#38– MÁSODIK rész: Én szeretem a lelkes megszállottakat – a Hopp Múzeum és Japán

#38. rész—MÁSODIK epizód

Vendég: Gódorné H. Zita

[Gódorné H. Zita]

Ugye, ahol az ő útjai is elkezdődnek, ez az 1870-es, 80-es évek, akkor van Európában egy nagy divat, meg Észak-Amerikában, ez a Globetrotterség, tehát ez a világkörüli út. És ő nem csak keletre utazik, hanem ez az öt út, ez valóban egy világkörüli út, csak ugye, mivelhogy műtádjak Amerikából, tehát hogy ennek nincs akkora vízhangja, mint a keleti megjelenésének, mert hogy ő Kínában és Japánban nyújtja a legtöbb műtádját, de őneki ezek valóban világkörüli útak, öt eltérő nyomvonalon végigfutatott világkörüli út, amire ő elindul, megfelelve a korszellemnek, de ő adébként is rengeteget utazott előtte is, csak ezt a fajta világkörüli út ekkor lép be az életébe.

Ugye, egyrészt kialakul ez az infrastrukturális környezet erre, mert hogy amire igény van, arra van válasz, és tényleg megalakulnak ezek a fajta vasútvonalak, víziközlekedési útvonalak, amik kiszolgálják ezt az európai-amerikai új divatot, és ő is ennek mentén szépen bőröndött fog és elindul. Nincs, nem megy vele személyezet, meg semmi ilyesmi, hanem ő akár 71 évesen is hó elegánsan egyedül. És egyedül vitte a csomagjait, tehát nincs hordár?

Biztos van valami hordár, nincs vele szolgahat, hanem ő tényleg ezeket megszervezi, lebonyolítja, leadja előre a cégben is otthon, hogy mik lesznek az állomások, melyik nap hol várható, hogy a leveleit föl tudja venni, a csomagjait föl tudja venni, honnan indít el csomagokat. Tehát, hogy ő ezt egy ilyen mértani pontosággal megszervezi. 71 éves korábban például, amikor Afrikába vonat érted, ezt mondják is neki, hogy hát retúrt már ne vegyen, mert úgy, hát ő már itt ülsz.

Azt érezd, hogy durva. Igen, és hát de vehet, vehet, és köszöni szépen kiválóan megugorja ezeket az utazásokat mindenféle egészségügyi probléma nélkül. Úgyhogy ő egy zseniális ember.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy ilyen út, márminthogy egy ilyen világkörülő út, az úgy körülbelül, tehát ez a 80 nap alatt a Föld körül?

[Gódorné H. Zita]

Nem, azért ez egy három hónapnál rövidebb úton nem volt megugorható, és azért ugye ez nem egy ilyen lóhalálába, hanem azért természetesen kiélvezve ezeket, hiszen erre ráépül egy ilyen kurió, tehát ilyen műtágykereskedelmi hálózattól kezdve a szórakoztatóiparon át, tehát erre nagyon szépen ráépül egy csomó minden, és szolgálja ki a korizlést, és ő imádja az életet, tehát természetesen ő is végig teázza, ő műtágyazza, és így tovább ezeket a napjait, amiken ő körbe-körbe utazik a nagyvilágba, és tényleg nagyon-nagyon jó olvasni így a képeslapjait, leveleit, hogy nagyon szereti az életet, rengetegszer leírja, hogy neki minden tetszik, amit a természet vagy az ember alkotott, és tényleg, hogy ő most Vancouverben van, és ilyen szép sziklákat, és akkor ő most Oaklandban van, és ő olyan földigiliusznákat látott, 71 éves, amikor hazaindít egy láda földigilisztát a Földrajzi Társaságnak, mert hogy hát ilyen giliszta nincs.

