Kék Zóna titkok - Miért élnek emberek Okinava szigetén 100 évig, és hogyan csinálhatod ezt utánuk? #44– ELSŐ rész

#44. rész—ELSŐ epizód

Vendégek: Turcsán Emese és Koch Mária

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kedves Emese, kedves Marika, nagyon nagy szeretettel köszöntelek benneteket a műsorban.

[Turcsán Emese és Koch Mária]

Sziasztok! Köszönjük szépen a meghívást!

[Yanagisawa Gyöngyi]

Öröm, hogy itt vagytok, és külön köszöntöm Marikát, akivel már másodszor találkozunk a podcastben, hiszen legutóbb, még 2023-ban beszélgettünk a menopauzáról, ami az egyik fő szakterületet. Minden kedves hallgatónak ajánlom, hogy pörgessen vissza arra az adásra is, mert rengeteg hasznos és gyakorlati információ is elhangzott benne. Most viszont egy egészen más, de hasonlóan izgalmas témát hoztunk, a Kék Zóna projekt Magyarországot, amely, hát nem mellesleg japán vonatkozású is.

A mai adás abból a szempontból is különleges, hogy most két vendégem is van a személyetekben, mindketten ismert, sok oldalú szakemberek vagytok, és otthonosan mozogtok a magyar médiában is. A mai beszélgetésben részletesen is beszeretnénk mutatni a hallgatóknak is, és hát bevallom jó magamnak is ezt a kezdeményezést, amelyet Emese, te indítottál el 2024 végén Kék Zóna Magyarország néven. Bevallom, hogy számomra is sok újdonságot rejt magában ez a téma, úgyhogy őszinte kíváncsisággal várom, hogy a hallgatókkal együtt felfedezzük, miről is szól pontosan ez a projekt, és mi mindent tanulhatunk belőle.

Emese, te vagy tehát a projekt ötletgazdája, és egyben az Einstein Akadémia alapítója is. A honlapon olvasható, hogy a Kék Zóna projekt az akadémia égisze alatt működik, ezzel kapcsolatban majd visszatérünk a beszélgetés során. Marikával kapcsolatban pedig, hát ugye több más neves szakértő mellett, te, mint menupauza szakértőként csatlakoztál ehhez a kezdeményezéshez.

A Kék Zóna Magyarország célja, hogy a világ öt hosszú életű közösségéből, ezek az úgynevezett Blue Zone szok, az úgynevezett ismert életmód szokásokat adaptáljátok a magyar környezetbe. Első lépésként kistelepülési mintaprojektek keretében, tudományos mérések és szemléletformáló események segítségével. Azonban mielőtt belemennénk a részletekbe, kérlek benneteket, hogy meséljetek nekünk, nekem és ugye a hallgatóknak is, meséljetek nekünk egy kicsit a projektnek az első hivatalos konferenciájáról, ami ugye 2025.

szeptemberében volt, lentiben, hogy milyen volt számotokra a vízhangja, körülbelül hányan kik vettek ezen részt, és ha volt, akkor milyen új következtetéseket tudtatok levonni ezen konferenciakapcsán? Emesének adnám át rögtön a szót.

[Turcsán Emese]

Így van, köszönöm szépen. Marika kezetektől fogva segített a konferencia sikerességét, és bár a laikusoknak hirdettük meg ezt a napot, én azt gondolom, hogy a cakva nagyon szép számban képviseltette magát, és talán visszajelzésként is azt kaptuk meg a legtöbbször, amit mi is éreztünk, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott és nagyon egyben lévő tímmunka volt ez, és sokszor kapjuk meg a konferenciától függetlenül is ezt, hogy talán azért csatlakoznak hozzánk ennyien, és a konferencia sikeressége is ezért nem volt kérdés számomra, mert végre elkezdett a szakma párbeszédet folytatni, nem konkuranciaként tekinteni egymásra, versenytársként, hanem elkezdtek leülni egy asztalhoz, és megnézni, hogy holisztikusan hogyan tudunk tekinteni a prevencióra, hogyan tudunk segíteni napi, apró szokásokat változtatni, és a konferencia célja az volt, hogy olyan kis apró útmodatásokat mondjunk, amiket akár holnap be tudnak építeni a mindennapokba, mert én ezt látom a legnagyobb problémának, hogy olyan nagy a zaj, az emberek szeretnének változtatni, de nem tudják, hogy hol kezdjék, nem tudják, hogy merre forduljanak, nem tudják, hogy nekik személy szerint mi lenne az, ami vállalható a mindennapokba, és túl nagy vállalásokat látnak, vagy túl irreális eredményeket, amik nem biztos, hogy a valóság, de a social media egy kicsit torzítja ezeket, és azt láttam, hogy csillogó szemekkel az emberek vágynak arra, hogy valaki megfogja a kezüket, és azt mondja, hogy nem vagy egyedül, és hogy szakemberek segítségével mutatjuk, hogy mik azok a nagyon könnyen beépíthető dolgok, amik segíthetnek abba, hogy ne csak csinosabb, dékonyabb és fittebb legyél, hanem valóban hosszabb, és ami még fontosabb, egészségben áldott téveket kap pusztban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem csak a szakembereknek, hanem az átlag úgymond érdeklődőknek is szól, hogy körülbelül hányan vettek részt akkor összességében?

Turcsán Emese

90 fő vett részt a konferencián.

Yanagisawa Gyöngyi

Volt-e esetleg neked egy olyan plusz érzésed, gondolatod vagy bármi, ami megerősített abban, hogy a konferencia után valamit ezen a projekten még megerősíteni kellene, esetleg mást is belevonni, vagy pedig kifejezetten azon az úton menni, amit meghatároztatok?

[Turcsán Emese]

Talán az, és visszajelzésként is ezt látjuk, hogy még több helyen szeretnének belünk személyesen találkozni. Ugye mi főleg a három mintatelepülése koncentráltunk korábban, és egyre többször kapjuk azt a jogos kérdést, hogy de mi történik, ha én nem a mintatelepülése nélek? Ha én nem tudok bekapcsolódni az általatok kívánt workshopokra, akkor merre menjek, mit csináljak, hogyan tudtok nekem segíteni?

És a konferenci egy nagyon jó visszaigazolás volt arra, hogy az emberek megérettek arra, hogy változtassanak, szeretnék hasznosnak érezni magukat, szeretnének bekapcsolódni, akár önkéntesként, segítőként is a projektbe, és szeretnének minél több fizikai kontaktot velünk, ahol találkozhatnak velünk, láthatnak minket. Amit változtattunk a második konferencián, ami november 29-én volt Egerben, az, hogy még gyakorlatiasabb, még egyszerűbb, még kézzel foghatóbb tanácsokat adunk. A Lentis konferencia nagyon jó volt.

Szakmai szemmel azt gondolom, hogy első konferenciaként én nagyon-nagyon hálás vagyok a csapatomnak, Marikának és a többieknek, hogy egy ilyen profi dolgot tettek le az asztalra. Talán a második konferencia előnye az, hogy még inkább megragadja azt, hogy holnaptól miket változtas, ami az első konferencián is megjelent, de talán még tudatosabb van a másodikon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Lassan közeledjünk konkrétan magához a projekthez, és konkrétan miről is van szó. Jelenleg sajnos ugye a földünk az egyre jobban népesedik. Nagyon sokan vagyunk, nagyon sokat fogyasztunk, sok igényünk van, sok lehetőségünk van.

Hát ezeket ugye egyre jobban ki tudjuk elégíteni, illetve nagy a választási lehetőség, hogy ezeket az igényeket hogyan elégítsük ki, és mindezek által nagyon sok kárt is okozunk sajnos a földnek és a környezetünknek. Na most az öregedés viszont az egy elkerülhetetlen dolog, hogy nagyon sokan vagyunk a földön, de ugye mindenki egyszer csak folyamatosan, hiszen minden nap öregszünk, megöregszünk, és hát leépülünk. Magyarország sajnos ebben a rangsorban, tehát az öregedés, és hogy ki meddig tud élni, és ezt milyen formában éli meg, tehát hogy mennyire jól, mennyire egészségesen, mennyire boldogan, hát nagyon rossz helyen van.

