport az egy meghatározó pontja az életének. Egyébként a Facebookon a két éves kori képét is kitette. Ezt milyen céllal?

Tehát itt szeret nosztalgiázni, szeret visszatekinteni a múltba. Tehát amikor ön kétéves volt, akkor milyen volt a családi környezete? Jóban volt a szüleivel, mondjuk nem kétévesen, hanem nyilván már nagyobb korában, de hogy milyen volt a családi légkör?

[Isidzsima Hirosi]

A családi légkör nagyon jó volt. Az édesapám nagyon intelligens ember volt. Az édesanyám nincs annyira, de azért érdekes ember volt.

Inkább emocionális nő volt. Az édesapám nagyon nyugodt, intelligens és kedves volt. Így nagyon boldog voltam a családban.

És az a kép a kétéves koromban csináltak. És azt csak azért tettem, mert nekem nagyon tetszik. Saját magamról kicsit azt mondani lehet, hogy furcsa, de nagyon aranyos vagyok azon a képen.

Úgyhogy nagyon tetszik az a kép.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És most már nem olyan aranyos?

[Isidzsima Hirosi]

Hát, sajnos most már nem vagyok annyira aranyos.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez, amit az imént mondott, tehát, hogy a családi légkör jó volt, és az édesapja is egy intelligens tanult ember volt. Ennek ellenére ön tinédzser korában, 15 éves volt, amikor eldöntötte, hogy profi golfjátékos lesz, és úgymond ellent mondva a szülői akaratnak, ön a saját útját választotta. Tehát ebben a jó családilégkörben, vagy kiegyensúlyozott családi légkörben mégis ön azt tudta mondani, hogy akkor ön a saját útját akarja járni.

Ez nagy feszültséget okozott akkor a családban?

[Isidzsima Hirosi]

Biztosan ez így van. Nagyon ellenezték a döntésemet, nagyon is. De hát akkor én nagyon makacs voltam, és nagyon magabiztos is voltam, és azt hittem, hogy bármit is csinálok, én lehetek a világ legjobbja.

Tehát azt hittem, hogy mindenre vagyok képes. És azt hiszem 14 éves voltam. Az édesapám engem vitt golfpályára, és mutatta, hogy kell játszani.

És amikor megütöttem a labdát, úgy repült a labda, hogy szép hanggal, olyan messzire, és a kezemben megmaradt az az érzés, hogy igen, megütöttem ezt a labdát, és olyan jó érzésem volt, hogy már rögtön megszerettem ezt a sportot, és úgy gondoltam, hogy hát akkor én leszek a világ legjobb játékosa. Így döntöttem. Csak egyszerűen ez volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ahogy a golfütőt kezébe vette, szerelem volt első ütésre, és akkor eldöntötte.

[Isidzsima Hirosi]

Első jó ütés, mert nem olyan könnyű ez a sport.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyik sport sem könnyű, de hogy azért, hogy is mondjam, tehát vannak ilyen történetek, hogy valaki elkezd valamit, és jaj, de jó, és bele szeret. De aztán valahogy ugye a környezet, és hát legfőképp a szülei, megpróbálják jó útra téríteni. Tehát akkor ön még, ahogy most mondja is, hogy 11 néhány éves volt, hogy hát kicsi és iskolába járt.

Megvan az az út, amit ugye be kell járni. Na de ön ennek ellenére, amikor elvégezte a magyar viszonylatba mondva az általános iskolát, tehát akkor 15 évesen fogta magát, és Tokióból, onnan azért egy elég messzi vidékre, leutazott, és oda belépett az Aszó Izuka Golf Klubba. Egyáltalán hogyan kereste ezt a klubot, hogyan jutott el oda?

[Isidzsima Hirosi]

Igen, ez az Aszó Izuka Golf Klub, ez egy híres golfpálya volt, és most is. És ez a golfpálya Aszó üzleti konglomerátumokhoz tartozik, de viszont az édesapámnak volt üzleti kapcsolata, és volt ismerőse, és ezért sikerült oda kerülni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Aszó, ezt valószínűleg a hallgatók is azért ezt a nevet hallották már, Aszó Taróról van szó, akinek az édesapja is politikus volt, illetve üzletember volt. És ami érdekes talán Aszó Taróval kapcsolatban, nem csak az a lényeges pont, hogy ő ugye a japán LDP-nek egyik oszlopos tagja, sőt, mi több, azt lehet mondani, hogy betonalapja. Tehát egy nagyon fontos személyisége a pártnak is, a politikának is.

Külügyminiszter is volt, és nagyon sok minden más tisztséget is betöltött Aszó Taró. De azt is el kell róla mondani, hogy ő egykori lövész-sportoló is volt, tehát ő is ugye a sportból, vagy a sporttól indult. Ezt egyébként ön tudta, tehát Aszó Taróról, így, hogy ebbe a golfklubba belépett?

Mennyit hallott, mennyit tudott, találkozott vele? Milyen élményei vannak?

[Isidzsima Hirosi]

Előtte semmit nem tudtam róla, nem is hallottam ő nevéről, de ő akkor már az Alsóháznak a képviselője volt, azt hiszem. És ugye később a Japán miniszterelnök lett. De miután oda kerültem, ő nagyon szeretett játszani, golfozni, úgyhogy nagyon gyakran jött a golfpályára, és akkor ott lévő, a golfpályához tartozó profi golfozókkal együtt játszott, és mi, mint golfgyakornokok, velünk együtt, mint golffiúkként kísértük őket, cipelve a golftáskájukat a válunkon, és a játék után általában együtt ebédeltünk.