És azok meg is érkeznek élve? Meg is érkeznek, igen, tehát, hogy nem egy szórakozott fiatal fiúról van szó, hanem egy 71 éves műgyűrtőről, aki egyébként olyan végtelen bölcs, mert az első útjáról, amikor visszatér, akkor így van egy budapesti kiállítás, és megjelenik ilyen kritikai hangok, például a csolnok ilyen vitriolos hangon jegyzi meg, hogy hazahozták ezt a csomó hülyességet, amit az európaiaknak gyártottak le, így szó szerint a kórhabeli sajtóban, és ő nem megsértődik, és azt mondja, hogy itt van ez a piszlicsári kiskölyök, akinek se pénze, se semmilyen, hanem őt meghívja a kertjébe, a házába, és elindít vele egy párbeszédet, és a második útján már párbeszédben a Földrajzi Társaság, a Kertészeti Egyesültet, Szépművészeti Múzeum, és így tovább, szépen hozza haza azokat célirányosan, azokat az ásványokat, szaporítóanyagokat, festményeket, neckéket, és így tovább, amit kérnek, tanácsolnak, és így tovább. Tehát, hogy ő olyan végtelen, kedves, életvidámből csember, hogy nekünk azt gondolom a Hopp Múzeumban semmi más dolgunk nincs, csak követni az ő magatartását.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Két dolog jutott eszembe, az egyik az az, ahogy így meséltél, hogy akkor azért ő már fiatalon, igen, tudatosan állt ahhoz, tehát élvezi az életet, de emellett azért a köznek is, a közösségnek, a hazájának, Budapestnek, az itt élő embereknek is valamit adjon ebből, hagyjon ebből, tehát amit ő átél, megél, az nem csak saját magának, hanem ebből másnak is jusson. Tehát, hogy azért nem csak 71 évesen jött erre rá, hanem valószínű, hogy ő erre azért készült és fiatalon is rájött, ez az egyik. A másik pedig, hogy milyen nagyszerű influencer volt, ha ilyen modern szóval élhetünk, és hogy a kor ezt mennyire megengedte.

Én arra szeretnék kiukadni, hogy aki kritizálja, azt ugye meghívja, és akkor egy párbeszédet indít vele. Mennyire jó lenne ezt most is megtenni, de ugye miért nem tudjuk megtenni, mert ugye annyi kritizáló van, akit nem lehet meghívni egyszerűen. Tehát egy az, hogy ugye a kor, a média szellem, a média lehetőség, meg az, hogy kontrollálva volt valamilyen szinten az, hogy ki, hogyan és milyen formány nyilvánít véleményt.

Tehát lehettek ellenvélemények, de az nem tömegesen, kontrollálatlanul ment bele a média légterébe, és akkor ezt már könnyebb kezelni is. De maga az attitűd, ahogy ő ezt kezelte, és ahogy viselkedik, az tényleg, ez a mai napig követni való. És hogy mondod, hogy mai napig is követitek őt, ez nincs új a nap alatt, hogy egyszerűen fejezzék ki magát az embert.

Viszont ami még így eszembe jutott, és kérdés, hogy ezek a műtárgyak, amiket ő gyűjtött, ezt, hát ugye az elején, gondolom még azért nem volt valami segítsége, hogy elment a helyszínre, elment Kínába, elment Japánba, stb. stb., hogy éppen azt vegye meg, éppen azt gyűjtse, amit aztán hazahozott. Tehát, hogy ő erre hogyan készült?

Hogy már előtte azért volt valami elgondolása, vagy tanult erről, vagy pedig tényleg odament a helyszínre, és akkor ami lenyűgözte, akkor na ezt. És akkor, amikor hazahozta, akkor derült ki mondjuk tényleg egy hozzáértő, hogy na, miről is van szó, és mit vett.

[Gódorné H. Zita]

Igen, egyrészt volt egy saját könyvtára, tehát hogy ő azért ugye nagyon sok nyelven, tehát hogy németül, angolul, franciául, anyanyelven társadalgot beszélt, levelezett, ezekre rengeteg dokumentum van, ugye értett magyarul is, aztán ugye a cseszármazás mentén valószínűleg ebből a szláv nyelvcsaládban is ő otthonosan mozgott, és a könyvtárállományban látjuk, hogy rengeteg könyve volt, tehát ő azért nagyon sokat olvasott, készült.

