Egy ecsetvonásnyi Japán – Hogyan talált rá önmagára egy magyar kalligráfus Ószakában? #42– ELSŐ rész

#42. rész—ELSŐ epizód

Vendég: Zopcsák Ferenc

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kedves Ferenc, én nagyon nagy szeretettel köszöntelek a műsorban, és nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.

[Zopcsák Ferenc]

Én köszönöm szépen a meghívást.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha nem tévedek, akkor most is a kis Barkács stúdiódban berendezett home office-ból jelentkezel be, hiszen tudni kell rólad, hogy a kaligráfian kívül neked van természetesen egy polgári foglalkozásod is, ami mellett egyébként kreatívan és sok oldalúan barkácsolsz, erről többek között a Youtube felvételeid is tanúskodnak, a méhészkedésben is jártas vagy, és ha még marad unalmas perced, akkor amatőr szinten csillagászattal is foglalkozol, erről is lenyűgöző astrofotókat lehet a Facebook oldaladon találni, és hogy ki ne maradjon a felsorolásból, még a siklóernyőzési szenvedélyednek is élsz.

Már csak egyetlen egy kérdésem lehet mindezek után, hogy mikor van időrlevegőt venni. Nem várom meg rá a választ, mert gyorsan azért hozzáteszem, hogy hát ugye nem titok, hogy te a felsőfokú tanulmányaidat a Károli Gáspár Református Egyetem japanológiai tanszékén végezted, ahol a szakdolgozatodban a többi japán szakos hallgató kézírását vizsgáltad a japán kaligráfia tükrében. Hát számomra rögtön adódik is a kérdés, hogy kaligráfus az vajon mennyire ért a grafológiához, és egyáltalán a kaligráfia és a grafológia az kéz a kézzel párban jár?

[Zopcsák Ferenc]

Igen, köszönöm szépen az izgalmas kérdést. A szakdolgozatom, nem is az kézírásukat elemeztem gyakorlatilag, hanem azt mértem fel egy esettanumány és kérdőíves felmérést keretein belül, hogy az európai japán nyelv tanulók kézírása mennyiben tükrözi az eredeti japán kézírást. Az alapfelvetése a problémának az az volt, hogy a nem japán anyanyelvű, de japánt tanuló európai hallgatók, akár például itt a Magyarországi Egyetemeken, olyan sok nyomtatott anyagot találnak, nyomtatott anyagon keresztül ismerkednek meg a japán nyelvvel, mindegyik tankönyvük például túlnyomó részt nyomtatva van, és viszonylag kevés lehetőségük van, legalábbis az a tapasztalat, kevés lehetőségük van kézírást, rendes japán eredeti kézírást megtapasztalni, meg a japán kézírással találkozni. A hallgatóknak van egy ilyen kis indexkönyve, amelyikbe kapják az érdemi jegyeket a vizsgák után, és abban szokott szerepelni a tanárnőnek vagy tanárúrnak az aláírása, de nagyjából ez az összes japán kézírás, amivel találkozik egy magyarországi hallgató.

Szerencsére a tankönyvekben azért egy-egy levél, a Barátumnak írunk levelet című fejezetnél azért van egy kézírásos golyóstollal írt levél, de még emellett is nagyon ritkaság az, hogy egy magyar hallgató rendes japán kézírással ismerkedhet, és arra lettem figyelmes, hogy sok hallgató a betűtípusok, a Windows betűtípusoknak az atribútumait használja a kézírásában. Ezt magyar hallgató számára úgy tudnám körülírni, mint hogyha a Wordből vennénk ezt a Times New Roman betűtípust, ezt a talpas betűtípust, és akkor valakinek a kézírásán a nagy albetű az két talppal rendelkezne. A T betűnek lenne alul-középen egy talpa, a T betűnek lennének fülei a szárán.

Magyarországon sem ír senki ennyire nyomtatott betűvel. Amit mi Magyarországon nyomtatott betűnek hívunk, azok nagyszögletes betűk, de azoknak sem rajzoljuk meg a talpát. Ez adta az alapproblémát, mert a japán tipográfiában kettő fajta nyomtatott fontszert, vagy betűkészlet használatos.

Ez az MS Goshikku, és az MS Mincho. Ez nekünk is a wordből ismerős arjál, és a Times New Roman betűtípusoknak felelmeg. És ebből a kettő közül a talpas sokkal gyakoribb a folyószövegekben.

Egyébként is tipográfiából, aki foglalkozott tipográfiába, vagy olvas hasonló témájú könyveket, az lehet, hogy hallotta már, hogy a talpas betűk sokkal jobban vezetik a szemet, ezért a szövegtörzs része bármilyen dokumentumoknak, a könyveinknek, a túlnyomó része, az talpas betűtípussal van írva. És nem különbb ettekintetben japán sem, ott is szeretik ezt az MS Mincho című betűtípust, vagy nevű betűtípust, de hogy ez rányomja a bélyegét a nyelvtanulóknak a kézírására.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A nyelvtanulók, tehát a diákok az egyetemen, ők mindenféle dolgozatot, írásaikat kézírással adták le, vagy pedig számítógéppen írva, kinyomtatva. Tehát most, ha jól értem, akkor te a kézírásaikat tanulmányoztad, ugye?

[Zopcsák Ferenc]

Így van, így van. A dolgozataikban is túlnyomó részt kézírással. Hogyha persze beadandót kellett írni, akkor otthon szövegszerkesztővel azt megírták, de a dolgozatokban, vagy amikor jegyzeteltek például az órán, akkor a jegyzetük is teljesen nyomtatott betűtípussal készült.

Volt viszont az egyetemeken, mind a kettőn, az Eltén is és a Károli Gáspár Reformatos Egyetemen is japánkalligráfia szakkör, és a felmérés az arra irányult, hogy azok a hallgatók, akik tanulnak japánkalligráfiát, milyen sorrendben kezdik el elhagyni ezeket a rossz beidegződéseket a nyomtatott kézírásból, ami ered? Például, hogy tartják-e a visszintes síkokat? Amikor egy japán kézírással ír, akkor az összes visszintes vonása az ilyen 15-20 fokban enyhén emelkedik, ahogy a biomechanika működik, és a kéznek úgy dinamikus.

Az összes visszintes vonás egy kicsit azért emelkedik hát lankásan bal lentről jobbra fel, és ez egy japán kézíró szempontjából természetes. Viszont aki meg csak nyomtatott betűket lát, az igyekszik követni a visszinteseket. És akkor gyakorlatilag minden nyelvtanulónak visszintesek a vonásai az írás egyeken belül, és ez nemcsak lassítja őket, hanem az esztetikumán is nagyban ront, hiszen a japán kézírás az a kalligráfiának az orrapelveit igyekszik követni.