Ugye az EU-ban az 5. legalacsonyabb a várható élettartama 75,4 évvel. A következő kérdésem az az lenne, hogy ti személy szerint, amikor szembesültetek úgymond a testetek változásaival, betegségek formájában akár, akkor mit találtatok Magyarországon, milyen szervezetet, milyen közösségeket, ahová tudtatok fordulni, milyen állapotok voltak?

[Koch Mária]

Azt hiszem az öregedés egy globális világszintű kérdés, és ezt te nagyon jól fel is vezetted, és Magyarországon talán két okból nagyon kritikus az egyik, az, hogy Magyarország nem feltétlenül egy preventív típusú életmódot folytad, tehát a prevenció és az önmagunkra való figyelés, az messze-messze hátul marad az összes gondoskodási forma mögött, és ezért talán még inkább nehezebb egyfajta öngondoskodó és preventív szerepre kéztetni a lakosságot. Ez az egyik, a másik pedig szerintem szintén lehet egy világszintű probléma, de Magyarországon is jól tetten élhető, az a fajta fiatalság kultusz, ami nagyban befolyásolja azt, hogy márjük-e felvállalni a saját testünket, a saját ezzel kapcsolatos megéléseinket, és esetleg azokat az elakadásokat, amelyek ezzel járnak, hiszen úgy gondolom, hogy az öregedés, mint amellett, hogy egy lináris folyamat, azért azt nem feltétlenül naponta érezzük. Tehát az, hogy változik a testünk, ezzel kapcsolatban változnak a külső jegyek és a belső jegyek, gondolok itt például a rencok megjelenésére, a test megereszkedésére, a teherbíró képességünk csökkenésére, és hát azokra a kognitív képességeknek a fogyatkozására vagy csökkenésére, amik óhatatlanul bekövetkeznek, és ha ezeket ilyen egy-egy állomásszerűen veszünk észre, és akkor inkább egyfajta önbizalomvesztést, ijettséget, megakadást okoz-e számunkra, és hát nem véletlen, hogy ezért különböző kríziseket élünk át. Tehát ezt nagyon tudatosan kezelni szerintem nekünk, főleg itthon még Magyarországon meg kell tanulni.

Kérdezted a saját tapasztalataimat vagy megéléseimet, mert én ugyanilyen etapokban élem meg egyébként, és nekem pontosan a változókor hozott olyan betegségeket és olyan elsősorban immunrendszeri problémákat, amelyekkel a mai napig küzdök és okoznak számos alakadást az életemben, akár egészségügyi téren, akár például a teherpílásomban vannak ilyen különösebben kiugróan jó fázisok, és mondjuk mélyebb elakadások, amikor érzem, hogy jóval kevesebbet bírok.

Tehát nekem folyamatosan figyelnem kell arra, hogy tudjak regenerálódni, hogyan osztom be az időmet, mit kezdek az idegrendszeremmel, hogyan óvom meg a mentális egészségemet. És azt tapasztalom például a hozzámfordulóknak, ugye én most már 15-16 éve, főleg 40 felettieket kísérek, és próbálom számukra eltadni azt a tudást és azt a segítséget, hogy hogyan tudnak jól lenni, és szépen átmenni a zenéosságba, és mondjuk megküzdeni a változókkal nehézségeivel. Azt látom, hogy nagyjából hasonlóan élik meg.

Tehát a prevenciót hangsúlyoznám ki, és azért kapcsolódtam be főleg a Kék Zóna projektbe is, mert azt látom, hogy nagy hangsúlyt fordít arra, hogy hol tartunk most, mit tehetünk azért, hogy változtassunk mondjuk az életmódbeli szokásainkon, hogyan érhetjük el azt különböző apró változtatásokkal, hogy hosszú távú egészségnyereség legyen a jutalmunk, és pontosan ugyanezt, amit kedvélyüzem most már évtizedek óta, és úgy gondolom, hogy közösen még többet tehetünk azért, hogy egyre inkább preventévek legyünk, és egyre inkább önmoddoskodó szerepbe is átlépjünk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A Kék Zóna projekt gondolom azért nem a semmiből jött, tehát ennek kellett valamilyen előzménynek lenni, nemcsak külföldön, hanem hogy talán Magyarországon is, és azért kérdeztem azt, hogy Magyarországon esetleg voltak-e már, vagy vannak-e ilyen jellegű szervezetek, közösségek, amelyek hasonlóan ezt a permanens kultúrát próbálják fenntartani. Érdemes lett volna-e esetleg bekapcsolódni, betagozódni, vagy közösséget vállalni már meglévő szervezetekkel, mert hogy ugye ti külön Kék Zóna Magyarország projekt néven viszitek azt, amit csináltok. Így volt-e esetleg példaképetek, már mint Magyarországon, hogy mi az, amit szeretnétek, és mi az, amit nem szeretnétek csinálni?

[Turcsán Emese]

Én azt gondolom, ha saját magamat nézem, hogy egy példaképet nem tudok kímelni. De ez az egész életemre igaz, nem csak a projektem belül. Viszont rengeteg olyan ember van, nevezzük őket nem csak szakembereknek, hanem hétköznapi hősöknek, akiktől rengeteget lehet tanulni.

És nekem a célom az volt, hogy példát mutassunk összefogásban is, hogy a szakma úgy fog össze, ami talán páratlan volt eddig, hogy társadalmi felelősségvállalásban teszi oda magát a nőgyógyásztól, a bioteknológusson át, a vidékfejlesztési szakmérnökn át, a menopauza szakértőig mindenki. Mert visszatérve egy kicsit az előző kérdésedre, nagyon kettős a jelenlegi világunkban az öregedést témájához állni. Nagyon könnyű és nagyon nehéz.

Nagyon nehéz, hiszen mindenki azt várja el, hogy 60-70 évesen is fittek legyünk, sima bőrünk legyen, és helytájunk, még időskorban is, a munkában is, a családban is. Ugyanakkor nagyon könnyűvé vált azáltal, hogy megszűntek. Remélem és remélem, hogy ezt Marika is így gondolja, talán ő a legjobb példája ennek és úttörője, hogy merünk olyan tabu témákról beszélni, amikről korábban nem.

Merünk arról beszélni, hogy hogyan változik a testünk, merünk arról beszélni, hogy nem vagyunk jól a bőrünkben, és merünk segítséget kérni másoktól, merünk közösségekhez tartozni, és kibondan olyan szavakat, amiket korábban nem mondhattunk volna ki. Nem kell körülírni a problémákat, hanem nyíltan, tisztán beszélhetünk róla, és ez megkönnyíti azt, hogy ne beszéljünk el egymás mellett. És a célom az volt, és talán ezért is indítottam egy önálló programot, és nem máshoz csatlakoztam, mert nagyon erős víziók voltak, hogy kiket szeretnék a csapatomban, és nem személy szerint, hanem hogy milyen gondolkodásmódú embereket, és még véletlenül se jönjön be a csapatba olyan, aki esetleg rombolni tudja azt, amit mi szeretnénk, és ez olyan jól alakult így.

Nagyon hálás vagyok azoknak a szakértőknek, akik a projektben vannak, és hálás vagyok nekik azért, hogy ők újabb és újabb emberekkel ismerkedhetnek meg minket, hogy egyetemek álltak mögénk, hogy satiri partnerségek alakultak ki.

[Koch Mária]

Még reagálnék arra, amit kérdeztél, példaképp, hogy egyáltalán mi volt régen tekintetében. 16-17 éve, amikor a negyven felettiek egészségével és mentális állapotával elkezdtem foglalkozni, akkor gyakorlatilag a társadalmi sztereotípiák és a tabukfala őveszte az egész témát. Nagyon nehéz volt hitelessé válni, már csak azért is, mert a szakemberek sem fordultak feltétlenül még nyitottan ehhez a témához.