Limitált volt a szakirodalom természetesen az ő karába, tehát hogy olyan szinten mondjuk a minkori porcellánokban nem tudott elmélyedni, mint mondjuk egy mai szakember, de ami neki a nagy segítség volt, ugye ő 8-10 évig mindig hát gyakorlatilag gyűjti a pénzt, ő ezt le is írja, hogy még kell dolgozni, még kell, hogy el tudjon indulni. És ami neki nagy segítség volt, hogy volt kint a Kunés Komor cég, aki egy kolozsvári születésű fiúból vándorol ki, és lesz Kína és Japán területén egy ilyen több generációkon átívelő műtágykereskedő üzlethálózatuk, és ő nála veszi meg a legtöbb. Ez mondj meg egyszer, ez miért család, a neve?

Kun és? Kun és Komor, tehát hogy ez a Kun, és aztán a unokatestvére jágon vagy oldalágon a Komor, mert aztán ezután, az egy fiú után jönnek ki a testvérek, az unokatestvérek, aztán a gyerekek, azoknak az unokatestvérei, tehát itt egy több generáción átvaló működtetése zajlik ennek a japán-kínai műtágykereskedelemnek, és vele van egy olyan bizalmi viszonya, hogy látjuk, hogy a műtágyak zömét tőle szerzi be, tehát ő írja is neki, hogy most van egy olyan lámpás, most tudja, hogy mire, mi a Hopferencnek az ízlése, de mindig mutat neki újakat, és nyitott az egész párbeszédet, és a műtágyak zömét tőle szerzi be. Tudjuk, hogy a neckék a gyengé, aki ugye a hallgatók közül nem ismeri, a férfi öltözéken van egy ilyen kis nagyobb acska gyufástartói, ilyen kis pecsét és tubák és gyógyszertartó dolog, ez az inró, és annak az ellentartó gombja, ami egy ilyen nagyon díszes évenfa vagy elefántcsontból faragott tíztárgy, és gyakorlatilag az identitását fejezte ki a férfinak.

Na, ez a necke, ezek ilyen kis gombócok, amik ilyen rendkívül ilyen szépen díszített, nagyon fontos műtágyak, és mai napig rengeteg műgyűjtő van a világban, aki ezeket a neckéket gyűjti, és például Hopferencnek is nagyon-nagyon tetszik a neckék, és Kunés Komor készül erre, hogy érkezik majd a... Ez is nagyon érdekes, mert a revelei van, amikor úgy írja alá, hogy François Hopp, aztán Franz Hopp, aztán Ferenc Hopp, tehát, hogy még a nevét is így adaptálja, ahogy éppen kivel állták beszédbe. Na, tehát ahogy...

Cicela azáltal fogalmazza a nevét is még. Tehát készülnek az ő érkezésére, igen, hogy Franz Hopp érkezik. És be vannak készítve a neckék, és az üstveretek meg, tehát ami az ő diblingei, de mutatnak neki, és így kerül például 1904-ben az az emeletes lámpás, ami ilyen emblematikus, hiszen az Andrássy útról látható.

Ez egy Yokohamából banki faragott lámpás. Mert annak például a története meg az, hogy egy Koreában élő japán üzletember rendeli meg egy yokohamai kőfaragótól, és a háborús viszonya kapcsán nem tudják kihajózni. És akkor Kunend Komor értesíti gyorsan a Feri bácsi, hogy hát itt van egy lámpás.

Éppen tévejeg a tenger. Igen, igen, és hogy mit szólna egy ilyen lámpáshoz, és hát természetesen neki azonnal, mert azt is írják, hogy korábban már beszéltünk ilyenfajta lámpásokról, és na most. És Franz Hopp természetesen él az alkalommal, és megérkezik 1904-ben a Yokohamából kihajózott emeletes lámpás gyönyörű gránitból, és hát a gránit ugye a legkeményebb kövek egyike, tehát nagyon szépen tartja magát mai napig, és díszíti a kertet láthatóan az Andrássy út irányába.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azért ez úgy nem semmi, és ez mind-mind azt tanúsítja, hogy úgymond a nagy eredmények, tehát itt most nem vonom kétségbe tényleg Hopp Ferenc munkásságát meg egyáltalán, de hogy mennyire számít a háttér, mennyire számít a támogatás, és mennyire számít az, hogy már elnézést, hogy ki adja alá azt, amiből aztán az illető építkezni tud, mert hogyha most nem a kunés komor lett volna az, aki, akkor lehet, hogy teljesen más irányba indul ez a történet, és nem ez lett volna, ami így tölt. Tehát akkor a kunés komornak nagyobb Rivalda fényt kellene állítani, mert hogy azért ők ebben nagyon, de nagyon sokat tettek, sokat részt vettek, és ott voltak. Visszatérve tehát így a múzeumhoz, meg hát, hogy Hopp Ferenchez, tehát most ugye megtudtuk, hogy körülbelül milyen alkat volt, milyen egyénisség volt, milyen személyiség volt Hopp Ferenc, meg hogy miért érdeklődött pont ugye Ázsia iránt.