Minden japán gyermek iskolában legalább hat évig tanul kalligráfiát, körülveszi őket, átítatja az életüket a kalligráfia kiskorukban, hogy nekik természetes az, hogy a visszinteseket nem teljesen kell visszintesen tartani. Viszont a nyomtatott szövegek olvasóinak ez egyáltalán nem evidens. Talán fel sem merül egy magyar nyelvtanulóban, hogy ezektől illik eltérni, hogy a kézírással ír az ember.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugye Magyarországon, aki elkezd tanulni japánul, és a japán írással is megismerkedik, az úgymond teljesen szűzen kerül ebbe a közegbe, és ő leginkább nyomtatott betűkkel, illetve jelekkel, nyomtatott írással találkozik. Nincs előtte a ténylegesen kézzel írott szöveg, nem tudja a kettőt összehasonlítani, nem látja a különbségeket, és ezáltal, emiatt ténylegesen a nyomtatott szöveg az, ami az első szöveg, és próbálja azt leutánozni. A kérdésem másik része pedig arra irányult, hogy a grafológia, amiről tudjuk, hogy valahol az egyénnek a sajátosságait, belső vonásait, tulajdonságait is visszatükrözi, amit most mond az, hogy a tanulók legnagyobb hányada a nyomtatott betűkön, a nyomtatott jeleken nevelkedett, úgymond, mégsem lehetett valószínűleg akkora eltéréseket az egyéni tulajdonságok, beállítottságok által megkülönböztetni, hogy ezt grafológiai szinten is akár belehessen mondjuk osztályozni.

[Zopcsák Ferenc]

Így van, annyira rányomja a bélyegét a nyomtatott írás a hallgatók kézírására, hogy teljesen különbözik egy hagyományos japán kézírástól, azt nem állítanám, hogy ez grafológiai szempontból mérvadó lenne, ugyanis amennyire én utána néztem, én kiskoromban érdeklődtem a grafológia iránt. Feltűnt már korán, hogy ahány ezzel kapcsolatos tankönyvet vagy írást elolvasok, mindegyik mást és mást állít. Tudomány mai állása szerint a grafológia az nem egy tudományosan alá támasztott.

Tudományterületnek csak udvariasságból nevezném. A tudományosság az pont, amiatt áll meg vagy bukik egy adott szakterületen, hogy kísérletekkel konzisztensen ugyanazt és ugyanazt az eredményt tudjuk felmutatni. És akkor lehet egy területre rámondani, hogy az egy tudomány, hiszen előre jelezhetők az eredmények.

Most a grafológiáról születtek tanulmányok és kísérleteket is végeztek szakemberek, de nem lett egyik kísérlet, amennyire én tudom, nem lett semmilyen kísérletnek olyan eredménye, ami igazolhatná, hogy ez egy tudományos szakterület lenne.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Említetted, hogy már gyerekkorodóta téged érdekelt valahol a grafológia, az írás stb. és hát gondolom sok minden más is. Most igazából arra lenne kíváncsi, hogy te először mikor találkoztál magával a kaligráfiával, és hogy mi vonzott benne.

Egy korábbi interjúban elmondtad, hogy te is gyerekkorodban a mangákon, animéken, a Teeny Ninja Tech nőcökön nevelkedtél a japán kultúra, téged is ilyen szinten megérdintett, és hát aztán aikídóval is kezdtél foglalkozni, tehát a harcművészetekben is jártasságot szereztél. És volt egy londoni utad, ami egy meghatározó élményt nyújtott. Én most erre kíváncsi lennék, hogy mi volt vajon ez az élmény, ami aztán téged oda vezetett, hogy eltökélten a japán nyelv, és hát így konkrétan akár a kaligráfia felé fordulj.

[Zopcsák Ferenc]

Igen, ez még középiskolás koromból kezdődött. Említettük ugye a japán rajzfilmeket, illetve a Teeny Ninja Tech nőcöket, fontos különbséget kell tenni az amerikai rajzfilmipar és filmipar által termelt kulturális utalások, és a japánban született manga és anime között. Én a 90-es években voltam gyerek, és akkor hát egyelőre az amerikai termékek voltak elérhetők, így kerültem kapcsolatba a vodáskoromban már a Teeny Ninja Tech nőcökkel, illetve karate kölyök volt nagy divat, és ez hozta meg a harcművészetek, akkor még a karate, meg a ninják világa iránta az érdeklődést, és én már középiskolás voltam, amikor Magyarországra kezdett beszivárogni a manga és az anime, és egy kedves barátomtól kaptam egy-két mangát, amiket olvasgattam délután, iskola után, és ez hozta meg a japán írás iránt az érdeklődésemet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De egyébként ezek japánul voltak?

[Zopcsák Ferenc]

Akkoriban még nem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt magyarul olvastad, de azt mondod, hogy a japán írás iránt érdeklődés, és a lenem fordított részek, ahol ott vannak a japán karakterek, ez az, ami úgy vonzott téged?

[Zopcsák Ferenc]

Így van. Akkoriban még angol fordításban kaptam ezeket a mangákat, viszont a kép tartalom, az tele volt japán betűkkel. Ezt úgy érdemes elképzelni, mintha egy képregény hátterében lenne megrajzolva a hangeffektus, és azt nem is lehet onnan kivenni, meg nem lehet a képet úgy módosítani, hogy azt akár fordítás során vissza lehetne helyettesíteni mondjuk latinbetűre a hátteret, a képet.

És már akkor megakadt a szemem ezeken a furcsa japán betűkön.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És innen kezdődött a szerelem?

[Zopcsák Ferenc]

A japán kultúra már kicsikorom óta vonzott, de akkor még csak a harcműszetek, és akkor középiskolás koromban a manga volt az, amelyiken keresztül a japán írás elkezdett egyre jobban és jobban érdekelni. Középiskolás koromban kezdtem aikidozni, és hogyhogy nem, az edzőtársamnak volt egy japántársalgási beszédfordulatok füzete. És ez angol-japán volt.

Megállapodtunk, hogy kölcsönadja nekem ezt a füzetkét, és én ezt átfordítottam neki magyar-japán beszédfordulatokra. Akkor természetesen még nem tanultam aktívan japánul, és tematikus fejezetek voltak, például jegyvásárlás egy állomáson. Akkor még nekem sem álltak rendelkezésre komoly fordító szoftverek.