Őt Taró szánnak hívtuk a keresztnévvel, tehát együtt ebédeltünk, és akkor sok mindenről mesélt, nagyon érdekes dolgokról, de soha nem beszélt politikáról. De sok minden másról beszélt, és nagyon-nagyon érdekes ember volt akkor is, és most is nagyon érdekes ember.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként most is van azért kapcsolat vele még?

[Isidzsima Hirosi]

Sajnos nincs már semmilyen kapcsolatom, és gondolom nem is emlékszik rám.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor ön, mint gyakornokként, azért elég hosszú éveket töltött el ott. Mi az, ami most így, a mai, mostani helyzetében, életében, visszagondolva arra az évekre, mit tanult ön ott a golfon kívül? Milyen plusz egyéb dolgot tanult, amit mondjuk egy iskolában nem igazán lehet megtanulni?

[Isidzsima Hirosi]

A legfontosabb dolog, amit ott tanultam, az, hogy én addig nagyon önző voltam, és nagyon magabiztos voltam, és mindig úgy gondoltam, hogy nekem van igazam. Mindig, bármiben, akármiben. De viszont oda kerültem, és ott volt egy nagyon-nagyon szigorú főnököm, főnök ez egy profigolfozó, és nagyon szigorú volt, és ugye ellent nem lehetett mondani vele szemben.

Egyszerűen nem lehetett, olyan nincs. Ez százszázalékosan mindig ő a helyes, neki volt igaza, igen, pontosan. Tehát ezt el kellett fogadnom.

Olyan nehéz volt először, otthon könnyű, mert a szüleimnek bármit mondhattam, de ott a profigolfozónak semmi. Mert ő a jobb, sokkal jobb, mint én, de egy idő után ezt azért megszoktam, és elfogadtam, megváltozott a személyiségem. Már nem voltam olyan önző, nem voltam, jó, hát magabiztos azért voltam, de önző nem voltam, nem voltam makacs, tehát sokkal könnyebben kezelhető emberre váltam.

Ez nagyon nagy fejlődés volt számomra.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ennek akkor most is használt veszi, ugye, ennek a képességének?

[Isidzsima Hirosi]

Nagyon-nagyon jó volt, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

1986-ig volt, ugye, ön a golfklubban, mint gyakornok, és aztán rájött, hogy hát mégsem lesz önből profi golfozó. Egyébként erre hogyan jött rá? Tehát ez egy ilyen megvilágosodás volt, vagy pedig versenyeken vett részt, és nem teljesített olyan jól, ahogy szeretett volna, vagy mi adta azt, hogy azt mondja, hogy jó, akkor én most visszalépek, és ezt abba hagyom.

[Isidzsima Hirosi]

Eléggé hosszú időt foglalkoztam ezzel, tehát mindösszesen hét évig.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hét év, az nagyon hosszú idő, így van?

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, két golfpályán voltam összesen hét évig, tehát 16 éves koromtól 23 éves koromig. Egyre több nálam fiatalabb játékosok jöttek, és ők sokkal jobbak voltak, és velük együtt játszani, én idősebb vagyok, és rosszabb, és ez nagyon-nagyon nehéz volt. Lelkileg olyan iszonyúan nehéz volt minden nap, és általában golfgyakornokok, meg a profigolfozók is általában fogadnak pénzt, ugye?

Úgy, hogy amit ugye a munkából kaptam, azt a pénzt mindent elveszítettem a fogadáson, és semmilyen pénzem nem volt. Olyan szegény voltam ott a golfpályán, semmit nem tudtam venni, és olyan iszonyúan szomorú, rossz helyzetben voltam sokáig évekig, és 23 éves koromban mentem egy profi tesztre. Olyan teszt vizsgára, ha sikeresen végzem, akkor profi lehetek.

De az eredmény olyan borzasztó volt, egyszerűen semmilyen tehetségem nem volt. Ezt el kellett ismernem. Eldöntöttem, hogy már abba hagyom.

De nem tudtam, hogy tovább mi lesz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy gondolja egyébként így, ezután, az élmény után, hogy egy embernek mikor kell váltani az életben? Nagyon sokan vannak, akik nem mernek egy más irányba menni. Nem merik megváltoztatni az addigi életüket.

Nem mernek munkahelyet változtatni, és inkább bele nyugszanak, beletörődnek a sorsukba, vagy abba a rossz helyzetbe. Tehát, hogy nem mernek tovább lépni. Ön hogy gondolja, hogy mikor kell váltani, és mikor kell kitartani?

Hiszen 7 év, ugye az ön esetében 7 év a golfpályán az elég hosszú idő. Tehát ön akkor azért kitartott 7 éven át, és nem jött előbb ez a gondolat, hogy hát mégsem értek annyira a golfhoz. Hogyan gondolja, milyen tanácsot adna, vagy hogyan látja azt, hogy az embernek mikor kell abba hagyni?

[Isidzsima Hirosi]

Én azt gondolom, hogy maximum három év. Ha három évig nincs világosan látható jó eredmény, akkor azt abba kell hagyni. De ha valakinek nagyon jó tehetsége van, akkor én azt gondolom, hogy egy év után már meg lesz az eredmény.