Egyébként ugye, ha nem tévedek, akkor Japánban is háromszor járt, meg Kínában is háromszor járt. Tehát ez is érdekes, hogy mindkét helyre háromszor elment, de ennek ellenére mégis a szívecsücskét az Japán töltötte ki. És hogy azok a tárgyak, amiket hozott, azok most jelenleg a múzeumban milyen koncepció szerint vannak kiállítva, elosztva, illetve összességében ugye a halál a kor, amit ő így össze, az négyezer vagy háromezer, most így hirtelen nem emlékszem.

[Gódorné H. Zita]

Igen, a keleti műtárgyai az négyezer, de egyébként nem csak a keleti műtárgyai voltak, hanem rengeteg mindenféle műtárgya volt, de ami ezzel az ázsiai múzeum alapításra dedikált tárgyai az négyezer tárgy volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt még akkor gondolom az idők folyamán, persze akkor ez még ugye szaporodott, de akkor 1919-ben a halála előtt megint csak ugye tudatosan készülve erre, a végrendeletében ezt rögzíti is, hogy ő egy múzeumot szeretne létrehozni, és ugye a vagyonát, vagy hát így a műkincseket, amit az életen át összegyűjtöd, ennek a múzeumnak szenteli. Erre is ugye készült. Tehát ez is egy nagyon-nagyon fontos dolog, és ez a négyezer tárgy, tehát akkor nagy része Kína, Kínából származik, illetve Japánból, és honnan van még?

[Gódorné H. Zita]

Ami ilyen kifejezetten ilyen emblematikus gyűjtemény volt, a például kártagói punkkerámia gyűjteménye volt, egy akkora anyag, amit a Nemzeti Múzeumnak adományozott. Aztán volt egy magyar festők gyűjteménye, ami megint csak egy karakteres, nagy, komplex gyűjtemény volt, amit a Szépművészeti Múzeumnak adományozott. Tehát voltak neki még egyéb tárgyűjteményei is, és ahogy említette, tehát, hogy volt ez a négyezer körüli műtárgy, amiből kettőezer volt Japán, és aztán olyan ezerkétszáz körüli a Kínai, és aztán az egyéb, tehát, hogy Koreai, Indonéz, és így tovább, műtárgyak.

Tehát ezek kerülnek a múzeumalapítással ebbe az az ázsiai tárgyhalmazdabba, de mondom, a tárgyi állomány ennél is jóval nagyobb volt, csak ő nagyon szépen az útját mindegyiknek már kidolgozta, hogy hogy kerülhet ez gondoskezekbe. És kinevelte gyakorlatilag az első múzeumigazgatót is, mert, hogy a Szépművészeti Múzeumból, ugye, ami egy ugrásra van az Andrássy úti épülettől, ott megismerkedik Felvinci Takács Zoltánnal, aki egy fiatal ember, egy dűrekutató, tehát, hogy még csak nem is ázsiai beállítottságú fiatalember. És elindul köztük egy nagyon szép, ilyen atyai fiúi párbeszéd-munkaragaszkodás kötődés, és a halálaig ott van vele Felvinci Takács segíti őt mindenben.

Ez is megint csak, hogy el ne menjünk abba az irányba, hogy milyen egyszerű volt, mert itt csak így hip-hop végre rendelkezni kellett. Tehát, hogy ugye, ő amikor elmegy, azt megelőzi az első világháború, és aztán a talánsköztárság, tehát, hogy 18-ba például kijön egy rendelet, hogy az ő házába ilyen sok gyerekes családok fognak költözni. És akkor ő már látja, hogy 80 éves elmúlt, tehát, hogy ő ezt újraépíteni nem tudja, és hogy ezt itt gyakorlatilag egy másodperc alatt fogja leradírozni a jelen, vagy a jövő, vagy hívjuk aminek akarjuk.