Az emberek nem tudták, hogy kihez lehet fordulni, nem tudták, hogy kitől lehet kérdezni, ki az, aki egyáltalán hiteles válaszokat tud adni. Szakirodalom magyar nyelven nem feltétlenül létezett, tehát nekem is a nemzetközi szakirodalmat kellett bújnom, akár a saját problémáim megtalálására, vagy a problémáimra a válaszok megtalálására, illetve abban a kérdéskörben is, hogy másoknak hogyan tudok valid, érvényes válaszokat adni. Na most ez a helyzet azért az évek alatt megváltozott.

Úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent ki tudunk már mondani. Én nagy örömmel szoktam mondani, hogy az edukációt már szerencsére nem ott kell elkezdenünk, ahol én 16-17 éve elkezdtem, és folyamatosan falakba vertem a fejem, és szószerint be kellett rúgni a tabuk falát. Most már azért ott tartunk, hogy akár a változókorról, akár az öregedésről, a testünk változásairól nagyon bátran merünk már beszélni.

Egyre többen vagyunk, talán ez a helyes válasz, vagy megfogalmazás, hogy egyre többen vagyunk, akik bátran merünk beszélni. És talán, ha nem is példaképekké, de egy jó mintává tudtunk válni azok számára, akik átélik ezeket a folyamatokat. Aztán, amit én meg pozitív fejleményként látok, hogy akár a Kék Zonához hasonló projektek indulása, ahova szakemberként nagyon jól be lehet tagozódni, és együtt erősebb a hangunk, és együtt több emberhez el tudjuk vinni ezeket az információkat.

Illetve van egy hétvégi nagyon pozitív élményem, én elég sokat járok szakorvosokhoz, vagy egyáltalán orvosokhoz edukációt tartani és konferenciákra. És pont a hétvégén volt egy orvosi konferencia, ahol előadást tartottam, és azt látom, hogy a szakmában dolgozók is egyre nyitottabbak arra, hogy egyre szélesebb körből lássák és gyűjtenek be információkat ezt az egész témakört. Egyáltalán az életmód, az életmódváltás, az egészségmegőzést témakörét.

Más kérdés az, hogy az orvosi protokollok még miben kötik a kezüket, de a szemléletformálásra és a téma ilyen sokrétű megközelítésre jóval nyitottabbak. Tehát nekem pozitívak a tapasztalataim, az nem azt jelenti, hogy jól állunk, de legalább az a környezet, amiben tudunk dolgozni, az talán nyitottabb és befogadóbb, illetve a hangunkat most már sokkal jobban tudjuk hallatni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nekem az jön le tényleg, hogy keretrendszerben gondolkoztok. Tehát, hogy mit mire építve, és hogyan mi mivel tud kapcsolatba kerülni, szinergálni. Bevallom, hogy amikor a Kék Zóna projektről, meg egyáltalán az, hogy Kék Zóna, mi az, hogy Kék Zóna, ezzel a fogalommal találkoztam, akkor utána nézve egy-két dolognak az interneten is, akaró akaratlanul előjött, amit egy kicsit az imént is említettem, ez az úgynevezett permakultúra.

És hogy keretrendszerről beszélünk, ez, hogy Kék Zóna, ez is valahol már ennek a gondolatmódnak, a permakultúrának és ennek a gondolkodásmódnak egy ága vagy egy következő lépése. Az 1970-es évekre nyúlik vissza ez a permakultúra. Ausztrál tudósok hozták be azt, hogy a farmosodás révén az ipari mezőgazdaság káros hatásai, hogy hogyan tudjuk megőrizni a földet, a környezetet.

Tehát maga a gondolat, az már ugye korábban is megszületett. És akkor, hogy gondoskodjunk a földről, azért kapcsolódik ez ebbe a keretrendszerbe, mert hogy akkor együk azt, ami ugye megterem a kertbe. Ne messziről hozzuk, hanem az, ami van.

Elégedjük meg azzal, úgymond, ami van. Ezek is így összefonódnak. A másik, az igazságos elosztás, a megosztás, amit megtermeltünk, abból biztos, hogy van hulladékanyag, de ez a hulladékanyag az majd a következő fázis, vagy egy másik ciklusnak az alapanyaga is lehet.

Tehát ezzel egyfajta körforgást hozunk létre, és én úgy vettem ki, hogy ezek a kék zónák, amit, ha jól emlékszem, szintén egy ausztráltudós és egy másik, egy demográfus projektjéből született, de ezt ugye majd mindjárt Emese részletesebben elmondja. Tehát, hogy ezeket megfigyelték, ezeket a zónákat, és az, hogy ugye ott az emberek miért élnek hosszabban, és hogy miért érzik jól magukat a bőrükben, ezt próbálják vizsgálni. De valahol ez ennek a nagyobb összefüggéseknek egy része, és valahol én ebben a beszélgetésben azért egy kicsit kiszeretném vetíteni a nagyobb összefüggéseket, és hogy mit, hogyan kellene ahhoz megváltoztatni, hiszen úgy gondolom, hogy hiába próbál valaki a saját területén valami nagyot-nagyot alkotni, hogyha a körülötte lévő más területek azt egyszerűen összenyomják.

Másokkal is kapcsolatban kell lenni ahhoz, úgymond más területekkel is kapcsolatban kell lenni, és hogy ezt hogyan lehet hatni rájuk, hogyan lehet megváltoztatni. Ugye itt Japánban például az egészségmegőzéssel kapcsolatban, meg egyáltalán a gondolkodás mód, egy ilyen mentális hozzállás, az az alap kiinduló pont, hogy nem akarok a másikra rászorulni. Az idősödésben is van egy olyan, hogy nem akarok a családomra, nem akarok majd a gyerekemre rászorulni, nem akarom azt, hogy az ő terhére legyek.

Ez egyébként ugye a japán kultúrának egy ilyen alap pillére, ez a munkától kezdve mindenhol ott van a gondolkodás módban. Ilyen szempontból, tehát tabuk, satöbbi itt is ugyanúgy megvannak, csak talán annyi, hogy amikor baj van, akkor ezt próbálják saját maguk megoldani, amennyire természetesen ezt ugye lehet. Ugye már ennyit beszélünk a kék zónáról.

Én tényleg nagyon kíváncsi lennék arra, hogy konkrétan, Emese, mi adta a motivációt, az ingert arra, hogy te ebbe belevágjál, mennyire volt ez nehéz az elején a felépítésben, és kik segítettek neked ebben, tehát szervezetek, magánszemélyek, hogyan ment ez a dolog, és mi volt a legnehezebb? Köszönöm szépen!

[Turcsán Emese]

Nagyon sorsszerű volt, ahogy jött a kézvonaprojekt ötlete, ugyanis megelőzte egy másfél éves húzavona, amikor én azt éreztem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Nagyon sok egészségügyi kihívásom volt, elkezdtem indokolatlanul hízni, fáradékony voltam, megtettem 5-6 lépcsőfokot és felziháltam, és orvostól orvosig mentem, és nem tudták azokát. És ébként minél többet látom Marikát, annál többször eszembe jut, hogy érdekes, hogy igaz, hogy akkor ilyen 38-39 éves voltam, de egy mondat erejéig sem beszélt nekem senki arról, hogy nézzük meg, hogy esetleg a premenopauza szóba jöhet-e.

Azóta sem hozta elő senki orvosi szinten ezt a témát velem kapcsolatban. És 40 felek közeledtem, amikor azt éreztem, hogy most már tényleg valami nagyon nincs rendben, és így nem ismerek rá a saját testemre. És a legutolsó lökést az adta, hogy elmentem mammográfiára, ahol azt mondták, hogy valami nincs rendben, továbbköltek ultrahangra, ott megerősítették, hogy van valami eltérés, továbbköltek emárra, miután azt mondták, hogy ez nagyon nagy valószínűséggel egy rossz ünnölt tudoganat.

És továbbköltek biopsziára, de ez egy másfél hónapos húzavona volt. És a biopszia után kiderült, hogy semmi bajom. És hál' Istenek elhamarkodott volt ez a nagyon biztosnak tűnő kijelentés, hogy ez rossz ünnölt tudoganat.