Ha ez nem lesz, akkor a legjobb biztosan nem lesz, de lehet, hogy viszonylag jól fog menni, hogyha bizonyos szintű eredmény lesz egy év után. De hogyha három évig semmilyen jó eredmény nincs, akkor én azt javasolnám, hogy abba kell hagyni ott.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A sok idő vesztesség ellenére mégis azért gyönyörű karriert tudott befutni. De hát mielőtt azért erre rátérünk, visszatérünk oda, hogy eljött ugye akkor a golfklubból. Na most az édesapja volt az, aki kitalálta önt, illetve kitalálta azt, hogy hát akkor tanuljon nyelveket.

Az édesapja, amikor javasolta önnek ezt a nyelvtanulást, akkor ezt ön rögtön elfogadta, egyetértett ezzel, vagy ott is esetleg volt valami más sajátos gondolata, egy saját útja, ez hogyan ment?

[Isidzsima Hirosi]

Édesapámnak azt a javaslatát én azonnal elfogadtam, azért, mert semmi más nem volt. A huszonhárom éves koromban hagytam abba a golfozást, és én nem jártam a középiskolába, és érettségim nem volt. Igazából ritkán van olyan japán, akinek nincsen érettségije.

Tehát nekem semmilyen munkám nem volt, kivéve fizikai munkásként dolgozni. Tehát semmi más nem volt, csak nem tudtam, hogyan tovább, mit akarok csinálni, azt sem tudtam. De csak egyszerűen dolgoztam az építkezésben.

És olyankor, hogy édesapám azt javasolta, hogy érettségi nélkül is nyelvet tudok beszélni, akkor lehet, hogy valamilyen munkám lesz. Úgyhogy elfogadtam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor itt jött az, hogy na akkor ez milyen nyelv legyen, és hogy valami különleges, tehát amit nem mindenki ismer, nem mindenki beszél, és akkor itt ugye felmerült az arabtól kezdve a szanszkriten át, a cseh és a magyar, és akármilyen más nyelvek is. Ön a magyar mellett azért döntött, mert a Tokiói Magyar Nagykövetségen a japán asszisztens nagyon kedvesen állt önhöz, míg más helyeken hát úgy szépen fogalmazva elhessegették. Itt azért én megkérdezném, hogy az első benyomás önnek, az mennyire fontos?

A Magyar Nagykövetségen pedig egy jó élményben volt része, de most is, jelen pillanatban is, önnek mennyire fontos az első benyomás?

[Isidzsima Hirosi]

Akkor nekem nagyon-nagyon fontos volt. És ez volt a...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Az életmentő.

[Isidzsima Hirosi]

Igen életmentő. És már attól, hogy nagyon segítőkészek voltak, főleg az a japán hölgy nagyon kedves volt, és sok információt adott nekem, már rögtön döntöttem úgy, hogy hát akkor Magyarországra. Semmi más országra már nem gondoltam, csak Magyarországra.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát nem volt más választás, csak a magyar, mert hiszen ott kapta meg azt a hozzáállást, ami késztette arra, hogy akkor elutazhat Magyarországra.

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, pontosan.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most jelen pillanatban, a mostani munkája során is akár, az első benyomás, tehát amikor mondjuk egy új ügyféllel találkozik, akkor mi alapján figyeli az embereket? Tehát ez az első benyomás, ez milyen hatással van önre?

[Isidzsima Hirosi]

Első benyomás. Ez nyilván fontos, de most már nem csak az alapján döntök. Nagyon fontos az, hogy mennyire megbízható.

Nem feltétlenül csak az első benyomástól lehet tudni, hanem sok minden mástól. Például? Például, hogy milyen javaslatot tesz, hogy az én szemszögömből nézi-e a dolgot, vagy mennyire segítőkész, ez is, tehát a Magyar Nagykövetségen is, nem csak elején, hanem akkor, amikor felmerül valamilyen probléma, akkor mennyire segítőkész.

Ilyen folyamaton keresztül lehet tudni, hogy mennyire megbízható az illető, és ez most inkább fontosabb, mint csak az első benyomás.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mennyi idő alatt lehet véleménye szerint kiismerni így a partnert? Például mondjuk az üzletfeleket? Tehát, hogy valaki mennyire megbízható, vagy meddig lehet elmenni nála?

[Isidzsima Hirosi]

Ez inkább nem az időkérdése, hanem helyzet. Tehát akárhányszor találkoznék az illetővel, semmi különös helyzet nem alakul ki, minden simán megy, jól megy, akkor nem nagyon lehet tudni, hogy milyen a személyisége a másiknak, hanem inkább akkor lehet tudni, amikor valamilyen probléma adódik, és ott, abban a helyzetben, hogy viselkedik, hogy reagál, mennyire segít, és akkor lehet tudni, hogy az illető megbízhatóbb, vagy sem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Gyakran mondják azt, hogy az európaiaknál az érzelem az néha nagyobb befolyással van a döntésekre, mint a logikus, értelmi választás. Ön hisz-e az első 7 másodpercben, így szokták mondani, hogy ha ugye valaki találkozik valakivel, az első 7 másodperc alatt dől el, hogy szimpatikusnak tartja-e, vagy sem, vagy egyáltalán, hogy úgymond milyen hullámhosszon rezegnek, ebben ön hisz?

[Isidzsima Hirosi]

Nagyon érdekes. Én nem hiszek ebben. De lehet, hogy gyakorlatilag ez így van, de valahogy én nem hiszek ebben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként bármilyen döntésnél az érzelem ön szerint mennyire fontos? Nem is érzelemnek mondanám, inkább egy intuíció, egy megérzés például. Nincsenek meg mondjuk azok az ismeretek például az üzletféllel kapcsolatban, amire szükség lenne, de például azt mondja, hogy hát lehet, hogy bele kellene vágni, vagy érdemes lehet.