És akkor jön az a gondolat, mert eredetileg csak a tárgyakat donáltak ki a különböző intézmények irányába, akkor jön ez a gondolat, hogy akkor az ingatannal együtt ajánlja föl az államnak, és megvárja ezt a pillanatot, három hónapot vár a felajánlásnak a jóváhagyására, mert hogy erre is várni kellett, hogy tényleg ezt így elfogadják, és erre rából lincsanak. És amikor megérkezik, és felvinci rohanát, nagyon érdekes, mert németül beszélnek, de hobbácsinak hívja, tehát, hogy írja felvinci, hogy hobbácsiga zakt. Igen, hát ez a pikantériai az ügynek.

Igen, igen, tehát, hogy rohan át hobbácsióhoz, és mondja neki, hogy jóváhagyták, és akkor három nap múlva elmegy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát azt hagyták jóvá, magyarán, hogy ő oda adományozhassa a villáját az államnak. Így van, így van, múzeumalapítási célal. De akkor ebben a stratégia, ha jól értem, az az, hogy a múzeumalapítási szándék az ugye megmaradjon, tehát az állam akkor ezt ne sajátítsa ki úgymond más célokra, hanem a múzeum alapításara.

Nagyon jó, mármint, hogy a stratégia, nagyon jó, mert ugye most ült volna rajta, akkor valóban, ahogy mondod is, egy tolvonással, ami az enyém az enyém, ami a tiéd az az enyém, elv alapján ugye tényleg leradírozták volna. Itt is azért ott van, hogy jó, persze ő kiköti azt, hogy ebből múzeum legyen, de hát aztán valóban megtartják a múzeumnak vagy akármi, az még azért ott van, de hát bízzunk, bízzunk, és akkor ez a bizodalom be is jött ezek szerint, és akkor ez megmarad. Ha belegondol az ember tényleg, hogy ebben a zűrös időszakban, tehát I.

világháború utáni időszak, és aztán jön a II. világháború, megjön megszállás, megjön németek, meg mindenki jön, és hogy akkor meg tudott maradni maga az épület, meg tudott maradni a kert, és még egy nagyon fontos dolog, hogy ezt a gyűjtemény egységet, ezt nem hordták szét, nem csak a megszállók, hanem a helyiek sem. Azért ez egy tündérmese, ez ilyen nincs.

[Gódorné H. Zita]

Abszolút. Most volt a uniós elnökség kapcsán volt nálunk egy rendezvény, ez a gyorsan fejlődő ázsiai országoknak az európai diplomáciai testületének volt egy rendezvénye. Ezért nagyon sok diplomata, tehát 60 diplomata jött el egy ilyen kis teázós, tárlatvezetős sétára.

Olaszországtól Bangladesig, és ezt mindenki pontosan látta, hogy ez egy csoda, hogy ez így megmaradhatott. És akik így betévednek, akikkel ugye mondtam, hogy a Lámától a Koreaszakosig mindenfél évvel találkozok, ezt mindenki átlátja, hogy ez egy csoda, hogy ez így, ez a kis ékszerdoboz valahogy minden tolvajt el tudott triasztani eddig. Sőt, ugye írják is már a 30-as években, hogy sok nagyobb múzeum van a világon, de olyan, amit ennyire szeretnek kevés, mert hogy ömlik be a műtágy.

Tehát már a második világháborúra megsokszorózódnak a műtágyak. Például Schweigerimre, akit hívunk második alapítónak is, és a mostani kiállítási anyagot is neki köszönhetjük, vagy Szegedi születésű, Ázsiában tevékenykedő műkereskedő, aki például a világnak megmutatja nepáli dísztárgyakat, bemutatja, és tehát, hogy világviszonylatban is egy óriási alkotó művészettörténészt műtágykereskedő, és a privát gyűjteményét a British Museum-nak és a Hofferent Museum-nak adományozza, ami egy egészen elképesztő, igen, műtágy együttes, szintén ilyen 10 ezer darab tárgyal.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Erre valló bizásra lész, vagy ez tényleg teljesen a saját akaratából azt mondja, hogy az angol, illetve a Hofferent.