De addigra már annyi szor kerestem rá az interneten, nem saját magamat diagnoszcizálva, hanem keresve, hogy hogyan tudjuk megnövelni a várható élettartamot, hogy mindig jött, mindig számbe jött velem a kékzóna. Olyan sokszor dobta fel, hogy hogyan tudjuk természetes módszerekkel növelni nem csak a várható élettartamot, hanem az egészségben eltöltött évekszámát. És megnéztem a Netflix-es dokumentumfilmet, amit talán Magyarországon a legtöbben azonosítanak a kékzóna témával, és egy ilyen billámcsapásként, aha élményként jött az, hogy ha Magyarországon megcsinálom ezt a projektet, akkor mindent kipipálnék, amire pici korom óta vágyom.

Mindig arra vágytam kisgyerekként, még más barbizott és játszó terezetén arra vágytam, hogy felnőttként valami nagyon példaértékűt csináljak, hogy valami nagyon maradandó talkosok, amik tudományos kutatásokat csináljak. Majd tínézserként arra vágytam, hogy közösségeket építsek, hogy összefogjam az embereket. És nyilván negyven fölött pedig már arra vágytam, hogy mindezt úgy csináljam, hogy egy üzletileg nagyon rentábil és nagyon stabil dolog legyen mögötte.

És így belém hasított, hogy azt a ne menő lenne ezt megcsinálni itthon. Összefogni az embereket, a szakmát, és megmutatni, hogy hogyan tudunk példaértékű dolgokat csinálni, hogyan tudunk együtt túrázni, kirándulni, fermentálni, workshopokat tartani, és hogyan kezdhetünk el beszélni arról a témáról, amit már te is érintettél, hogy mennyire fontos a fenntarthatóság, az ökológiai lernyom csökkentése, és hogyan lehet településeket fejleszteni. Nekem vidékfejlesztési szakmérnök a párom, és nekem ő például rengeteg segítséget adott abban, hogy bővítsük ki a gondolkodásunkat, és településekben, vidékfejlesztésekben is gondolkodjunk.

Úgyhogy visszatérve a kérdéséről a legnagyobb segítség az az, gondolom, hogy a családom mellett az a alapítómak volt, akik most is mellettem állnak, és akik azóta csatlakoznak, ilyen például Marika, de ilyen gombos, brigia szervezetfejlesztőnk, vagy Szarvas Niki, a HEPFINT-nek a tulajdonosa, vagy bárkit, és most azért nem is említek többet, hogy nehogy véletlenül valakit kihagyjak, mert az döbbenetes volt, ami azután jött, hogy elhatároztam, hogy megcsinálom ezt. Mert júniusban elhatároztam, aznap leültem tervezni, októberben elkezdtem posztolni róla, és nyilatkozni a médiában, és egy megállíthatatlan cuna, ami jött ezután pozitív értelemben, a sajtó részéről, a szakemberek részéről, és a polgármesterek részéről, hogy csináljuk.

Úgyhogy talán nem is tudnék nagyon nagy kihívást mondani azon túl, hogy az, hogy egy projekt hirtelen lesz nagyon nagy, az nagyon nehéz koordinálni és kezelni, és a legnagyobb kihívásunk az, hogy egy hirtelen fejlődő dolognál számos szervezet és egyéb kérdés merül fel.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Végül is, ahogy kiveszem a szavaidból, úgymond akkor leültél egy nap, és összeírtad a tervet. Úgy gondolom azért tényleg, hogy egy ekkora projektet, ennyi ágban, és hogy a marketingtől kezdve tényleg a gazdasági részét, a magának a projektnek a felépítési részét, szóval, hogy ehhez nem kellett egy team még, hanem ezt tényleg te egyedül elgondoltad, megkerested akiket felsoroltál, és akkor azt mondták ők is, oké, ez egy szuper dolog, és vágjunk bele. Akkor ezt te személyesen egyedül a magját te építetted ki.

[Turcsán Emese]

A magját igen, de nem lenne jogos azt mondani, hogy az egészet, hiszen amikor én elhatároztam, hogy ezt megcsináljuk, akkor az volt bennem, hogy válaszolunk ki mintatelepüléseket, és nézzük meg, hogy apró szokások változtatásával hogyan tudjuk növelni a várható élettartamot, és az egészségben eltöltött évek számát. És ahogy csatlakoztak a szakemberek, és ahogy jöttek a cégek támogatóként, és stratégi partnerként, szakértőként, jöttek a leágazások, az ágazatok, hogy oké, de fontos a fenntarthatóság, oké, de fontos az, hogy foglalkozunk azokkal is, akik nem a mintatelepülésen dolgoznak. Oké, de akkor fogjuk össze azokat a biogazdákat, termelőket, akik valami más módon tekintenek arra, hogy fontos a szezonalitás, a helyi alapanyagok használata.

És olyan szertágazó lett hirtelen a projekt, hogy igazából én a szakértők tudására, és a piacigényeire igazodva alakítottam tovább a projektet, és alakítjuk most már hál' istennek közösen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy a hallgatók is azért értsék, tehát úgy indult akkor ez a projekt 2024 végén, hogy ez a 3N nevezetű települést, a Noszvaj, a Nagyréde és a Nagykovácsi, hogy ez a három település, egyébként hogy miért pont ez a három, tehát hogy erre is azért rákérdeznék, kiválasztottátok, vagy ők jelentkeztek, vagy olyan adottságokkal rendelkeztek, nagyobb lehetőséget adott arra, hogy jobban vizionalizálható legyen ez a projekt hosszú távra is. Amit én tudok, hogy a Nagyrédén nagyon jó a levegő, vannak azt hiszem ezek a barlangházak.

A Noszvaj. A Noszvaj volt, de hogy meg ugye a lakosság, tehát hogy eleve a lakosság is nyitott volt erre, tehát hogy mik voltak ezek a faktorok, hogy miért pont ez a három település került ebbe bele?

[Turcsán Emese]

Ennek kettő oka volt. Egyrészt álmommal sem gondoltam, hogy ennyire gyorsan fejlődik a projekt, ezért ajánlásokból próbáltam megoldani azt, hogy legyen olyan település, ahol el tudjuk indítani a kutatásokat. De azt is láttam, hogy mivel nem volt mögötte pályázat, állami támogatás és egyéb, muszáj, hogy legyen egy olyan láb, amiből finanszírozni tudom a projektet.

Ezért elkezdtem összeszedni, hogy kik lehetnek azok a hivatalos kékzónaprojekt helyszínek, éttermek, szállodák, medikálcenterek, stb., akik máshogy nyúlnak a prevencióhoz, a közösségépítéshez, és az első héten rátaláltam a Nomad Hotel és Gramping Renosz folyon. Elmentem tárgyalni a tulajdonossal, és azt láttam, hogy működik náluk a kertből az asztalra saját veteményes van, amit, hogy kihúznak hagymát, azt állalják föl rengen, és nagyon gyorsan megegyeztünk abba, hogy ők lesznek Magyarország első kékzónaprojekt helyszíne. És minél többször mentem oda, annál többször merült fel, hogy mi lenne, ha ők lennének az első mintatelepülés.

De Noszvajról tudni kell, hogy ők már most is egy ékszerdoboz. Most is összejárnak, közösen főznek lekvárt, ha valakinek a vártnál több almájaterem, akkor kiteszi a kerítés elé, és elvihetik az emberek. És azt láttam, hogy ez nagyon jó kutatási terep, de szociológiai, vidékfejlesztési szempontból nem adja a magyar realitást.

Ezért kell menni egy olyan település, ahol más szempontok érvényesülnek. És akkor egyébként a párom ajánlott a Nagy Rédét, ami a Mátra lábánál van, és elképesztő nyitottság fogadott. Azóta is talán a programok tekintetében ők a legaktívabbak.

És harmadiként kaptam még ajánlásban Nagykovácsit. Azt pedig azért tetszett, mert mind a kettőttől szintén teljesen más. Egy alvóváros, tele negyvenesekkel, akik teljesen más kihívásokkal rendelkeznek.