Van egy ilyen intuíció arra, hogy az illető megbízható, vagy az illető viselkedéséből ön már olyan következtetéseket vont le, hogy talán ebből valami jó dolog sülhet ki. Ön mennyire enged a saját intuícióinak?

[Isidzsima Hirosi]

Nekem intuíció ez nagyon fontos. Enélkül nem dönthetek. Az az érzés, hogy igen, ezzel az emberrel kell együtt dolgozni, ez az érzés szükséges mindenképpen ahhoz, hogy döntést hozhassak.

Nem tudom miért, de nekem ez nagyon fontos.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor lehetséges, hogy anno a nagykövetségen a japán asszisztensnél is volt egy ilyen intuíció az ön részéről, hogy akkor érdemes belevágni. És akkor elutazott Magyarországra, igaz? Elindult Magyarországra, hogy visszatérjünk az alapkérdésünkhöz.

Úgy ment el egy teljesen ismeretlen helyre, hiszen előtte nem járt még ott, és akkor még Japánban is azért eléggé korlátozott szinten voltak ismeretek, információk Magyarországról. Tehát elment úgy egy ismeretlen világba, hogy az sem volt előkészítve, hogy hol fog lakni. Milyen érzésekkel indult neki?

De hát 23 évesen azért már annyira nem fiatal, hogy ne gondoljon ilyenre, de hogy akkor hogyan érezte ezt? Tehát elindul az ismeretlenbe, mi fog velem történni, vagy pedig már akkor is tudatosan azért ott volt, hogy én ezt szeretném megcsinálni, ezt szeretném elérni.

[Isidzsima Hirosi]

Megmondom őszintén, annyira buta voltam, hogy semmitől nem féltem. Csak egyszerűen megvettem a repülőjegyet, oda mentem, és ugye előtte fél évig heti egyórás tanfolyamra jártam, alig beszéltem magyarul, sőt, még angolul sem beszéltem, és úgy elmentem Magyarországra, és azt sem tudtam, hogy hol fogok aludni. Odaérkeztem, és ugye rögtön Ibusz irodába mentem volna, csak előtte állt egy férfi, aki engem hívott, és ugye kérdezte, hogy lakást keresek-e, és ugye valahogy értettem, valahogy, nem tudom hogyan, de igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, tehát a szükségben az ember általában jobban tud koncentrálni.

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van. És akkor vele együtt mentem az ő lakásába. Hát visszagondolva, hát ez nagyon veszélyes.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez nagyon veszélyes, igen.

[Isidzsima Hirosi]

Ez nagyon veszélyes, de hát semmitől nem féltem, csak egyszerűen igen, én kerestem, hogy valahol aludhassak, és elmentem vele, és a Duna mentén, budai oldalán volt egy szép ház, és ott az egyik lakásban volt egy idős néni, az ő, annak a férfinak a édesanyja volt, és nagyon kedves volt, és egyik szobát béreltem, és ez nagyon jó volt, mert olyan kedves néni volt, Mária néninek hívták, sokat beszélt velem, és akkor természetesen alig értettem, de éreztem, hogy ő nagyon kedves nő, hölgy, és már attól kezdve már nagyon jó élményem volt Magyarországon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor itt is azért az első benyomás, akkor valamilyen szempontból fontos volt, ugye?

[Isidzsima Hirosi]

Igen, nagyon szerencsém volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Érezte-e valaha előnyét vagy hátrányát annak, hogy ön japán? Én gondolom, hogy amikor ez a férfi is megszólította önt, akkor biztos megkérdezte, hogy hát honnan jött. Vagy látta-e rajta azt, hogy amikor kiejtette a száján azt a szót, hogy hát én japán vagyok, akkor valahogy másképp állt volna önhöz.

Az, hogy ön japán, ennek valaha így érezte-e előnyét vagy hátrányát?

[Isidzsima Hirosi]

Biztosan előnyös volt az, hogy én japán vagyok. Mindenki nagyon kedves volt, és mindenki segítőkész volt. Ugye akkoriban japán gazdaság nagyon jól ment.

Ugye világ második legnagyobb gazdasági hatalma volt akkor.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hát pont 91-ig ugye, amíg ki nem pukkadt a gazdasági buborék, mert hát utána.

[Isidzsima Hirosi]

Igen, az 91 vagy 92 volt, miután én elmentem Magyarországra. Tehát akkor, amikor odaértem, akkor Japán egy olyan szuper gazdasági ország volt. Úgyhogy méghozzá a japánokról általában a magyaroknak nagyon jó a véleményük.

Ezért szerintem ez nagy előny volt. Hálai istennek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És azóta, nemcsak Magyarországon, hanem így bárhol a világban, hiszen aztán nagyon sok helyen máshol is megfordul, mindig csak tárt karokkal fogadták, mindig pozitívan álltak önhöz. Illetve rossz is ez a megfogalmazás, hogy azért, mert japán, csak azzal a háttérrel, hogy ön Japánból jön és japán.