[Gódorné H. Zita]

Szerintem Hofpapánk, akinek szelleme még mindig a igen, de hogy a viccet félretéve nálunk az alapítás pillanatától szinte mindenkinek a kutatási témája az elődök. Tehát most is a kurátoroknál bármilyen típusú kiállításunk van, biztos, hogy legalább felében arra fókuszálunk, hogy kik voltak azok a magyar orientalisták, akik ebbe együttműködtek. Most a kiállításban is a négy teremből egy Schweiger-terem van, és lent a kerti tablók pedig a gandarai területen az ásatásban tevékenykedő Stein-től a Bökönyiig orientalistáknak állít emléket.

Tehát, hogy valahogy nem csak minket szeretnek az orientalisták, hanem mi is nagyon szeretjük az orientalistákat. Tehát itt egy ilyen kölcsönös szerelem van. És ennek azért illata van.

Tehát, hogy megjelennek mindig újra meg újra, mert az orientalisták ismernek minket, dolgoznak velünk, és aztán eljön a pillanat, amikor látják azt, hogy védeni kell, hagyatékolni kell a tárgyakat. És emellett ráadásul vannak olyanok is, akik nem orientalisták, de valahogy érzik ezt az illatot. Tehát, hogy tényleg most itt a jelenkorban, hogy a Gönc Árpádi keleti ajándéktárgyaktól kezve mindenhonnan ömlenek be a tárgyak, és így válunk most egy ilyen 100.000-es tárgyi állománya rendelkező, vagy közel 100.000-es tárgyi állománya rendelkező muzeuma, ami ugye indult a történet 4000-ről.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor a szájról-szájról terjed, akkor, ha jól értem. Ez az egyik. A másik pedig, hogy milyen kritériumok alapján veszitek be például a tárgyakat.

Hogyha van valaki, aki azt mondja, hogy ő egy műgyűjtő, vagy vannak olyan tárgyai, amelyeket ő maga szívesen adományozna, de azt mondjuk a muzeum azt mondja, hogy jó, köszönjük, de hát ez nekünk nem kell, mert nem éri el mondjuk azt a szint. Tehát, hogy mik azok a kritériumok, amelyek alapján ti eldöntitek, hogy bekerülhet-e az állományba, vagy sem?

[Gódorné H. Zita]

Igen, ezt nem csak mi döntjük el, hanem erre jogszabályi keretek vannak, tehát, hogy uniós és világszinten is a műtágygyaknak nem csak a kereskedelme szállítása, országból való ki- és beléptetése, hanem az adományozása is szabályozott. Tehát egyrészt a származása tökéletesen le dokumentált kell, hogy legyen a műtágyaknak pont ezért, hogy nehogy bármifajta csúszós ügybe belelépjen az ember. Ezt úgy hívják a terminus technikusza a szakmába, hogy proveniencia.

Tehát, hogy tökéletesen dokumentálva tudnunk kell azt, hogy ki kapta, mikor kapta, mikor lépett át a határon ajándékozás, vétel és így tovább. Ez nagyon sok esetben már szűk keresztmetszett, mert hogy így találtam meg, nem tudtam, hogy ezekkel nem lehet múzeumi szinten mit kezdeni. És aztán jön a következő, hogy ez egy 20.

századi aranyosság, vagy egy műtágy ugye ez a következő kérdés. Ezt a kurátorok döntik el, tehát amikor beérkezik egy ilyen hagyaték vagy egy ilyen felajánlás, akkor minden területnek van egy kurátor, a Kínának, Korának, Japánnak, Dél-Kelet-Ázsianak és így tovább. Megnézik a kurátorok első körben, hogy ők hogy tartják művészetire ennek az értékét.