Ott másfajta edukációt kell kialakítanunk, hogyha ők reggeltől estig dolgoznak, az autóban vannak, és nem ismerik a szomszédokat. Olyan oktatásanyagok kellenek, amit hallgathatnak vezetésközben, ahol megismerkedhetjük egyáltalán őket a szomszédjukkal. És ez nagyon tetszett, hogy pszichológusok, szociológusok, vidékfejlesztési szakemberek azon dolgoznak, hogy a mindennapi szakásokat alakítsuk, de közben közösségeket építsünk.

Úgyhogy most már ott tartunk, hogy a következő három év mintatelepüléseivel szerződünk, és majd ők átadják a stafétát, és rengeteg tapasztalat lesz. És a cél az, hogy addigra kiépüljön ott egy olyan mag, aki tovább viszi azt a munkát, amit mi ott elértünk, hogy nem megyen kárba.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Noszvaj és a nagyréde, ott ugye már eleve adva voltak bizonyos lehetőségek, bizonyos pontok, amire tulajdonképp lehetett építeni. Nagykovácsi esetében pedig, ahogy mondott, hogy az edukáció, és hogy ugye valamilyen szinten gondolom én, hogy meg kell győzni az embereket, rá kell vezetni az embereket erre, ennek a projektnek a lényegességére, a fontosságára. És most itt csatolnék arra a pontra, amit a bevezetőben is említettem, hogy te az Einstein Akadémiának is az elnöke vagy, és a honlapon azt írott, hogy ezt idézném, azt kezdtem tanulmányozni, mitől lesz egy felnőtt ember sikeres.

Mik azok a kulcsfaktorok, amiket fejleszteni érdemes pici kortól? A stresszkezelés, konfliktuskezelés, kommunikáció, önbizalom, önismeret, társadalmi felelősség, vállalás. Tehát akkor azt is mondjuk el, hogy te nemcsak esti álomból ébredtél, hogy hát akkor kék zóna projekt Magyarország, hanem azért neked van egy ilyen jellegű háttered is, hogy ilyen kérdésekre is keresed a választ.

És én feltételezem azt, hogy pont ez, tehát hogy azt kezdett tanulmányozni, hogy egy felnőtt ember mitől lesz sikeres, tehát hogy egy felnőtt embert hogyan lehet arra rávezetni, hogy sikeres legyen, például az egészségmegőrzés területén. Mire jutottál egyébként ezt, úgy nagyon kíváncsian megkérdezném, hogy hogyan lesznek, vagy hogyan lehet leginkább így az embereket rávenni a sikerességre?

[Turcsán Emese]

Visszatérve a bevezetőt elejére, én azt kezdtem elvizsgálni, hogy azok a sikeres emberek, akik valamit letettek az asztalra, és mások példaként tekintenek rájuk, milyen utat jártak be, és hogyan maradtak mentálisan is egészségesek, hiszen az, hogy valaki sikeres, az nagyon csalóka tud lenni, hiszen lehet, hogy mögötte egy megtört, tragék diákkal teli, és nem túl boldog élet van. És én olyan emberekkel kezdtem el riportokat készíteni és beszélgetni, akiknél azt látom, hogy emberileg is valamit letettek az asztalra. És egyébként van itt összefüggés a kék zónákkal, hiszen azok, akik igazán megbecsültek a munkatársak körében, az alkalmazottak körében, vagy példaként tekintenek rájuk, minél jellemző volt az egészségtudatosság, a sport, mert mindig elmondták, hogy ezt a mente és megterhelést nem tudnák megcsinálni, ha nem lenne egyrészt egy olyan kiegyensezott család mögöttük, és nem lennének olyan napi rutinok, ami kiellemzik őket, hogy sporttal kezdik, vagy jogával, vagy meditációval a napot, hogyha adnak én időt maguknak a rengeteg rohanásban is.

És az Einstein Akadémián egyébként nem csak azt vizsgáltam, hogy nekik mondjuk milyen volt a gyerekkor, milyen szokásokat hoztak, és annak ellenére, hogy milyen szokásokat hoztak, hogyan változtak, hanem azt is kutattam, hogy mi teszi sikeressé, mentálisan egészségessé azokat a felnőtt embereket, és ezeket összegyűjtve, a Konerivel együttműködve levittem ezt egészen pici korosztályra, és 5 éves korban elkezdtük oktatni a gyerekeket, és volt önbizalomnövelés, önismeret, konfliktuskezelés, nyilvános beszéd, hogy ne azért kapjon szegény gyerek rossz egyet, mert nem tudja kifejezni magát, nem meri elmondani, vagy feltérképeztük azt, hogy milyen szokásaik vannak a piciknek, és olyan látványos változások voltak, és a cél az volt, hogy mik azok a szenzitív időszakok, amiket lehetne vagy kell fejleszteni piciként, amit ne 40-50-60 évesen szenvedjünk meg, hogy érett cégvezetők egy tombola húzáson nem merik átvenni a nyereményüket, vagy van egy jó ötletük, de tényleg volt ilyet, vagy van egy jó ötletük, és azért nem ők kapják a projektet, mert nem mernek saját magukról beszélni. És nagyon látványos változások voltak. Úgyhogy nekem ez így nagyon megalapozta a kék zonát.

Ugyané, nekem kriminelperiógus alaplékzettségem van, ami nagyon sokat segített abba, hogy merjek olyan témákról is beszélni, amiről mások nem. Van egy közkazdász és egy üzleti doktori végzettségem, ami viszont abban segített, hogy merjek nagyban gondolkodni, merjek számokról beszélni, és merjem azt mondani, hogy valami, ami egyébként nagyon példaértékű, üzlet is egyben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Visszatérve így akkor magára a kék zónára és Magyarországra, tulajdonképp akkor, mik is ezek a kék zónák? Mit értünk kék zóna alatt? A kék zóna projektet, és a kedves hallgatók, hogyha majd kinyitják, megnézzük a monlapot, rögtön egy világtérképpel szembesülnek, és hát ugye itt látnak öt régiót.

És e között van Japán is, konkrétan ugye Okinawa, Okinawa-szigete, de hát van még ezen kívül négy. Na most, megmondom őszintén, nekem így elsőre, ami szembe ötlött, hogy valahol mindegyik a mediterránii gövben van. Azért ez bizonyos lehetőségeket is nyújt arra, hogy az ember úgymond hosszabban élhessen, mert hát halljuk be most Szibériában, ahol eleve hideg van, nehezebb az év minden hónapjában zöldségeket, gyümölcsöket enni, de egy mediterrán égövben azért ez könnyebben megvalósítható.

Vagy csak a testi dolgokra, ha gondolunk, az az átfázás, az embernek eleve több energiára van szükség, többet kell ennie, más dolgokat kell ennie, és hát ugye itt vissza lehetne csatolni arra is, hogy Magyarországon most bérettek szalonnát elődeink nagy előszeretettel, és akkor utána kimentek a földre, és hát földekre is dolgoztak. Gyakran hallottam én is, hogy hát édesfiam, ha én most itt a zöldséget enném, akkor minden öt percbe ehetném a kapálás mellett. Visszatérve arra, hogy nem mindegy, hogy ugye milyen égövben él, tartózkodik az ember, hogy azért ezt is figyelembe kell venni.

Ezzel kapcsolatban ti hogy gondoljátok ezt az öt kék zónás övet?

[Turcsán Emese]

Tisztázzuk akkor, mert talán nem mindenki tudja, hogy mi ez az öt kék zónaterület, illetve mi egyáltalán a kék zóna, csak egy mondat van. A kék zónák azok a területek a világon, ahol azt figyelték meg, hogy kiemelkedően sokáig élnek az emberek. Nagyon sok a száz év felettiek aránya, és különlegességük az, hogy ők mentálisan, fizikálisan jól vannak, fittek, boldogok, és ez volt nagyon más a világ többi pontjához képest.