Miután beszkeneltük, ez egy JPEG formátumban készült el, tehát gyakorlatilag képként tudtam kezelni a füzetet. És nekem nagyon kellett vigyázni arra, hogy ezek véletlenül se keveredjenek össze. Hogyha nem képként kellett volna ezt kezelnem, hanem mondjuk egy Word dokumentum, akkor nem gondolom, hogy annyi rámragadt volna a fordítás során, mint amennyi így rámragadt, hogy mire végeztem, mert egy hónapba telt nagyjából, amíg ezt sikerült lefordítanom, akkor sok részletére emlékeztem fejből.

És emlékszem, hogy a nagypapám elvitt minket unokatestvéreimmel Londonban, amikor betöltöttük a 18. életi évünket, és az egyik piros lámpánál belénk torlódott egy nagy japán iskolássoport. Mondtam nekik, hogy konnichiwa, az alapján, amikről emlékeztem ebből a füzetből.

Akkor meglepődtek, hogy rájuk köszön egy európai Londonban, és megkérdezték, hogy honnan jöttem, én mondtam, hogy mi magyarok vagyunk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor sikerült a kommunikáció a kis füzetecske alapján. És ez egy olyan élményt adott neked akkor, hogy elkötelezetté váltál teljes mértékben a japán nyelvkultúra iránt is. És hát most akkor még egyszer rákérdeznénk, hogy és a kaligráfia, az honnan jött a fordítás miatt, vagy pedig azzal inkább már az egyetemen ismerkedtél meg, vagy kerültél közelebbi kapcsolatba.

[Zopcsák Ferenc]

Így van, és ez tovább ösztönözött arra, hogy beiratkozzak egy japán nyelviskolába. Akkor még nem kerültem kapcsolatba a kaligráfiával komolyabban, csak egy fénymásolat erejéig, ugyanis a csoportnak az összeállításába belekerült egy rajz tanárnő, akinek valahonnan volt egy rendes japánul megírt, japánok számára kiadott egy kaligráfia könyvnek a másodfénymásolata lehetett, egy nagyjából tíz oldalt kell elképzelni, és amikor ő hallotta, hogy engem érdekel a kaligráfia, akkor ő mondta, hogy neki van ez a fénymásolata, ő szívesen hoz belőle, és akkor az alapján el tudnék akár indulni. De ekkor még csak így érintőlegesen kerültem kapcsolatba a kaligráfiával, hanem az egyetemen első éves koromban, mi az, aki tanárnő tartott kaligráfia szakkört délutánonként, ő akkor második danos kaligráfus volt, tevítes volt, hogy akkor kaligráfia szakkör nyílik a délutáni foglalkozásunkban. Hogy honnan jött ez érdeklődés, az tulajdonképpen nem tudnám egy ponthoz kötni, ez fokozatosan épült fel bennem, úgy érzem.

Ahogy egyre több és több japán könyvvel találkoztam, és a filmeken keresztül is japánfilmek, néha japán ralszfilmek, a japán képzőművészet, egyre jobban és jobban meghozták az érdeklődésemet, a kézzel írt, majdnem festett. Igazából én mindig hezit állok, hogy festésnek vagy írásnak nevezzem. Amikor recset van a kezemben, akkor szoktam festésnek nevezni, hogy festem a japán betűket, de ugye ez attól még írás.

A nyelvi tanulmányaim fokozatosan hozták nekem ezt a mélyebb és mélyebb érdeklődést a kaligráfia iránt. Az első hivatalos oktatás, amiben részeszültem, pont mi az, aki tanárnő által volt, a kaligráfia szakkörkeretei belőle. Csak a mesterképzés volt az, amikor én átkerültem a Károli Gáspán reformált újságjában.

Amikor ide átcsöppentünk, akkor szinte ilyen testvériség fogadott minket az új tanszéken.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ott is folytattad a kaligráfiát egyébként?

[Zopcsák Ferenc]

Így van. Ott is indult Japán kaligráfia szakkör.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugyanaz a tanár tartotta, vagy más?

[Zopcsák Ferenc]

Nem. Addigra mi az, hogy a tanárnő visszatért Japánban. Egy Andó sensei nevű Andó tanárnő tartotta a Károlin a délutáni kaligráfia foglalkozásokat.

Ő volt nekem a második ilyen valós élő tanulási lehetőség, amikor egy született Japántól volt lehetőségem sajátítani az ecseti írás technikáját tulajdonképpen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem csak, hogy maradtál ebben a szakkörben, és tanultál, hanem ugye 2011-ben ösztöndírat jelentkeztél, és el is nyerted, Oszakába kerülvén. Ott is akkor eltökélt szándékod volt, hogy folytatod a kaligráfiát. Mert hogy megérkezvén Oszakába, te már rögtön egy kaligráfia tanárnőt is kerestél magad mellé, igaz?

És akkor így találkoztál Nagayama sensei-el.

[Zopcsák Ferenc]

Így van. Az egyetemi tanulmányaim utolsó előtti évében ért az a megtiszteletetés, hogy tulajdonképpen egy szakdolgozat megtámogató ösztöndíra kaptam lehetőséget kint Japánban, Oszakában. Az eredeti témám az a japán fa megmunkáló kéziszerszámok lettek volna, mert ebben a korszakban jött nekem a barkácsolás, és egyetemi tanulmányaim végére lett a barkácsolás iránt egyre komolyabb és komolyabb fellángolásom, és feltűnt, hogy a japán kéziszerszámok, a fa megmunkáló kéziszerszámokat mind húzzák.

A gyalut is egy japán gyalut, ezt magunk fele kell húzni, a japán fűrészt is, a fafűrészt is magunk fele kell húzni, ami szöges ellentétben áll az európai fa megmunkáló kéziszerszámokkal, és ez adta nekem a gondolatot, hogy akkor erre szeretnék egy szakdolgozatot felépíteni, ezzel a szándékkal mentem ki Japánba, viszont ott lett lehetőségem szintén Nagayma tanárnőtől japán kalligráfiát tanulni, és a faipari ismereteimet viszont korlátozottan tudtam japánban gyarapítani.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor inkább így a kalligráfia lett akkor a központ. Valahol akkor ez is egy kicsit olyan véletlen, nem? Elindulsz egy teljesen más témával, és akkor ott azt lehet mondani, hogy tényleg a teljes véletlen az, hogy belebotlasz éppen egy olyan tanárba, aki kalligráfiát tanít, és akkor éppen annál a tanárnál kötsz ki, és akkor ő lesz az, aki tovább egyengeti az utadat.

Ez hogyan történt ez a találkozás a tanárnővel?