És aztán ezt követően jön egy főigazgatói döntés, mert hogy mi a Szépművészeti Múzeumhoz tartozunk, és a sok intézményt összefoglaló főigazgatóság dönti el azt, hogy a múzeumpedagógiára menjen, és akkor mondjuk a gyerekeknek meg lehet mutogatni, meg lehet fogni, mert hogy egy 20. századi játék sokkal inkább nem annyira műtágy. Vagy műtágyvédelem alá kerüljön és resztorálásra és akkor leeltárazásra, és tényleg elindul a maga műtágy életén.

Vagy esetleg nem keleti, és azt mondja, hogy ennek a helye a Néprajzi Múzeum, vagy ez egy európai fesmény, tehát a Szépművészeti Múzeum, mert hogy nemcsak Hopp Ferencnek volt egy vegyes gyűjtésköre, hanem mai napig rengeteg műgyűjtőnek esetleg magasra tudja, hogy ez egy bali, vagy egy mexikói figura. Úgyhogy ezt a fajta intézményi hazatalálást, ezt pedig a főigazgatóságon döntik el, hogy melyik intézménybe kössön ki. Úgyhogy ezek egy ilyen nagyon-nagyon szépen szabályzott rendszerek, és jogszabályilag is, ugye most itt a háborús, meg mindenféle krízisidőket beszélve, hogy hál' Istennek, ezek ilyen tényleg ilyen nagyon szépen szabályzott rendszerek.

Ugye a legtöbb hagyatékoló úgy van vele, hogy életében a tárgyakkal szeretne maradni, de levédeti őket jogilag, tehát hogy ne kerüljenek konténerbe, vagy szétforgácsolódásra, vagy bármi ilyesmi, és erre az Unióban van lehetőség, hogy egy olyan fajta szerződést kössön az intézménnyel, hogy ez a műtárgy lista, vagy ez a műtárgy állomány, ez egész életében vele marad, és azt követően pedig múzeumi védelem alá kerül.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most ugye mondod, hogy már közel százezres az állományotok, mennyi a kapacitás? Mert hogy van-e esetleg olyan, hogy kiszanálják, vagy leszortírozzák, vagy bármi, tehát hogy helyette mondjuk jön egy sokkalta izgalmasabb, értékesebb bármi más, és akkor, de ugye helyhiány, meg mindenféle dolog, akkor hát ezt valahogy akkor ugye le kell szortírozni.

[Gódorné H. Zita]

Tehát ez is nagyon megnyugtató például a hagyatékozóknak, hogy hál' Istennek nincs ilyen, hogy műtájszanálás, meg majd így jó, hogy adományosztam el, veszünk helyette, vagy az árán. Tehát, hogy ilyenekre nincs lehetőség, mozgást érés. Azt gondolom, hogy ez a hagyatéki szándékokat tiszteletben tartva ez így helyes.

Olyanra már volt példa, hogy kiderül, hogy egy kard valahogy belekerült, és nem is keleti, hanem nem tudom, egy belga kard. Tehát most egy valós példa, egy két-három évtizeden ezelőtt volt egy ilyen esemény, hogy találtak egy ilyen európai kardot, ami úgy ilyen keleti eszelemeket hordozott, de abszolút nem a mi gyűjtési területünket reprezentáltak. És akkor elkezdődik egy gondolkozásnak, és akkor itt lehet egy intézményi csere, hogy nem tudom én, a Debreceni Múzeumnak meg van egy olyan kanon istenség ábrázolása, amivel meg ők nem tudnak mit kezdeni, viszont nagyon vágynának egy ilyen huszársági kardra.

Tehát, hogy így kerülhet, ez az egyetlen módja a gyűjteményből való kikerülésnek, hogy esetleg az utókkor kideríti, hogy ez egy abszolút nem keleti műtárgy. És akkor is csak átkerül valahova máshová. Igen, hál' Istennek ez is egy ilyen nagyon szépen, nagyon szorosan szabályozott útja van ennek is, hogy akkor egy ilyen intézményi helytalálás milyen módon történhet meg.