Ha csak Magyarországot nézzük, és azt mondjuk, hogy a életünk utolsó 14 évét betegségben töltjük, akkor ez mindenképp egy olyan dolog volt, amire a világ felkapta a fejét, és azt kezdték el nézni, hogy mit csinálnak ezeken a helyeken másképp. Én azt gondolom, hogy sokszor felmerül kérdésként, kritikaként, vagy felvetésként, hogy hogyan lehet esetleg új kék zónáig olyan területen, ami nem meditálálnék hajlad, de én erre mindig azt mondom, hogy ott vannak az ikárkutatások, ahol hasonló genetika van, és elvileg olyan várható élettartam kellene, hogy legyen, és ott is azt mondják, hogy a genetika az most már talán 20 százalék, és az életmód 80 százalék, és valahogy a kék zónáknál is ezt látom, hogy nem az határozza meg, hogy hol fekszik, hanem hogy milyen napi szokások vannak, és a táplálkozás ebben csak egy része, hogy mik ott azok a helyi szezonális alapanyagok, de helyi szezonális alapanyag mindenhol van.

Nálunk lehet, hogy nem az lesz, mint Sardinia, és nem is kell, hogy az legyen, vagy mi a tökmagot, a tökmagolajat, a birsalmát vezetjük be, de minden régiónak megvan a saját szezonális helyi alapanyaga. Úgyhogy én azt gondolom, hogy talán inkább még kifogásként, vagy várakozásként jön elő az ilyen típusú feltevés, de egyre inkább azt mondják a kutatók, hogy nem az az oka. De mindenképp fontos róla beszélnünk, és köszönöm, hogy feltetted ezt a kérdést, mert az emberek fejében ott van az a gát, amit le kell döntenünk, hogy de mi nem ott vagyunk, és akkor hogyan lehet ebből kék zónás szokásokat csinálni, úgyhogy fontos erről beszélni, mert tízből nyolc embernek ez eszébe jut.

Marika, esetleg?

[Koch Mária]

Én azt emelném ki talán, hogy az életmódról most már nagyon sokat beszélünk, sőt, elmondhatom azt is, hogy évek óta találkozom azzal, hogyha sokan meghallják azt a szót, hogy életmódváltás, akkor a fejükhöz kapnak, hogy te jó ég, mert erről már annyit beszéltünk, meg annyira elcsépelté válik, sőt, nagyon sokan teljesen torzan a diétát, kötik hozzá. Tehát itt az életmódváltást, mint szót szerintem, újra meg kell töltenünk valós tartalommal, és erre például a kék zónaprojekt, vagy az az edukációs munka, amit én végzek kollegáimmal, szintén nagyon kiváló lehet. És amit nagyon szeretnék kiemelni, az talán két dolog, az egyik az, hogy a kék zónahelvekben nagyon erősen megjelenik az életmód mellett a közösségek ereje.

Na most Magyarországon ebben gyengék vagyunk. Tipikusan az egyes generációk ugyan nem élnek együtt, sőt, megvan egy nagyon mély szakadék az idős emberek és a fiatal emberek között, valahogy az időskor tisztelete értékkén kezelése abszolút nincs jelen a kultúránkban, és ezen óriási mértékben kell dolgoznunk. Most te sokkal jobban visszatudod igazolni azt a gondolatomat, hogy akár Japánban is és más kultúrákban az idős emberek tisztelete mennyire más alapokon nyugszik, mint például akár az európai, akár a magyar kultúrában, és ezen nagyon sokat kell dolgoznunk.

Hiszen az a tudás, az a tapasztalat, ami az idősödő embernél van, gondoljunk csak akár most egy nagyon relatívan könnyen felfogható mondjuk munkahelyi környezetre, hogy egy 45-50 éves kollega mennyire jó mentora lehet egy fiatal betanuló kollégának például. Az, hogy a családban a tapasztalatokat milyen jól át tudja adni egy nagyszülő a fiataloknak, és akkor például, most ennél maradva, nagyon erős konfliktus forrása is egyben. Tehát szerintem akár az én generációnak, akár a fiataloknak meg kell tanulni, helyén kezelni, akár az információáramlást, akár a tudás átadásnak az origóját.

Tehát azok a kommunikációs helyzetek, amiket néha tudatosan elkerülünk, azokat inkább tudatosan kéne építeni, pont azért, hogy az a fajta koherencia meg tudjon születni, és az a fajta egyetértés vagy kommunikációs pozitív helyzet meg tudjon születni, ami mentén nem a szakadékokat tartásuk még mélyebbre, hanem el tudunk kezdeni kooperálni. És tipikusan ez az idősödő 40-es sandwich generáció az, aki még gondoskodik a felnövekvő gyermekéről, vagy éppen útnak indítja az egyetemista gyerekét, és már a szüleiről is gondoskodni kell. Na, ők vannak ilyen szempontból nehéz helyzetben, mert nagyon sok felé kell figyelniük, és nagyon nehéz arra fókuszálni, hogy én hogy lehetek az életem középpontjában.

És itt a közösségek ereje az, hogy támogatjuk egymást, és elismerjük az erőfeszítéseinket és a törekvéseinket, az például egy nagyon erős szempont. És ezekkel a kékzónák lakói nagyon jól vannak, és nagyon jól lenne ezt Magyarországon is elmeíteni. Úgyhogy ez az egyik, amit szerettem volna megemlíteni.

A másik pedig az, hogy az egész kékzónaprojekt ad egyfajta keretrendszert annak, hogy mit, hogyan érdemes csinálni, és hogyan érdemes pozitívan kiakmezni azokat az erőforrásokat, amik egyébként természetes módon, akár az egyén szintjén, akár a földrajzi adottságok szintjén, akár a közösség szintjén a rendelkezésünkre állnak. De most a keretrendszerek az én véleményem szerint akkor jók, hanem merevek. És azért jók, amint a települések és a meső az előbb ezt nagyon érzékletesen felvezettek, hogy mennyire más és eltérő életmodellé szokásokkal és adottságokkal rendelkező települések kerültek be már az első három mintaprojektbe.

Mert ha tudom a célt, és például tudom azt, hogy a kékzónáknak az a célja, hogy növeljem a várható élettartalmat, jó közösségeket hozzak létre, és ugye ezeket a célokat nagyon sokáig lehetne még sorolni, akkor tudom azt, hogy ehhez felmérem a lakosság aktuális hangulat, tehát egészségügyi állapot, tehát szokásait, stb. stb. És a keretrendszereket nagyon picit ahhoz is tudom igazítani, tehát nem szabad túl merev keretekkel belépni egy projektbe, pontosan azért, mert ha nem tudom a cél, tehát a célok ismerete azért az nagyon-nagyon fontos.

Fel kell tennem azt a kérdést, hogy mit szeretnék én itt elérni, és az egyébként meglévő kereteket ehhez igazítva tudunk úgy gondolom sikereket elérni, és pontosan azért nagyon jó metódus az, ami itt most elindult a kékzonákban, hogy felmérik a szakemberek azokat a településeket, amelyek csatlakoznak, a településen élők egészségi állapotát és szokásait, és az egész keretrendszer ahhoz lesz a nagy kép szerint alakítva, és szerintem ez még egy nagyon fontos szempont. Siker, érdemi változás, így élhetően.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Persze, tehát ezt rugalmasan kell kezelni, mert ami működik valahol, az nem biztos, hogy Magyarországon ugyanabban a formában működni fog. Viszont visszatérve arra, amit mondtál, Marika, hogy Magyarországon az idősekkel szembeni hozzállás és egyetelen az időseknek a megbecsülése, az ugye másképp van, mint keleten. Én ehhez azt tenném azért hozzá, hogy én úgy gondolom, hogy azért ez nem volt mindig így.

Tehát a magyar kultúrában is megvolt régen az, hogy az időseket igenis megbecsülték, a vidéki életmódban ugye a közösségek megvoltak, akkor igenis azért én úgy gondolom, hogy volt szavuk az időseknek is, csak hát ez sajnos itt a szocializmus meg egyáltalán a változások révén megváltozott. És egy olyan irányba változott meg, hogy az öregedés az egyfajta betegség. Tehát, ha valaki elkezd öregedni, akkor aznal szennél is lesz, és akkor olyan már a viccektől kezdve is erre épül, hogy ennek a kifigurázása is egy ilyen torz kép alakul ki.