[Zopcsák Ferenc]

Így van, a belebotlás az annyira szószerint belebotlás volt Nagayma tanárnővel, hogy a legelső dél előtt, amikor a frissen megérkezett európai hallgatókat üdvözölte a japán csoport, és felkértek egy helyi nyugdíjas klubból éppen ráérő nyugdíjasokat, hogy vezessék körbe az újonnan érkezett európaiakat a környéken, akkor az első félórában igyekezett mindenki bemutatkozni, és ahogy sétáltunk az utcán, és kérdezgettük, hogy merre található például a bank, vagy az ügyintézéshez a hivatal, akkor többek között a legelső nénit, akit találtam, megszólítottam, hogy hogyan lehet sokkal, amit japán kalligráfiát tanulni a környéken, van-e erre lehetőség?

[Yanagisawa Gyöngyi]

És azt mondta, hogy én vagyok. De várj, azért most belegondolunk, valaki elmegy Japánba, és ő szereti a mangákat, figurákat szeretne gyűjteni. És akkor, hogyha most megyünk az utcán, azért nem azt kérdezzük meg a vele, szembe jövőhöz, hogy hát bocsánat, hol tudok én, nem tudom, Naruto figurákat vásárolni.

Te azért valahol tudat alatt, és akkor ezek szerint nagyon ilyen kalligráfia irányba voltál akkor ott beállítva, mert hogy mégsem a bank után a legközelebbi vendéglőt, vagy a músodát, vagy mit kérdeztél, hanem a kalligráfiát.

[Zopcsák Ferenc]

Így van. Addigra ez 2011-ben történt, és addigra én nagyjából egy öt éve már szügyelkeztem az otthoni szabadidőmönnek a jó részét a kalligráfiával tölteni. Tehát ugyan ez nem a mindennapi életnek egy alapvető feltétele, mégis nekem az érdeklődésem az eddigre már olyan régóta kitartott, hogy ezt egy nagyon jó lehetőségnek tartottam, hogy ott vagyok Japánban, és éppen megérkeztem, gyakorlatilag peregnek a napok.

Ez motivált arra, hogy én minél hamarabb keressek lehetőséget arra, hogy ott is folytassam a tanulmányaimat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Motivált arra, hogy tulajdonképpen az első ember, aki veled szembe jön, már rögtön megkérdezt tőle, hogy és én hol tudok kalligráfiát tanulni, és ez neked akkor be is jött, mert hogy éppen ő volt Nagaya Masetsuko sensei, aki meg meginvitált téged az osztályába, a lakására, hogy hát akkor gyere, mert nálam. Ugye? Tehát ez tényleg így zajlott le?

[Zopcsák Ferenc]

Így van. A legelső nénét, akit megszólítottam azzal, hogy hol lehet itt Japán kalligráfiát tanulni, ő azt válaszolta, hogy hát nálam. Mert kiderült, hogy ő a helyi kalligráfia tanárnő, aki az iskolás gyerekeket is tanítja, meg otthon is van neki, kalligráfia szakkör berendezve.

Volt neki, minden japánnak van egy tatamis szobája általában az otthonában, és neki is a tatamis szomába volt berendezve a kis asztalkán hat vagy nyolc férőhelynyi asztalon a kalligráfia sarok, és minden csütörtökön jártunk hozzá. Az egyetemről biciklivel kellett átmenni, ez egy nagyjából negyedórás bicikliút, de minden héten jártunk a kalligráfia szakkörébe, ott találkoztunk helyi fiatalokkal, akik szintén a kalligráfia iránt érdeklődtek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Feltételezem, hogy minden korcsoport, illetve minden tudásszint megtalálható volt egy csoportban. Te bekörültél oda, hát akkor már nem teljesen kezdőként, de tulajdonképpen a már több éveken át tanuló diákkal együtt te is ugyanúgy tanultál ezen a szakkörön.

[Zopcsák Ferenc]

Így van, a korcsoport azért egységes volt, mert nálunk ott mindenki egyetemista volt, viszont a japán hallgató, ő is régebb óta foglalkozott már a kalligráfiával, ő is odavetődötte be a csoportba is, gyakorlatilag a tudásszintben vegyes volt a felhozatal. Ez azért is volt szerencsés, mert akkor a többiek, akik esetleg kezdőbbek voltak, láthatták, hogy a mára a nagyobbaknak számítóbb, vagy a veteránabbak hogyan kezelik az ecsetet. Tudtunk egymásnak is segíteni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most azt mondd meg nekem, hogy nagajama sensei oktatási stílusa és a te mostani oktatási módszereid. Hiszen most ugrunk azért egy nagyot az időben, ugye Magyarországon most jelen pillanatban te vagy az egyetlen olyan kaligráfmester, ha szabad így mondani, magyar származású kaligráfmester, aki Magyarországon oktatód és a kaligráfiát. Tehát, hogy nagajama senseinek az oktatási stílusa és a te jelenlegi tanítási módszered az mennyiben egyezik, mennyiben különbözik, mi az, amit te nagajama sensei oktatási stílusában pozitívnak ítélsz meg, és mi az, amire azt mondod, hogy hát ezt inkább másképp kellett volna akár neked is tanítani?

[Zopcsák Ferenc]

Annyi helyesbítést muszáj megtennem, hogy nem vagyok egyedül Magyarországon a japán kaligráfia oktatásában, hiszen legalább négyen vagyunk, akik így hirtelen már csak így a...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akik maradtatok még ezen a kaligráfia szakkörön. Nem.

[Zopcsák Ferenc]

Ott, ahol én foglalkoztam kaligráfiával, azokból a körökből én vagyok az egyetlen, aki ezzel manapság is foglalkozik. Viszont tőlem teljesen függetlenül négy másik kaligráfus is egészen híres Magyarországon, illetve hát közismertek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát ők is magyarok.

[Zopcsák Ferenc]

Ők is magyarok, itt tényleg Magyarországon, és teljesen más utakon tanultak japán kaligráfiát. Értem. És ez a véletlen gyakorlatilag, hogy amikor mi találkozunk, akkor tudunk mesélni egymásnak a háttereinkről, vagy hogy mi honnan tanultunk kaligráfiát, kitől, milyen országban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát ez nagyon jó, mert akkor azért nem vagy egyedül.

[Zopcsák Ferenc]

Nem vagyok egyedül, négyen vagyunk, illetve három, aki japán, és van egy bácsi, aki kínai kaligráfiával foglalkozik, nagyon magas szinten. De egyébként megelőlegezem magamnak, hogy nem ismerem mindegyik elismert kaligráfust is, akár Magyarországon sem. Tehát azt satszolnám, hogy nagyjából tizen vannak, akik életstílus szintjén foglalkoznak a japán kaligráfiával, és az én utam az LT-n, a Karolin és a Japánon keresztül vezet, de nem állíthatom, hogy egyedül én foglalkoznék ezzel itt Magyarországon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Viszont a te oktatási stílusod, az hogyan zajlik? Van valami könyv, amit ajánlasz, hogy szerezzenek be a tanulók, vagy minden teljesen a nulláról te adsz át nekik? Mit tartasz elsődlegesnek, hogy az érdeklődő mit vigyen el magával a kaligráfiából?