[Isidzsima Hirosi]

Azután, miután megtudják, hogy én japán vagyok, az általában pozitívan állnak hozzá. De ha nem tudják, hogy én japán vagyok, és ugye nehéz európaiaknak megkülönböztetni a japánokat a többi ázsiai népektől, úgyhogy akkor ugye nem mindig voltak kedvesek az emberek, de miután megtudták, hogy én japán vagyok, nagyon kedvesek voltak.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként a magyarországi tartózkodása alatt volt olyan negatív élménye, amire mondjuk kevésbé emlékszik vissza, vagy kevésbé akar visszaemlékezni, mert annyira rossz volt?

[Isidzsima Hirosi]

Japánként, megmondom őszintén, semmilyen rossz élményem nincs. De mint az ázsiai, akkor igen, csak egyszerűen csúfoltak, úgyhogy kínai, mint ahogy kínaiul beszélnének, úgy csúfoltak. De egyébként akkor természetesen nagyon rosszul éreztem magam, és addig, amíg Magyarországra nem mentem, hogy soha nem gondoltam, hogy attól, hogy én ázsiai vagyok, hogy valami bármiben rossz ez, soha nem gondoltam.

Ilyen diszkriminációt természetesen Japánban nem lehet ilyet tapasztalni, mert mindenki japán volt, 98 vagy 99 százalék az a japán, de ez is tulajdonképpen jó tapasztalat. Addig nem tudtam, hogy mit jelent a diszkrimináció. Nem tudtam, ezt tanultam meg, tehát ez nagyon fontos volt.

Nem volt kellemes élmény, de nagyon fontos ezt tudni, ismerni tényleg.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És amikor megismeri ezt a fogalmat, hogy úgy mondjam, a saját bőrén is valahogy tapasztalja, hogy mi az, hogy diszkrimináció, meg mi az, hogy megkülönböztetés, meg mi az, hogy lenézés, hiszen gondolom találkozott például Magyarországon azzal a jelenséggel is, hogy mondjuk a magyarok a cigánysággal szemben hogyan nyilvánulnak meg, hogyan viszonyulnak mondjuk a cigányokhoz. És akkor mire gondolt, vagy mi volt a véleménye? Vagy például ön beszélt mondjuk cigányokkal, vagy akár cigány ismerősei voltak?

[Isidzsima Hirosi]

Nekem voltak cigány ismerőseim, igen, mert egy lakóházban voltak cigányok.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor ön ezt hogyan élte meg, hogy ugye a magyarok hogyan viszonyulnak a cigányokhoz? És akkor ön azt gondolta, hogy hát jó, én pedig itt vagyok én, de hát én ugyanúgy lehet nekem barátom egy cigány. Tehát, hogy önben nyilván ezek az érzések nem voltak meg, vagy nem úgy jelentek meg, tehát ön ezt hogyan nézte kívülről ezt a helyzetet?

[Isidzsima Hirosi]

Nyilván elején nekem nem volt semmi különös érzésem a cigányok fele, de miután már jó pár évig éltem ott Magyarországon, akkor azért lehetett érezni, hogy a cigányoknak a viselkedés azért kicsit más, mint a magyaroknak. Ezt lehetett érezni, nem tudom jól magyarázni, hogy konkrétan miben más, de kicsit más. Ezt éreztem, és azért értettem, hogy attól, hogy másképpen viselkednek ők, attól van ez a megkülönböztetés.

Kicsit sajnáltam, de megismertem a valóságot.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugyanúgy próbált hozzájuk viszonyulni, mint a magyarokhoz?

[Isidzsima Hirosi]

Én igen, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Önben nem volt egy olyan érzés, hogy azért, mert ezt hallja például a magyaroktól, vagy ön személyesen is mondjuk megtapasztalja ezt a különbözőséget, ezért mondjuk lenézze a cigányokat, vagy másképp viszonyuljon hozzájuk? Tehát ön is ugyanúgy az embert látta bennük, és ugyanúgy viszonyult hozzájuk, mint más magyarokhoz? És aztán, hogyha esetleg a cigány fél részéről valami negatív, vagy rossz válasz érkezett, akkor nyilván ön is ennek megfelelően reagált.

[Isidzsima Hirosi]

Nekem mindegy volt, hogy az illető, a másik fél cigány, vagy magyar, vagy akármilyen más nemzetségű. Jó ember az jó, a rossz ember az rossz, csak ennyi. Igen, attól, hogy kicsit nem mindig udvariasan beszélnek a cigányok, kicsit más módon beszélnek, engem ez annyira nem zavart.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor a beszéd mögött megérezte ön a tartalmat, milyen indíttatással mondja, milyen szándékkal mondja az illető, és nem pedig csak a szavakra figyelt, nem csak a beszédmódra figyelt. Akkor itt is megvan megint csak egy kicsit a picikét az intuíciós, a benyomás. Amikor elindul egy beszélgetés, akkor nem egy bántó szándékkal teszi, akkor mégiscsak azt ön megérezte.

Úgy gondolom, ez nagyon fontos, és azért is érdekes talán, mert ön pontosan azoktól, az ideológiáktól mentesen került Magyarországra, hogy nem ismerte azokat a gátakat, az ideológiákat, amik Magyarországon, és ez nem csak Magyarországra vonatkozik, hanem minden országra, ahol valamilyen ellentétek vannak mondjuk a népességen belül is akár. Na most visszatérve oda, hogy akkor elment Magyarországra, és elkezdett nyelvet tanulni. Különböző helyeken, nyelviskolákban is, és aztán ugye bekerült a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe.