És ráadásul, és akkor itt van egy nagy probléma, hogyha valaki viszont ebből a standardből úgymond kiesik, tehát igenis mondjuk fiatalos, fit és nem demens, akkor pedig ő a furcsa, vagy ő a harsányan kilógó, vagy ő a néni, aki lasztexben jár, ami mondjuk persze extrém, de miért ne? Miért ne tehetné? Na most ez például Japánban teljesen másképp van.

Viszont itt, hogyha már az öt zónán állt tartunk, és ugye Okinawa is ennek egy része, én röviden el szeretném mondani, hogy egyáltalán hogy került ugye Okinawa ebbe az öt zónába bele? 1975, amire ez visszanyúli, akkor tartottak egy népszavazást Okinaván, és 100 ezer lakosra 35,5, hosszúk meg ugye az embereket, 35,5 szentenárius, tehát 100 éves, vagy még annál magasabb életkorú ember jött ki, és ez akkor hétszeres különbséget mutatott az egész Japánon belül. Tehát itt volt az, és főleg nők, tehát Okinaván ugye jelenleg is a nők életkora a legmagasabb itt.

Na most ennek kapcsán rákövetkező évre 1976-ban indította el Suzuki Makoto, ő egy kardiológus és gerontológus volt, azt az okinavai szentenáriusok tanulmányát, amiben kifejezetten vizsgálta, megvizsgálta azt, hogy miért élnek ott kifejezetten az emberek ilyen hosszan. És itt egy nagyon fontos dolgot emelnék ki, az pedig az, hogy a Japán Egészségügyi Minisztérium támogatásával, tehát ez nem egy ilyen önálló projekt, hanem támogatja az ország. És itt jön be az, hogy ezeket a dolgokat, ezeket az eseményeket, amiket ti is csináltok, projekteket, ezeket valahol nagyon jó lenne, hogyha úgymond az ország vezetése is, és igenis támogatná, ha nem is akár anyagilag, de legalább olyan szinten, mint ahogy ezt a Japán Egészségügyi Minisztérium is tette, hogy ugye az anyakönyvek, statisztikai dolgok, ezeket mind rendelkezésre bocsájtja, és azzal, hogy ténylegesen átlássák az egészet egyben. Ely idős lakosoknak akkor, tehát 75-ben, a 90 százaléka százévesen egészséges volt. És akkor itt jön be az, hogy a Suzuki doktor is megdöbbent, hogy de hát könyörgöm, miért, hát százéves, tehát itt valami történni kellett.

Úgymond ő is azért felfigyelt arra a dolgokra, hogy mik azok, amik jelentősen befolyásolhatják az emberek életét és az élet hosszát. Az egyik, ez az úgynevezett moai rendszer, ami azt jelenti, hogy már gyermekkorban azok a kapcsolatok, közösségi kapcsolatok, emberi kapcsolatok, amelyek kialakulnak, az azt lehet mondani, hogy az egész életén keresztül viszi az embert. Tehát úgymond az óvodai kapcsolatok, azok tényleg 90-100 éves korban is megvannak.

És még egy nagyon fontos, hogy ez tényleges kapcsolat, tehát ha valaki bajba kerül, akkor akár anyagilag is segítik a többiek. Biztonságérzetet, mentálisan egy ilyen megnyugvás biztonságérzetet is biztosít. Következő az pedig az úgynevezett ikigai filozófia, aminek ugye most Magyarországon is azért nagy slágere van, hogy mi is ez az ikigai.

Ezt az ikigait, ezt sokszor legalábbis én, ahogy hallom Magyarországon, valahogy úgy fordítják, hogy ez az élet cél. Én úgy gondolom, hogy ez nem csak arról szól, hogy élet cél, mert már ez egy nagyon tágfogalom, hogy mi lesz nekem az élet célom, hanem ugye a japán nyelvben ez a valami gai, ez létezi. Tehát van például egy olyan, hogy yari gai.

Akkor az azt jelenti, hogy mi az a visszacsatolás, mi az a return. Tehát, ha én valamit csinálok, akkor milyen érzést váltasz ki belőlem, mennyire örülök neki, mennyire érzem azt, hogy én hasznos voltam azzal, hogy én ezt megcsináltam. Tehát ez az ikigai, ugye az ikirű, az az élni.

És innen, hogy ikigai, ez tulajdonképp azt jelenti, hogy miért kelek én föl reggel. Na most a miért kelek én föl reggel, az nem azt jelenti, hogy még meg akarjam váltani a világot, hanem az azt is jelentheti, hogy mert kiviszem a kutyát sétáltatni, és közben beszélgetek a szomszéddal, vagy éppen a kutyát megsimogatom. De mindezek a visszacsatolások, ezekre én mennyire figyelek.

Tehát ez oda fog kijukadni, hogy mennyire élek a jelenben. Mennyire tudok a jelen pillanatra összpontosítani. És ez megint egy picit ugye a buddhizmussal is, és a buddhista tanokkal is valahogy összekapcsolódik, ami hát ugye itt Japánban megvan.

Mennyire vagyok én hasznos, mennyire tudom magam hasznossá tenni. Ez egy nagyon fontos gondolat, már mint így a japán gondolkodásmódban, és úgy gondolom, hogy ezt Magyarországon valahogy jobban be kéne vinni a társadalomba. Ehhez generációváltásra van szükség.

Tehát ezt nyilván nem lehet mondjuk egy 31-40 évesnek azt mondani, hogy oké, holnaptól kezdve így éljünk. Mert nyilván a váltás az az idő. Egy olyan környezetbe kell ahhoz élni, hogy valamilyen szinten az ember meg tudjon változni 40 évesen.

De, hogyha tényleg az ódában, egy ilyen jellegű oktatásban környezetbe kerülnek a gyerekek, akkor én úgy gondolom, hogy igenis erre van lehetőség. A következő az pedig az úgynevezett hara hachi bu-gyakorlat, ami mit jelent, ami azt jelenti, hogy ne együk magunkat degeszre. Nem arról szól a történet, hogy pörkölt pacal, mindenféle töltött káposztal, jaj de jó, és most degeszre leszem magam.

Ugye azért, hogy hachi, tehát körülbelül 80 százalék. Tehát akkor hagyjuk abba, amikor úgymond a legjobban esik. Ezt ugye megint meg lehet nagyon sok mindennel magyarázni, hogy persze, mert és akkor az a generáció, amelyük a háborúban megélte a nélkülözést, hogyha élelemhez jut, vagy bármi, hát akkor ugye teleesszi magát.

De ez nem erről szól, mert Japánban is ugye ugyanaz megvolt. Itt is volt bőven éhezés a háború alatt is, meg utána is. Tehát ezt is akár mondjuk egy étkeztetésnél óvodában, iskolában tudatosan erre figyelnek, akkor igenis be lehet szerintem is vezetni.

A másik, hát ugye már étkezés, ugye a tradicionális étkezés. Okinaván 80 százalékban növényi alapanyagú ételeket esznek. És itt azért egy nagyon fontos dologra hívnám fel a figyelmet, hogy ez az 1975-ös eredmény nyilván az a generáció, amikor megszületett, az a háború-háború előtti generáció.

Ami mit jelent? Ami azt jelenti, hogy akkor nem volt annyi hús sem. Tehát ők nem tudtak ott annyi hús tenni, meg úgymond annyi tenni, degeszre enni magukat, hanem ami volt, az a növényi alapú étkezés.

És a másik, és ez nagyon érdekes, hogy a kalóra bevitelők 60 százaléka az édesburgonyából tevődött. Ez még ugye a háború után is. Tehát nagyon sokan az idősek erre még emlékeznek, hogy az édesburgonyából ő már most nem is eszik, mert már annyira elege van belőle.