[Zopcsák Ferenc]

Igen, általában azt szoktam tartani, hogy egy nyomtatásban is megjelenő hivatalos kaligráfia könyvből a legbiztonságosabb a kaligráfiát elsajátítani. Nekem most jelenleg egyébként nem fut szakköröm, most pont érdeklődés hiány van, de voltak korszakok, amikor én tanítottam japán kaligráfiát. Amikor egyetemista voltam, akkor az a megtiszteltetésért, hogy egy japán nyelviskolában tudtam dolgozni, így részmunkaidőben, illetve délután volt kaligráfia szakkör, illetve az egyetemi tanulmányaim későbbi szakaszában pedig otthon volt nekem is kaligráfia szakköröm.

Már akkor is fontosnak tartottam, hogy én külföldiként tanulom a kaligráfiát, és nem járok olyan magas szinteken, hogy saját iskolát nyithatnék, mert 10 kiúg tanulófokozattól indul az ember, amikor a japán művészeteket tanulja. Ekkor megszerez egy feketeöves fokozatot, a dan fokozatok, a mester fokozatok, abból is 10 darab van. Ez nagyjából úgy van lebontva, hogy ezek a fokozatok 99 évre elegendőek legyenek.

És 10 év után szerzi meg az ember, általában a legtöbb harcművészetre is elmondható, meg a japán művészeti ágazatokra nagyarányban besatszolható, hogy körülbelül 10 év után lehet egy feketeöves szintre eljutni, és akkor ez az első dan. És a tizedik dan, a dan fokozatok lassabban gyűlökeznek a tanulmányok előre haladtával, hiszen a hányadik danra vizsgázik az ember, annyi év tanulást kíván meg a vizsgakövetelmény. Tehát aki mondjuk harmadik danra jelentkezik egy akár egy gyájkidóvizsgán, akkor az azt előfeltételezi, hogy három évig volt kéd danos.

És hogyha valaki hatodik danra megy, akkor ő hat éve öt danos. Tehát ez egy élethosszígtartó.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor nincs olyan, hogy valaki annyira tehetséges a szuper, hogy akkor ő azt mondja, hogy ja, én megpróbálnám egy után, én nem a kettőre megyek, hanem én rögtön a háromra megyek. Tehát akkor ilyen nincs.

[Zopcsák Ferenc]

Hát a japán művészeteknél sajnos ez nem így működik, hanem a japánok nagyon szeretik a sorrendeket betartani, és a kellő időt oda szállni. Tehát japánban sem jellemző az, hogy ezt bárki akár megpróbálná ezen gyorsítani, vagy spórolni. És ezt csak azért említettem, mert a nyolcedik danfokozata az a szint, ahol saját iskolát lehet nyitni.

Tehát japánban, amikor nagyon a sensei szárnyai alatt tanultam kalligráfiát, akkor ő megtehette, hogy neki saját iskolája, saját irányzata, sajás stílusa legyen. Én nem tartok nyolcedik dannát. Én most kaptam meg a negyediket.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most visszatérve azért az alapkérdésemre, amihez én azért is most úgymond ragaszkodok, mert hogy valahogy én szeretnélek azért egy kicsit itt propagálni a hallgatóknak, akinek kedve támadna, hogy kalligráfiát tanuljon, és mondjuk a te workshopodra, vagy szakkörödre szeretne jelentkezni. Tehát, hogy te hogyan tanítasz? Mi a te arszpoétikád?

Mi a te technikád? És mi az, amiben eltérsz attól, ahogyan te tanultad japánban? És itt most nagyon fontosnak tartom a japán eredeti, a japánban tanult módszert.

[Zopcsák Ferenc]

Azért említettem ezt a nyolcedik dannt, mert akkor tehetném meg, hogy minden tananyagtól elrugaszkodva saját stílusomban tanítsak kalligráfiát, és ez alatt én azt tartom fontosnak, hogy bár az én fokozatom magyar viszonylagban magas, mégis úgy tartom én is, hogy japánban kiadott japán kalligráfia tankönyv úgy csinálna legbiztonságosabb, hogyha tanuljuk a japán kalligráfiát. Ez garantálja azt, hogy ezt az évezredeken keresztül egységesen megtartott művészeti ágazatot nem szennyezzük össze, minthol mi jöttment európaiak saját stílusával, és nem térünk el attól az úttól, amit japánban is követnek. A japán oktatásnak és azonből a kalligráfiának is egy fontos eleme, hogy a tradíciókat a végsőkig betartjuk, hiszen az előttünk generációkkal és évszázadokkal ezelőtt oktató és gyakorló kalligráfusok is igyekeztek végig az eredeti utat követni.

Van öt fő stílusa a kalligráfiának, és ezek a stílus szabályok nagyon merevek, és mindenki ezeket igyekszik betartani. Úgyhogy amikor japán kalligráfiát tanulunk, akkor szerintem fontos, hogy egy a japánban is elismert mesterszárnyai alatt tehessük mindezt. Például akár egy japánkérdású kalligráfiát.

A könyv az egy biztonságos kapaszkodó arra, hogy ne térjünk el. Ez egy viszonylag fontos eleme a kalligráfiának, amikor tanuljuk. Persze, amikor az ember ajándékba készít egy kalligráfiát, akkor van egy saját stílusa, és akkor ott igyekszik megmutatni a saját stílusát.

Hangulatokat lehet érzékeltetni az ecsetvonásokkal a papíron, de amikor ennek az oktatással kerül szóba, akkor az alapok a legfontosabbak, és azok a gyökerek, ahonnan a kalligráfia jön. És amikor iskolát, vagy akár szakkört nyit az ember, akkor is a fő szemponta az, hogy ne a saját stílusunkat igyekezzünk meghonosítani, vagy elterjeszteni, legyen az akármilyen népszerű. Például van olyan ismerősöm, aki időről időre engem szokott megkeresni, mert ő az én esetvonásaimat szereti.

Az én stílusom áll hozzá a legközelebb, ezért ő tőlem szeretne kalligráfiát. És amíg ennek dekoratív célja van, vagy esztetikai értéke, addig igenis a kalligráfiának fontos része az egyéni stílus megmutatkozása. Viszont amikor szakkörbe járunk, akkor ott meg az a feladat, hogy az alapokat olyan szinten kövessük, hogy az a cél, hogy levetkőzzük ezeket az egyéni stílusokat.