Én azt szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye arról, hogy amikor elmegy valaki egy idegen országba, akkor érdemese előtte mindenképpen valamilyen szinten a nyelvet tanulni, vagy pedig elegendő ott a helyszínen elkezdeni és tanulni? Ezt csak azért is kérdezem, mert nagyon sok magyar ember mondja azt, majd odamegy, és majd ő azt ott megtanulja, ott a helyszínen, munka közben, stb. stb.

De én is azon a véleményem vagyok, hogy hát ez sajnos nem így van, mert ha nem akarattal, tudatosan tanul valaki, akkor soha az életben nem fogja elsajátítani a nyelvet. Ezt ön hogy látja? Ugye ön is minimálisan tanult már az útja előtt, itt Japánban, és hát ugye Magyarországon is, nyelviskolákon keresztül elkezdte, de hogy hogy látja ezt, hogy mikor kell elkezdeni nyelvet tanulni ahhoz, hogy valaki azt mondjuk egy olyan szinten elsajátítsa, hogy azzal dolgozni tudjon, és élni tudjon?

[Isidzsima Hirosi]

Magam általában még mielőtt elmegyek külföldre, már előtte kezdek tanulni azt a nyelvet. De azért meg kell, hogy mondjam, hogy külföldön, tehát nem abban az országban, ahol beszélünk azt a nyelvet, hanem más országban tanulni egy másik nyelvet nagyon nem hatékony. Megmondom őszintén.

Azt mondhatnám, hogy én például Japánban fél évig jártam egy magyar nyelv kurzusra, de azt az egészet ott Magyarországon azt hiszem egy hét alatt lehetett megtanulni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De hát az lehet, hogy a kurzusnak is a hibája volt, nem?

[Isidzsima Hirosi]

Egészen más a környezet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nyilván, ha elmegy Magyarországra, akkor ott használni kell a nyelvet.

[Isidzsima Hirosi]

Muszáj használni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha meg egy kurzusra jár, akkor meg csak abban az időben tanulja, amíg a kurzuson ül, ugye? Igen.

[Isidzsima Hirosi]

Tehát a javaslatom az, hogy előre kezdeni az jó, de nem túl sokáig tanuljon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Persze, nem leragadni, nem abba beleragadni.

[Isidzsima Hirosi]

Inkább el kell utazni oda.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Az alapokat akkor meg kell tanulni, és akkor utána elmenni a helyszíne. Ön hogy állt azokhoz a problémákhoz? Ezt is nagyon sokan mondják, említik, hogy nem merik használni a nyelvet, mert félnek attól, hogy kinevetik őket, ha hibáznak, akkor egy szégyen éri őket, hiszen felnőtt fejjel olyan hibákat ejteni az idegegy nyelven, hát az valami szégyen.

Pont az ön kora, tehát ez a 23 éves, 24 éves, amikor már fiatal ember, tehát nem gyerek, ezt hogyan élte meg? Hiszen én feltételezem azért, hogy amikor elkezdett tanulni, akkor nem tudta rögtön úgy kifejezni magát, ahogy szerette volna. Hogyan élte meg?

Biztosan voltak azért frusztráló élményei.

[Isidzsima Hirosi]

Ez igen, nagyon-nagyon, mert megmondom, hogy a magyar nyelv, az nagyon nehéz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, ezt sokan mondják.

[Isidzsima Hirosi]

Nagyon-nagyon nehéz nyelv, és úgy, hogy elején nem tudtam jól kifejezni magam, úgyhogy nem tudtam kommunikálni normálisan, de azért, ha már ott élek Magyarországon, akkor muszáj volt kommunikálni, muszáj volt valamit mondani, mert körülbelül nem tudok ott élni. Élve maradni ott Magyarországon. Tehát éppen ezért is nagyon fontos oda menni, ahol beszélik azt a nyelvet, és nem külföldön tanulni egy másik nyelvet.

Az egészen más. A kényszertől, a kényszerből ugye muszáj beszélni, kommunikálni, ez segít a nyelv fejlődéseben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor mikor döntötte el azt, mármint Magyarországon, hogy hát ugye ön tovább szeretne tanulni? Tehát, hogy nem csak azért ment Magyarországra, hogy úgymond a nyelvet elsajátítsa, és ráadásul mikor döntötte el azt, hogy hát nem elégszik meg azzal, hogy konyha nyelven beszél magyarul, hanem magas szinten akarja elsajátítani ezt a nyelvet.

[Isidzsima Hirosi]

Akkoriban úgynevezett nemzetközi előkészítőintézetben, hogy a két évig tanultam az első évben teljes külföldiekkel, tehát azokkal, akik alig beszéltek magyarul, ugye igen, meg nem, meg jó nap volt, ennyi volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, értem. Bocsánat, hogy megszakítom. Csak az a kérdésem, hogy a nemzetközi intézetben mielőtt jelentkezett volna, ugye, hogy előtte járt nyelvtanfolyamra is.

[Isidzsima Hirosi]

Nem, ez nem így van. Nem jártam nyelv tanfolyamra. Elmentem Magyarországra, és akkor még nem beszéltem semmilyen nyelven, ugye pár szót magyarul, és pár szót angolul, és nem is tudtam használni a tömegközlekedést Budapesten, úgy, hogy gyalog mentem az egész városban, ide oda járkáltam, és kerestem nyelviskolát.

De végül is nem volt megfelelő tanfolyam, intenzív tanfolyam nem volt. Akkor még nem volt.