De, ugye az édesburgonya rengeteg antioxidánst tartalmaz, flavonoidokat, karotinoidokat, és a többi, és a többi, ez biztosította azt a kalóriamennyiséget, hogy még ne legyenek kalória-deficitbe. Tehát magyarán, itt nem arról van szó, hogy éheztek, a szó szoros értelmében, de annyi elegendő, ami a szervezet megkövetel, és ezek a plusz, amiket még felsoroltam, a mentális dolgoktól kezdve, ezek tehették, teszik azt lehetővé, hogy úgymond ilyen hosszasan élhessenek. És hogy most lelőjem a poént, azt hozzá kell tenni, hogy sajnos viszont a 80-as évektől kezdve pedig csökken, mármint az élettartam, és ugye úgymond a száz éveseknek a száma is, mert hogy átveszi a nyugati kultúra, a nyugati étkezés, és hát ez a hatás nagyon erőteljes ugye Okinaván, és főleg azért, mert ugye a legnagyobb katonai bázis, az Okinavánban, Japánban, ami azt jelenti, hogy gazdasági szempontból is, úgymond épül az ottani gazdaság az amerikai bázisra, ki szolgálják, ki kell, hogy szolgálják, tehát az éttermek, stb.

stb. nyilván inkább az amerikai kultúrára épülnek, amiből hát sajnos, hát ők is rossz értelemben profitálnak. És most jelen pillanatban Japánban a legtöbb elhízott az Okinavánban.

Tehát ezt is azért hozzá kell tenni, hogy ez a mai jelenállapot. És egy másik érdekes dolog, hogy ugyan Okinava tartozik a kék zónában, Japánon belül, de ugye, hogy vannak-e esetleg más kék zónák Japánban? Én, amikor a kék zóna és ezt a kifejezést meghallottam, akkor az volt az első gondolatom, hogy igazából Japán, az egész ország egy kék zóna, mert valahol az étkezéstől kezdve ezek az elvek, amiket most elmondtam, ezek valamilyen szinten érvényesek.

Nyilván régióktól függően valahol több halat esznek, valahol több húst esznek, tehát ez nyilván megoszlik, de alapban ez a felosztás, ez létezik egész Japánban. És ami érdekes, hogy Nagano megye, ami a főszigetnek, úgymond a közepén található, tehát se tengerpart nincs ott, se úgymond mediterrán, tehát nem az okinavai mediterrán részben tartozik, és mégis itt van Japán leghosszabb régiója, ez a jelen helyzet, és hogy miért, itt egyébként a férfiak várható élettartalma jelenleg 80,8 év, a nőké pedig 87,2 év, tehát most Naganoról beszélek, és hogy miért itt jelen pillanatban a zöldségfogyasztás, Japánban itt a legmagasabb, 379 g-ot esznek meg naponta.

Egyébként az országos átlag az 301 g. És még egy nagyon fontos, hogy ebben a megyében a preventív egészségügyi kultúra az kimagaslóan jó, a helyi egészségügyi tanácsadók hálózata kimagaslóan jó. Mennek a postai értesítők, hogy leeltelt egy év, menjen az illető, ilyen-ilyen szűrővizsgálatra, összejönnek a közösségek, te voltál már ezen a vizsgálatban?

Nem, akkor menjünk együtt. És még egy fontos, a hegyvidéki környezet, és a tiszta levegő, és a tiszta víz. Tehát ez ami talán érdekességként a mai Japánról.

[Koch Mária]

Igen, most szeretném akkor a magyar rögvalóságot azzal, amit te mondtál szembeállítani, vagy párhuzambaállítani. A magyar emberek életmódját erős tradíciók befolyásolják. Gondoljunk csak az étkezésre például.

És itt rögtön megemlítem például a médiafelelőségét is. Tehát nem azt mondjuk, hogy fogyasz több zöldséget, nem ilyen típusú reklámokat látunk, hanem mit látunk, eszed a töltött káposztát, és ha már dugig vagy, és megnőtt a pocakod, akkor adunk rá emésztéstelő segítő tablettát, kapd be, és egyé boldogan tovább. Itt is van mondjuk, mert hogy a gazdaságnak működni kell, persze itt is van.

Hogyne, természetesen. Viszont az a fajta tömeges edukáció mérhető szinten én úgy gondolom, hogy még a felszín alatt működik leginkább, de óriási társadalmi változásoknak kell ahoz beállnia, hogy ez, mint életmód, preferencia, akár kommunikáció szinten, akár a média által sugarc standardjeg szintjén meg tudjon változni. Az addikciók tekintetében ott vagyunk az európai és a világvezető negatív ranglistákon.

Aztán a mozgás hiányban, a mentalis egészségben, akár a mentalis betegségek, az öngyilkosságok száma, ugye Magyarországon szintén sajnos nagyon magas. Így igazándiból, gondoljunk csak a mentalis egészségben, mit mondunk, sírva, vigad a magyar. Mit csinál?

Iszik, aztán sír bánatában. Tehát ezek a nagyon-nagyon mélyről és tradicionálisan beékelt, hozott minták sajnos még mindig működnek. Pontosan ezért fontosak azok a projektek, azok a változtatást indukáló megmozdulások, amelyek egy picit más szemszögből is meg tudják mutatni.

Egyébként én azt látom, hogy amikor elérünk egy bizonyos életkorba, akkor kezdelik igazán értékké válni az, hogy hoppá, meddig is élek én. Most nyilván a kamaszkori megingásokat, amikor elkezdünk félnie a változásoktól, a haláltól, a felnőtt évállástól, tehát ezek fejlődési szakaszok, amiket áttesünk, de egy átlag felnőtt ember normális életmenetben nem 30 évesen kezd el attól félni, hogy mi lesz, ha öreg leszek. Tehát tipikusan ezek a 40 év feletti változókori állapotok, életközepi krízisek és egyebek, amik meghozzák az erről való gondolkodást.

Tehát én ezt egy nagyon jó preventív időszaknak látom, mert lesz hirtelen annyi feladatunk és annyi bajunk, akár mentális, akár fizikai értelemben, ha nem éltünk túl preventív életet, vagy éppen valamilyen betegségek kapcsán el kell kezdenünk felelősséggel gondolkodni magunkról, hogy ilyenkor, ha másnem, kényszerből meg tudjuk találni az egyént, és rá kényszerül arra, hogy valahogy elgondolkodjon azon, hogy én hogyan is folytassam tovább.

Tehát ezt egy nagyon jó időszaknak látom, hogy itt meg lehet fogni az embereket, és jóván nyitottabb van fülük és van vágyuk arra, hogy változtassanak, hiszen elkezdünk kapaszkodni az életbe, és ez egy nagyon jó triggerpont. Na most Magyarországon a születéskor várható élettartam 76,2 év, az EU átlag 80 fölött van, majdnem 81 év. Mind-mind az előbb említett életmódbeli okokra vezethető, főleg vissza, tehát rendszer szinten van vele dolgunk.

És úgy gondolom, hogy miután a magyar egészségügy erre a rendszer szintű változásra még nincsen felkészülve, tehát még mindig a betegségek kezelésére fókuszál, és nem a prevencióra, ezért pontosan a kékzónai és a hasonló típusú kezdeményezéseknek van létjogosultság ahhoz, hogy tömegesen át tudják adni szakemberek által azokat az életmódbeli sztenderdekert, és azokat elvigyék azokba a közösségekbe, ahol ezek közösségi szinten és az egyenszintjén is, tehát az egyen is ki tudja mazsolazni magának azt, ami ebből jó lehet, és közösségi és egyenszinten, ahogy említettem, meg tudnak hallósulni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy itt Magyarországon ez egy nagyon szerencsére elkezdett egy érdeklődéskiváltó forrongó témává válni, és ezt érdemes átforgatni az emberek életébe egy adattálható szintre.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Így reflektálva erre, hogyha tudatos öregedést, vagy tudatos öregedésre búzdítanál fiatalokat, akkor te milyen, akár pontokba szedve, milyen, nem is azt mondom, hogy tanácsokat, milyen követni való, vagy követésre alkalmas metódusokat ajánlanál? Mik azok a legfontosabb dolgok, amire egy fiatalnak figyelni kell? Mert úgy gondolom, amit mondasz, hogy 40 éves kor az a korosztály, akiket már jó lehet edukálni arra, hogy ugye hogyan öregedjen tovább, de lehetséges, hogy ezt még korábban kellene elkezdeni, mert ez a 40 éves már bizonyos értelemben egy kicsit úgy csúnya szóval élve begyepesedett, tehát nehezebben változtatja meg a megszokott útvonalat.

Tehát a fiataloknak mit adnál?