Kedves hallgatóm, Te is gondoltál már arra, hogy vajon mi történik az éttermekben, a Mc Donaldsban és bárhol máshol az el nem adott, megmaradt élelmiszerrel?
Emlékszem, amikor kicsi voltam azt gondoltam, hogy cukrászdában lehet a legjobb dolgozni! A nap végén biztosan a dolgozóknak lehet / kell megenni az aznap el nem adott sütemény készletet!
Aztán persze kiderült, hogy ez azért nem ilyen egyszerű.
Tudtad, hogy Japánban évente 6 millió tonna élelmiszert dobnak ki az árusítóhelyek? Nem azért, mert rossz vagy selejtes a termék, hanem mert a javasolt szavatossági időn belül nem tudták eladni. Itt most legfőképp a dobozolt vagy előrecsomagolt készételekre gondoljunk, vagy a péksüteményekre ill. cukrászsüteményekre, amiből a vásárlók elé mindig frissen sült ropogós termék kerül.
Most, hogy már egyértelművé vált, hogy a Föld forrásai is végesek nagyon nem mindegy, hogy az emberiség miből mennyit pazarol. Most, hogy a Föld egyik végén akár éhen hal a lakosság a másik félteken pedig gazdasági és marketing szempontok miatt kidobja az élelmiszert, nagyon el kell gondolkodni azon, hogy nagyon nincs ez így jól és sürgősen változtatni kell ezen. Főleg úgy, hogy tudjuk már azt is, hogy a klímakatasztrófa miatt megnőtt a veszélye annak, hogy nem tudja már sok mezőgazdasági ország megtermelni azt mennyiséget, amit eddig minden gond nélkül előteremtett.
Japánban bevett szokás, hogy a szupermarketekben ún. leértékelési időzónát tartanak, azaz főleg a nap végén 10-20, de akár 50 százalékkal is lejjebb viszik az árait azoknak a termékeknek, amelyekről látszik, hogy már aznap nem fogják tudni eladni vagy már közel van a szavatossági idő lejárata.
Ez persze nagyon klassz a fogyasztókra nézve, hiszen lehet így kifejezetten arra célozni, hogy pl. az esti órákra jön az árleszállítás.
Persze a boltvezetőknek nagyon nem mindegy a profit így aztán vannak annyira dörzsöltek, hogy ezeket a leértékelési időzónákat a nap különböző időszakaira osztják el. Hozzájön ehhez még az „uborkaszezon”, vagyis azok az órák, amikor minimális számú vásárló tartózkodik az üzletben. Mindezt már az AI, a mesterséges intelligencia elemzi, figyeli és a bolti kamerák nem csak azért vannak, hogy az esetleges lopásokat rögzítsék, hanem pl. a vásárlói szokásokat is.
Jó, jó ez a rendszer de mégsem elég ahhoz, hogy a 6 millió tonnát látványosan csökkentsék.
Most egy aprócska kezdeményezésről szeretnék beszélni, amely egy bevillant ötletből született az északi Hokkaidó szigeten és mostanra már Tokióban is vannak követői, továbbfejlesztői.
Miről is van tehát szó? Hokkaidón – a közel magyarországnyi méretű szigeten, az egyik nagyváros pékje sütögette a boltjába a kenyereket, aztán este kénytelen volt kidobni a rámaradt mennyiséget. Egy nagyvárosban nem igazán lehet megoldani a rendelésfelvételre való sütést, hiszen az emberek többségének a kenyérfélék nem számítanak alapvető élelmiszernek, inkább a kedv, a hangulat és persze az ár határozza meg, hogy aznap épp ki mit és hol vegyen.
Szóval, a pékünk, egy szép, hófúvással tarkított téli napon útra kelt egy kisebb teherautó mennyiségű péksüteménnyel, hogy azt valamilyen rendezvényre a szomszéd városba szállítsa.
A hófúvást alábecsülte, az úton elakadt és a kijelölt időre nem tudta leszállítani a kenyereket.
Ott állt vagy épp ült a hóval befútt teherautójában és már készítette gondolatban a borogatást a szívére, hogy a fájdalmat enyhítse....Ki kell majd dobnia az árúját!
Ekkor villant az agyába, hogy a nap az 24 órából áll! Azt csinálta, hogy nem zárta be a szokásos időben a pékséget, hanem éjjel is nyitva tartott. A késő este hazajárók pedig nem hagyták cserben és betértek a boltba kenyeret venni!
Látva a sikert és azt, hogy mindig lehet találni egy olyan nisét, olyan csoportot, akik épp azt a szolgáltatást keresik, amit akkor épp a pékünk nyújtott, a koncepciója tovább fejlődött. A pék ezek után azt csinálta, hogy zárás előtt egy fél órával begyűjtötte a pár láncüzletében megmaradt árút és ezt egy kifejezetten csak az esti és éjjeli órákban üzemelő boltban kezdte eladni.
A vásárlók pedig kifejezetten örültek, hogy akár este, vagy éjjel is vehetnek kenyeret. A pékünk is örült, hogy nem maradt rá az eladatlan árú. Ezzel pedig nagyban csökkent a kidobott kenyér.
Az ötletkét látva Tokióban ez úgy fejlődött tovább, hogy az ebben bizniszt látó cég nem csak egyféle üzletlánc kenyereit gyűjti be / vásárolja meg, hanem többféléét. Egy helyre összegyűjtve a különböző kenyér-brandeket a vásárlók is széles mosolyra nyitják a szájukat, hiszen egy helyen, a legkülönfélébb kenyérből választhatnak.
Az üzletben dolgozók is jól járnak a részmunkaidőben való foglalkoztatással, egyrészt egy kicsit több az esti órákra mért órabér másfelől pedig most a pandémia idején sokak vesztették el itt is a munkájukat a bezárások miatt.
A másik érdekesség, amit a pandémia hozott: a mélyhűtött torták biznisze. Eddig a piac szinte csak a kávézókra korlátozódott, de a járványidőszakban nagyon megcsappant a kávézók forgalma. Az emberek viszont ugyanúgy vágynak az édes falatok után otthon is!
Sokkal egyszerűbb tehát mélyhűtött tortát vagy tiramisut és miegymást rendelni, amit akár darabonként is ki lehet olvasztani bármikor, ahogy az étvágyunk csak kívánja.
Arról nem is beszélve, hogy olyan egyedi falatokat is ehetünk, amiket csak egy helyen , egy adott üzletben árulnak – oda viszont nem igazán megyünk vagy mennénk el....
A mélyhűtött torta biznisz tényleg jó! Megvan hozzá persze a megfelelő technika, - tulajdonképp ez az egésznek a kulcsa, hogy a kiolvasztás után otthon a kávé mellett, valóban azt az ízt élvezhessük, amit a neves kávézó kínál.
Megsúgom, volt már szerencsém kipróbálni egy olvasztott tortaszeletet enni és elfogulatlanul mondhatom, hogy nagyon finom ! Ha nem tudom, hogy olasztott a süti, nem mondtam volna meg, hogy nem szokványos gyártás.