Tehát bármilyen tanfolyam, az heti háromszor, napi két-három órával, hát ez nem volt elég nekem. Én reggeltő estig akartam tanulni, és úgy a Magyar Oktatás Minisztériumba mentem, ugye tudtam, hogy ott van egy ember, aki japánul beszél, és nekem segített, és ő ajánlotta ezt a Nemzetközi Előkészítő Intézetet, ahová olyan külföldiek, a határon kívüli magyarok, még a teljes külföldiek mennek el, és ott tanulnak egy évig, és utána elkezdenek tanulni a felső fokú oktatási intézményben. Tehát az nagyon intenzív tanfolyam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem volt más választás ezek szerint? Tehát akkor ez megint, ez olyan értelemben nagyon jó, mert ugye a mai világunkban éppen az a probléma, hogy annyi a választási lehetőség, hogy ugye az ember ebbe bolondul bele.

De hát ebben az esetben csak ez volt ide, ide ment. Tehát ez a Nemzetközi Előkészítő Intézet, ezzel kapcsolatban azért itt gyorsan hadd szúrjam be, hogy érdekes módon Magyarországon 1952-ben indult meg egyáltalán a magyar nyelvi képzéseknek az előkészítése. Tehát az 50-es években.

1957-ben pedig már készítettek, csináltak egy úgynevezett külföldi ösztöndíjasok egyetemi előkészítőjét. Tehát ez azért érdekes, mert ahogy ugye ön is mondja, hogy a határon túli magyarok, akik mondjuk hát beszélnek magyarul valamilyen szinten, de hát nem úgy, nem arra megfelelően, hogy egy felsőoktatási intézményben is továbbtanulhassanak. 1967-ben alakult meg ez a Nemzetközi Előkészítő Intézet, amiről most beszélünk, amit NEJ néven is emlegettek, és aztán ez alakult át 2002-ben Balassi Intézetté.

Ami aztán 2016-ban beolvadt a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, majd 2022-től a Balassi képzési programok adnak ösztöndíjasoknak ilyen magyarországi képzéseket. Tehát csak röviden, hogy itt a magyar nyelv oktatása Magyarországon, az milyen stációkon ment keresztül. Tehát jelenleg ez a Balassi Intézet az, amiről beszélünk.

És akkor itt ugye ön a határon túli magyarokkal került össze.

[Isidzsima Hirosi]

Második évben, első évben teljes külföldiekkel tanultam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor ugye először az irodalmat és a történelmet választotta.

[Isidzsima Hirosi]

Történelmet, igen, az nagyon rossz választásom volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A szókincset ugye lehet bővíteni, és akkor majd biztosan megtanulja, de hát ez ugye nem igazán úgy sült el, ahogy ön szerette volna.

[Isidzsima Hirosi]

Nagyon nem ment jól. A vizsga eredményem mindig nulla volt. Nulla pont.

Nem is értettem a kérdést, és nem is akartam válaszolni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez izgalmas. Nem is akartam válaszolni. De egyébként hogyan tanult?

Milyen módszerrel tanult? Az rendben van, hogy bejár az órákra, de hát gondolom mások is bejártak az órákra, és mégsem tudtak úgy megtanulni, mint ahogy ugye halljuk, ahogy ön beszél magyarul.

[Isidzsima Hirosi]

Hát, de azért ugye a nyelvtan volt, és a szókincs volt, meg olyan általános nyelvoktatás volt rendesen, és plusz még a irodalom és a történelem. Tehát, igen. És amikor nem volt óra, akkor én mindig felolvastam, de hangosan, minden könyvet, minden szöveget hangosan olvastam.

Ez azt hiszem nagyon fontos a nyelvtanulásban, hangosan olvasni, hogy halljam azt, amit olvasok. Így módon egész este ezzel foglalkoztam. Olvastam órákig hangosan.

Tehát így ment minden nap.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Felolvassa ugye akkor a szöveget, de érti is, vagy amit nem ért, azt rögtön kikeresi, vagy inkább hagyja, vagy a szövegkörnyezetből próbálja megérteni, hogy miről van szó. Tehát én itt a hatékony nyelvtanulási módszerre lennék kíváncsi, hogy ugye ön mit alkalmazott, mit csinál, hiszen ezt először csinálta életében, igaz? Mert hát Japánban nem volt erre alkalma.

Vagy ki tanította erre meg, vagy ezt ösztönösen tette így?

[Isidzsima Hirosi]

Ösztönösen inkább, igen. Egyébként akkor ugye nem volt rendes magyar-japán szótár. Volt egy nagyon kis...

volt kis szótár, de az igazából nem nagyon segített. Ha viszont használom a magyar-angol szótárt, az már létezett. De viszont az volt a problémám, hogy angolul nem tudok.

Tehát először megnézem egy magyar szót a magyar-angol szótárban, és akkor mondjuk egy szónak, egy magyar szónak három angol jelentése van. És akkor azt az angol, mindegy, mind a három angol szót most megnézem angol-japán szótárban, és akkor mindegyikhez még három japán jelentése van, és akkor végen mindösszesen kilenc jelentésből ugye ki kellett találni azt, ami helyes. Tehát megmondom őszintén, gyakorlatilag ez lehetetlen volt, úgy, hogy nem használtam a szótárt, hanem csak olvastam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Értem, de ha csak olvas, és ugye olvassa a szöveget, és valamit nem ért, akkor azt hogyan értette meg?

[Isidzsima Hirosi]

Ez jó kérdés, de ha az ember nagyon sokszor olvas valamit, egy szöveget, akkor azért nem tudom miért, de azért valamit lehet megérteni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Á, tehát akkor itt van valami mahó, van valami mágikus dolog, hogy csak olvasni kell, tehát folyamatosan ha nem is értjük a szöveget, olvassuk, olvassuk, és akkor előbb-utóbb megértjük?