Van erre egy külön kifejezés is Japánban, ez a rinso, amikor pont ugyanúgy igyekszünk lemásolni egy írásait, ahogy az eredeti szerző írta. És akkor tényleg milliméterpontosra, hogyha egy kicsit kihagy az egyik vonásban a túlsó papíron, még azt is igyekszik a tanuló ugyanúgy megvalósítani, mint ahogy az eredeti kalligráfus azt szándékolta. És ilyen messzemenőkig igyekeznek a japánok tartani a kalligráfiában a kijelölt utat és az oktatott irányt.

Emiatt van az, hogy Nagayama sensei stílusa is egyébként nem a kalligráfia szakkörökön belül mutatkozott meg, hanem ő is, amikor ajándékba készít valakinek kalligráfiát, akkor azt a sajás stílusában teszi. Viszont a kalligráfia szakkör az arról szól, hogy a hivatalos ecsetvonásokat és vonásformákat igyekszünk továbbvinni, és arra törekszünk, hogy ez pont ugyanolyan legyen. És nem csak Nagayama tanárnő, hanem előtte Miyazaki tanárnő és Andó tanárnő, mindenki, hogy az oktatott stílus az egy nagyon letisztult, egy nagyon hivatalos kalligrafikus stílus, és mindenki ezt igyekezett továbbadni, hogy minél jobban megőrizzük az eredeti formáját a kalligráfiának.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy kicsit valahol visszatudok utalni Juditra, aki a kadó, tehát a virágkötészetnek a mestere. Készült vele is egy epizódajálom, szeretettel a kedves hallgatóknak. Ő is hasonlóan mondta el, hogy az alapok, tehát vannak, amit mindenképpen meg kell tanulni, és hogyha már azt el sajátítotok, utána lehet egyéniskedni valamilyen szinten.

Tehát nem csak ezekben a dók, ami dóra végződik, bármi a harcművészettől kezdve az egyéb művészeti ágokon keresztül, hanem tulajdonképp mindenben. Japánban erről van szó, hogy nem úgy kell hozzálni a dolgokhoz, na majd én megmutatom, ti úgysem tudjátok, miért csináltátok eddig így, majd én megmutatom a tutit, hanem bizony meg kell érteni, el kell sajátítani, hogy miért van az úgy, mert mindennek megvan ugye az oka, miért van az úgy, és hogyha már annyira készségszintjére emeltük azt a tudást, akkor lehet kezdeni, kísérletezni, hogy valamiféle egyéni stílust vagy egyéniséget belevigyünk, de akkor sem lehet ezt túlzásba vinni. Na most, itt már annyiszor beszéltünk mi itt a kaligráfiáról, hogy kaligráfia magát, a szót is annyiszor említettük, úgy gondolom, hogy kicsit azért tegyük tisztába, hogy mi is tulajdonképpen a kaligráfia.

Úgy gondolom, hogy a hallgatók fülében is a szó, mint olyan a jelentésével ott van, de hogy igazából ennek mi a háttere, és hogy ez mit jelent. Maga a szó az ugye egy görög szó, ez a kallosz, a szépségből, és a grafen, az írni szavakból ered, és tulajdonképpen egy ilyen művészi szintre emelt, díszes és esztétikus kézírást jelent. Tehát benne van ez a művésziesség, az esztétika, meg az, hogy kézírás.

Ha visszatekintünk, hát a középkori, szerintem a legtöbbünknek a középkori kódexek jutnak eszébe, ugye az iniciálérkal és a többi, és a többi, ez is tulajdonképpen kaligráfia. Tehát Európában is létezett, meg hát létezik ma is, kaligráfia, és ugye a távolkeleten, nem csak Japánban, hanem ahogy ugye te is említetted, a kínai mester, tehát ugye Kínában, hogy ez most miért Kínából, Japánban, ezt majd egy kicsit később azért erre visszatérünk, de a lényeg, hogy ugye a távolkeleten, ráadásul nem csak Japán, Kína, hanem ott van még Kória is, és ott van Vietnám is, akik ezt a jelet, tehát ugye a Kínából átvett kanjikat használták, hogy ugye most jelenleg mely országok használják, erre is akkor egy kicsit később visszatérünk. És még említsük meg az arab írást is, mert ott is a geometrikus, díszítő elemek egy nagyon fontos jelentőséggel bírnak.

Na most visszatérve az európai kaligráfiára, ennek a legfontosabb célja, meg hát nem csak az európainak, hanem az összesnek is, az információ közlése, hiszen ugye írásról van szó. Tehát általában ugye a kezdetekkor ez valamiféle vallási rituáléhoz kötődik, és az információ közlésén túl aztán egy ilyen harmonikus, szabályos rendszert követve, tehát most az európai kaligráfiáról beszélek, próbálja visszaadni a szöveget. Az európai írásban fonetikai jelekről van szó, tehát hangokat, fonetikai jeleket írunk le, amit ugye össze kell olvasni, tehát az európai írásnál különlegesen nagy szerepe van az olvashatóságnak.

Most is ugye, amit már a beszélgetés elején is említettünk, ugye a Wordben a különféle fontokat, tipusokat, hogyha megnézzük, ezek is tulajdonképp ugye a kaligráfiáról vezethetők vissza, de mindenhol valahol az a cél, hogy ebben a stílusban írt szöveget el lehessen olvasni. Annyiban tér el a jelek, tehát a kanjikat használó írásmód, kaligráfia, hogy ugye akkor, amikor ez az úgynevezett fűírás, tehát ez a gyorsírás is még belejön, meg ugye a kanák, tehát nemcsak a kanjikat, hanem a szótagírást is már beleveszik, akkor amellett, hogy hát el kell tudni olvasni természetesen, ennek tényleg egy ilyen művészi, cintű ismertsége is van, tehát mint egy művészi alkotásként is kiteszik a falra és a többi és a többi az írást, és ugyanez mondható el az arab írásra is, ahol ráadásul nem engedi meg a korán képi ábrázolást, nem enged meg, éppen ezért a szöveggel átadott tudásnak nagyon-nagyon fontos szerepe van. Ott is a díszítettség, az ornamentika, illetve az, hogy el lehessen olvasni azt a szöveget, az egy nagyon fontos szerepet kap. Amit még így azért a kaligráfiával kapcsolatban el lehet mondani, hogy az eszköztár.