[Isidzsima Hirosi]

Úgy van, ha sok mindent kell olvasni, akkor valahogy ugye végül is ez egy olyan...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Összeáll a kép?

[Isidzsima Hirosi]

Igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Végül is igen, mert Lomb Kató is ezt mondja valahol, egy nagyon híres nyelvész, aki x nyelven most hirtelen nem is tudom, hogy hány nyelven, de nagyon sok nyelven, többek között japánul is megtanult, és hát ő volt az, aki a második világháború végén, amikor a szovjet csapatok Magyarországot elérték, akkor a pincében elkezdte, nem tudom, Majakovszkijt és társait, meg Tolsztojt ugye orosz nyelven olvasni, úgy, hogy nem tudott oroszul, és ugye mikor megkérdezték, hogy hogyan tanult, és azt mondta, hogy hát az összefüggések mi mivel kapcsolódik össze, és akkor hát ebből úgy szépen összerakta a képet. Tehát akkor valami hasonló lehet ez is, hogy olvassuk addig, meg mást is olvasunk, és akkor így összeáll valahol a kép.

Ez érdekes, és ebben, tehát én is ezzel nagyon sokban egyetértek, viszont, és akkor itt most mondjuk a japán tanulásra, hogyha ezt visszavetítjük, a magyarok, akik viszont meg japánul szeretnének tanulni, mit ajánl nekik, hogy japánul hogyan érdemes tanulni? Csak azért mondom, mert ugye a japánnál a legnagyobb akadály az írás, és ugye egy nyelvet általában úgy szoktak tanítani, hogy a szavakat, tehát a szókincset, a nyelvtant, az írást, a hallgatást, és hogyha japánul ezt egy külföldinek, aki életében egy darab japán szót nem tanult, tehát ezt mind a négyet egyszerre, mind a négy területet egyszerre kezdik tanítani, akkor ez az én saját tapasztalatom és véleményem, akkor bizony eléggé, hogy is mondjam, inmotivált lesz, elveszíti azt a minimális önbizalmát is, amivel indult. Pontosan azért, mert az írás, ugye az annyira, nem is csak a bonyolultsága, hanem az, hogy ugye a japán nyelvben vannak a különböző síkok, férfi beszéd, női beszéd, az udvarias beszéd, és egyáltalán az, hogy ugye a hétköznapi beszéd, meg ugye az írott nyelv. És hát az írott nyelvnek az alapja ugye a kanji használat, tehát itt megint az írás jön be, hogy ezt egyáltalán megérteni, hogy mikor mit kell használni.

Itt egy ilyen akkora keveredés van egy külföldi fejében, hogy én magam is azt mondom, hogy ezzel a módszerrel annyi idő alatt, amennyit én belefektettem ebbe a tanulásba, akár két másik nyelvet is meg lehetett volna tanulni, mire az ember erre rájön, és bele ássa magát, szóval ez rengeteg idő, és pontosan itt vannak a tanulási módszerek. Tehát, hogy ön, mint japán anyanyelvű, ön mit ajánl a magyaroknak, hogyan tanuljanak japánul?

[Isidzsima Hirosi]

Én azt gondolom, hogy most, ebben a XXI. században bármilyen nyelvet, akár japán, akár arab nyelvet, vagy akár orosz nyelvet, szerintem nagyon könnyű tanulni, mert van technológia. Ugye, az interneten bármilyen szöveget, azon a nyelven nagyon szépen felolvassa.

Ugye, kiejtés, meg a hanglejtés, azt lehet tudni, bár nem mindig helyes, nem kell nézegetni a szótárt, mert ott az interneten rögtön azonnal meg lehet nézni, hogy mit jelent a saját nyelvemben. És még a Youtube-on, meg egyéb oldalakon lehet nézni bármilyen videót, még a feliratokkal is. Tehát, megmondom őszintén, most a nyelvtanulás olyan könnyű, hogy bármilyen nyelvet ezekkel a módszerekkel, technológiával hamar meg lehet tanulni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azért itt én visszakérdeznék, hogy nem gondolja azt, hogy esetleg ez egy csapda is? Pont azért, mert ugye rögtön, ha kikeressük a fordítást, akkor pont azt a képességet, vagy azt a motivációt veszítjük el, amivel ön, amit az imént is mondta, amivel ön tanult magyarul? Tehát, hogy kiokoskodta, hogy mi lehet az értelme.

Az, hogy energiát fektetett bele, hogy kikeresse a magyar, angol, az angol, japán, stb. szavakat. És, hogy így tanulta meg.

Tehát én csak arra szeretnék rákérdezni, hogy az nagyon kényelmessé teszi az embert, hogy akár a Youtube-on is felirattal néz valamit. Nekem meg az a véleményem, hogy ugye a tanulásnál pontosan ezek a tapasztalatok, ezek az élmények azok, amik nagyon megdobják az embernek a tanulási folyamatát és a tanulásnak a sikerességét, a gyorsaságát is.

[Isidzsima Hirosi]

Igen, de ez éppen ez az alkalmazkodás, ugye? Tehát a kérdés inkább az, hogy szükséges-e nyelvet tanulni?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, ez pedig a következő kérdés, amit én is kérdeznék, hogy egyáltalán most a mesterséges intelligencia korszakában, hogy például...