Európai kaligráfiát régen ugye a lúttollal írtak és a kódexeket így másolták, ilyen mártogatóstoll tulajdonképp néha ecset és hát tintával írnak, a keleti kaligráfiánál ott pedig tényleg ez a puha ecset, erről majd azért ugye fogsz beszélni. Puha ecset, itt is ugye a tinta, rizspapírt használnak, hát ez lenne ugye az alap. És ugye az ecset kezelése, hogyan tartjuk az ecsetet, milyen dőlésszög, tehát azért ezeknek tényleg megvan a sajátos leírása és amit követni kell.

És az egésznek egy ilyen ritmikus, ritmusa van, az ecset erőssége, tehát a vonalhúzásnak az erőssége is valamilyen szinten egy fontos dolog. Most a Dió belet próbáltam összefoglalni, és erre akkor én most ráhúznám a Dió héjat, akkor azt mondanám, hogy az európai kaligráfia az inkább egy erős szabályrendszer, aminek még egyszer, tehát az olvashatóság talán a leglényegesebb része, a kompozíció, az arányosság, tehát ez a három dolog lenne. A keleti kaligráfiánál meg átmegy egy kicsit már oda, hogy az írás az a lélektükre.

Ez ugye inkább a kínai, a konfuccianista, illetve a taoista szabályrendszert követve, hogy az írás, ezek a jelek, ugye a kanji jelek, azok tényleg szigorú szabályok szerint vannak leírva, és aki nem tudja ezeket, nem tudja ezeket a jeleket megfelelően leírni, hát az ugye nem lehet jó ember, mondja ezt ugye a kínai kaligráfia intézménye. És talán még annyit, hogy a Japánban, ahogy én így tényleg a mindennapi életben is észrevettem, hogy a jel, a kanjik, azok annyira összefonodtak már az emberek életével, hogy ez sokkal többet jelent nekik, mint nekünk az ABC. Tehát olyan értelemben, hogy mi ugye leírjuk az ABC-vel a mondani valónkat, meg elolvassuk ugye a szövegeinket, de egy japán embernek ezek az írásrendszer és főleg a kanjik, azok a névadásban például milyen nevet ad mondjuk a gyereknek, abban a kiejtés után melyik jelet választja, mert az a jel számára mit jelent, természetesen ugye minden jelnek megvan a jelentése, de az egyes szavaknál, hogy hogyan kötik össze ezeket a jelentéseket, abból is nüanszbeli különbségek születhetnek. De egész tulajdonképpen az egész japán nyelv is valamilyen szinten olyan értelemben egy csoda, hogy ugye aki a japán nyelv tanulására adja a fejét, annak szembesülnie kell azzal, hogy olyan ez, minthogyha két, párhúzamosan két nyelvet tanulna. Ez ugye adódik abból, hogy a japán nyelvnek a struktúrája és a úgymond a ráhúzott kanjik, ami ugye a kínai nyelvnek a valósat, ez ugye teljesen más.

Ezt egy nagyon egyszerű példával szeretném mondani, ez olyan, minthogyha most mi magyarok azt mondanánk, hogy mi holnaptól mondjuk az arab jelekkel fogjuk leírni a magyar szövegeinket. Ráadásul az arab jelekben is nincsen magánhangzó. A magyar magánhangzókat azt majd úgy hozzámondogatjuk.

A két nyelv, az arab nyelv meg a magyar nyelv az teljesen más struktúrájú is, és azt, hogy most a magyar nyelvet az arab jelekkel akarnánk leírni, hát ez egy ilyen lehetetlen vállalkozásnak is tűnhet, de ugye a japánok megoldották, ehhez azt kellett, hogy úgymond megtartották az ő saját nyelvüket is, és a kanjiknak úgymond a kiejtését, amit ráadásul ugye, hát ugye japános kiejtés, mert nem úgy ejtik ki azért, ahogy a kínaiak, japános kiejtéssel is megalkották.

De most én ebben nem akarok nagyon tényleg részleteiben belemenni, mert akkor itt ülhetünk még két évig. De a lényeg az, hogy a nyelvnek a struktúrája, és ehhez az írás, és ehhez a gondolkodásmód az hogyan alkott egy egységet. Például minden évben választanak egy jelet, hogy a következő évre mit várnak, milyen jóslatokat gondolnak, mit szeretnének.

Ezt mindig decemberben írják ki, a Kyoto-i, Kyoto-midera híres templombanál, és azt hiszem most ugye a kane, tehát a fém, a pénz, meg az arany, több jelentése van, ezt választották ugye erre az évre. Na de hát nincs ilyen másik nép, amelyik a jeleket, tehát ugye az írását, ennyire, lehet, hogy rossz szót használok magasztalja, hogy még egy évet is ennek szenteljen. És ahogy te is említetted, hogy ugye itt a diákok már az általános iskolában foglalkoznak igenis kaligráfiával, tehát nem csak arról szól a történet, hogy meg kell tanulni ugye a jeleket, hanem hogy ezeket hogyan kell írni, milyen mozdulatokkal.

Ez minden japánnak benne van a létében, hogy a kanji, mint olyan, az valahol egy szent dolog. Amit én nagyon-de-nagyon szeretnék kérdezni tőled és engem ez nagyon-de-nagyon érdekel, hogy Magyarországon te a kaligráfiát és ezt a tudást, ezt a szkilt, amit ugye megszereztél, ezt az életnek milyen más területein tudod használni?

[Zopcsák Ferenc]

Például a japántanulmányaim során hasznos, hogy a kaligráfiával én foglalkozom, hiszen az izommemóriából adódóan is sokkal könnyebben meg tudok jegyezni akkor új írásjegyeket. Kevesen szokták ezt valódi írásban is gyakorolni, amikor például egy nyelvtanuló elolvas egy szöveget és találkozik benne új írásjegyekkel, akkor legtöbben csak így próbálják egy ránézésre megjegyezni, viszont hogyha ezt megpróbáljuk leírni, akkor az izommemória sokkal jobban segít, hogy végül az agyunkban elraktározjuk az adott írásjegynek az alkatrészeit, hogy hány vonásból áll, hogy melyik vonást milyen sorrendben kell írni, vagy melyik vonásirány, és ez a kaligráfia lehetővé teszi azt, hogy sokkal flúidabb módon legyen, sokkal jobban átítassuk magunkat az írásjegyekkel, mint hogyha csak pusztán ránézésre próbálnánk megjegyezni. Már golyóstollal is, ha csak megpróbálja a nyelvtanuló golyóstollal egy füzetbe leírni ezeket az írásjegyeket, észre fogja venni, hogy sokkal hamarabb meg lehet őket jegyezni, mint hogyha nem próbálnánk kézzel leírni.

A kaligráfia ennek is lehet egy hasznos eszközel, hogy a nyelvtanulásunkat megtámogassa, azon felül, hogy esztétikai értéket képviselhet?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most a nyelvtanuláson kívül egy halandó magyar, aki nem akar japán nyelvvel foglalkozni annyira behatóan, de mondjuk ő szereti tényleg, mert esztétikusnak tartja így a kaligráfiát, és akkor ő maga is úgy megpróbálkozna vele, hogy azáltal, hogy belekóstol ebbe, és ő is csinálja, milyen egyéb, nem feltétlenül azt mondanám, hogy skilleket tud szerezni, csak mire jöhet rá, vagy miben világosulhat meg, mi az, ami kinyílik számára, a kaligráfián keresztül ráébred valamire, és én erre a valamire lennék kíváncsi. Tudná le valami olyan konkrét dolgot mondani, hogy a kaligráfiával javítható, vagy módosítható, vagy egy újabb lépés tehet valaki ebben az irányban?

[Zopcsák Ferenc]

A kaligráfiának egy másik hasznos tulajdonossága, a japán kaligráfiának, hát minden kaligráfiára elmondható, de a japán kaligráfiának egy másik hasznos tulajdonossága, hogy ez egy nagyon meditatív tevékenység, és amikor az ember előkészíti a papírt, meg a túst, és megfogja az ecsetet, akkor gyaktag átszellemül, minden lelassul körülötte, megszűnnek a hangok, és teljesen kiszakad ebből a rohanó világukból, amelyikben így élünk, és akkor egy új világba belecsöppen, egy ilyen művészeti buborékba tulajdonképpen, és akkor nem gondol a sárga csekkekre, meg nem gondol arra, hogy kint ugadt a kutya, meg hogy miért nem jött a postás, hanem hogy akkor csak az adott írásjegy van, hogy milyen írásjegyet szeretne megvalósítani, előtte van egy minta, a kezében van az ecset, és akkor a kettőt, a mintát, az ecsettel, hogyan tudja egy új formába, minél azonosabb, minél inkább hasonlító formába megvalósítani.

Ez ugye a szabálykövetést is fejleszti, hiszen a kalligráfiának a pontos szabályait ezeket be kell tartani, ezeknek az írásjegyeknek van vonássorrendje, vonásszáma, vonás iránya, úgyhogy koncentrációképességet is fejleszti, a türelmet nem utolsósorban, hiszen viszonylag türelmesnek kell lenni annak, aki a japán kalligráfia gyakorlására adja a fejét, de ez egy nagyon meditatív tevékenység, és akkor egy kicsit lelassul az emberek a légzése is lelassul, a szívverése is lelassul, tehát én ugyan még nem mértem, de konkrét biológiai mellékhatásai, pozitív mellékhatásai vannak annak, hogyha az ember a kalligráfiát...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Vérnyomás csökkentő.

[Zopcsák Ferenc]

Vérnyomás csökkentő például, ugyanezt most csak bemondásra mondom, hiszen nincsenek méréseim, de ez egy nagyon jó gondolat, úgyhogy a következő gyakorlásom során én is meg fogom, van egy vérnyomás mérőm, elő fogom menni, és meg fogom most már mérni, de tehát ez egy gyakori mellékhatása a kalligráfiának.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mondjuk akár 50-60 évesen is el is lehet kezdeni, nem? Tehát feltételezzen nincsenek felsőkorhatára, tehát ez bármikor el lehet kezdeni, ugye?

[Zopcsák Ferenc]

Így van. Nekem is az egyetemi kalligráfia szakkörön volt egy külsős, bejárós bácsi, Kornélszan, aki egészen ő már szerintem 80 körül jár. Nincsenek ennek korlátai, hogy ezt hány évesig.

Szerencsére nem megterhelő, úgyhogy még akár egy fáradt nap után is az ember még szívesen odaül egy kis kalligráfia gyakorlására.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mondtad is az imént is, hogy a kalligráfiánál nagyon kell figyelni a vonásokra, meg megvannak ugye azért a szabályok, mit mi után rajzolgatunk. Tehát ezt nem úgy kell elképzelni, mint ahogy sokan gondolják, hogy hogy kezdjen neki. Sokan mondják is, hogy ezt lerajzolják.

Tehát itt nem rajzról van szó, hanem ugye ez egy írás. Nekem most itt az a kérdésem a következő, hogy mennyire kell vagy jó, hogyha valaki azért tisztában van a kanjikkal. Hogyha valaki tényleg csak esztétikai szempontból kezdene neki, akkor is érdemes-e, vagy mennyire kell neki belemenni a kanjikknak az ismeretébe?

[Zopcsák Ferenc]

Igen, ez egy valid kérdés, hiszen a kalligráfia nyelvből táplálkozik, és gyakorlatilag aki fejből szeretne japánbetőket írni, annak emlékeznie kell ezekre az írás egyekre. Viszont sok olyan ismerősön van, aki annélkül gyakorolja a kalligráfiát, hogy beható japánnyelvi ismeretei lennének, mondjuk. A kalligráfiának a szabályai önmagukban elég kötöttek ahhoz, hogy mindenféle nyelvi háttérnélkül is egyébként, aki már magának a kalligráfiának a szabályait betartja, hogy mi a vonássorrend, mi a vonásirány, az egyes vonásformák, illetve a vonások között, hogy hol kell nagyobb helyet, kisebb helyet kihagyni, hogy hogy van az egyensúlyja az adott írásnak, vagy hogy milyen tagoltsággal írjuk.

Ezek a szabályok önmagukban nagyon kötöttek, ezért is egyébként nem is feltétlenül szoktam művészetként hivatkozni a japán kalligráfiára. A gyakorlása legalábbis semmiképpen nem művészet, hiszen olyan kötöttek a szabályok, hogy magunkat próbáljuk a szabályok által megszabott kis csőbe beleidomítani. Gyakorlatilag ezt a japánnyelvismerete nélkül is bátran el lehet egyébként kezdeni tanulni.

Óhatatlan mellékhatása ennek, hogy előbb-utóbb megjön azért az érdeklődése a kalligráfiát tanulóknak is, hogy akkor a többi írásjegy hány féle van, mik ezek, meg hogy épül fel, és tényleg azt jelenti-e, amit mondanak, hogy jelent. Ezért én mindenkit arra bátorítok, hogy még hogyha nincsenek konkrét japán nyelvtanulási ambíciói, akkor is nyugodtan a kalligráfiát, azt érdemes megpróbálni, hiszen már a fizikai benefitek, hogy megnyugszunk és kis meditatív állapotba kerülünk, az is sokak számára ez adja azt a pluszt, nem pedig a japánnyelvtanulás.