Tehát, én így nem láttam rá eddig erre, tehát ezek nekem tényleg így az utóbbi két évnek a sok-sok új információja, de nekem ez nagyon-nagyon megnyugtató, és így mindenkinek szeretném mondani, hogy így a világműtárgyai hál' Istennek jó kezekben vannak, mert hogy az emberiség olyan hebehúrgyának tűnik, meg tényleg mindenhol háborús konfliktusok vannak, de hogy rengeteg-rengeteg jó szendékú ember dolgozik azon, hogy a világkulturális kincsei méltó helyükön legyenek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hát mondjuk el azt is, hogy itt nem csak tárgyakról van szó, hanem egy könyvtári állományról is, mert ugye a Hobb-Ferent múzeumnak egy mérvadó, egy lebilincselő és nagyra értékelt könyvtára is van, és hát akkor ugye ezeket is te kezeled, nyilván tartod, és ugye van egy katalogus, nagyon klassz katalogus rendszeretek is. Ahogy említetted már, hogy főképpen a kutatók számára nyitott ugye a könyvtár, de mehet oda laikus látogató is, hogyha őt valami érdekli, akkor megtekinteni. Illetve, hogy ezek a könyvek, folyóiratok, famegyszetek, ezek én feltételezzem ugye eredeti nyelven nézhetők, olvashatók, és akkor én gondolom azt, hogy akkor nyilván azon a nyelven tudni is kell, tehát aki ezt meg szeretné nézni.

Illetve, hogy most már nagyon hosszú lesz a kérdésem, de hogy a könyvtárosoknak mennyire kell Hobb-Ferenchez igazodó könyvtárosnak lenni, és nem úgymond egy átlagos könyvtárosnak. Tehát azon a tudáson túl gondolok itt a nyelvtudásra, és még mi egyetekre. Tehát itt a könyvtárral kapcsolatban, amit el tudnám mondani.

[Gódorné H. Zita]

Igen, tehát ahogy említetted is, mi egy nem egy ilyen könnyed, beugrik az ember, és a legújabb bulvárhíreket gyorsan átfutja típusú könyvtár vagyunk, hanem ugye ázsiai művészeti könyvtár. És ahogy említetted, ugye egyrészt vannak a dísztágyak, aztán vannak az adattárban, tehát a dísztágyak között átjuk a fa medszeteket is, tehát ha bejönnek a könyvtárba, akkor ott nem lehet a hókuszájféle fa medszetekkel találkozni, hiszen az műtágy. Aztán vannak ezek a levelezések, a fotók, ilyesmi, az az adattárunk, amik van szintén védett, szabályozott, klimaterő tárolóban.

És nálunk szélirenyesen a könyvek folyóíratok vannak, ahol a Hoppi villának az első szintjén. Ez egy 37.000-es állomány, tehát hogy ez is egy szép combos állomány. Nincsenek duplumjaink, tehát hogy mivel hogy nem elvihetőek a könyvek, hanem csak helyben kutathatóak, ezért ebben a 37.000-ben nincsenek másodpéldányok, hanem ez tényleg 37.000 eltérő könyvet jelent. Abszolút szükséges a nyelvtudás, tehát hogy magyar nyelven általán az állomány tíz századéka van, hiszen ezek olyan speciális szaktudások, amik jellemzően azért inkább, hát ugye döntő többségében angol, illetve az ázsiai nyelvek, tehát hogy japánul, kínaiul, koreaiul, és így tovább jelennek meg. Most már ezeknek az alkalmazásoknak köszönhetően, azért ezek nagyon könnyen kezelhetőek, tehát az a fajta akadály, ami eddig volt, tehát hogy most, hála a jó Istennek, én nagyon-nagyon értékelem ezeket az alkalmazásokat, hogyha jön egy mondjuk szunkori festményekről szeretne valaki kigyűjteni, akkor ki tudom hozni neki a kínai kötetektől, a angol-német-francia cikkeken át mindent, hiszen fölérakja a telefonját és olvasza a cikket a sajáta nyelvén, tehát ez azért nagyon kényelmesét teszi a látogatóknak, meg lebontja ezeket a fajta nyelvi korlátokat, amik esetleg eddig voltak, de azért az orientalisták mindig is beszéltek nyelveket, tehát hogy azt gondolom, hogy ez egy...

[Yanagisawa Gyöngyi]

De hogyha mondjuk éppen a kutatási területéhez szükséges anyag ugyan, de más országból, más nyelven íródott, egy dolog, ami itt most megütötte a fülemet, hogy azt mondott, hogy ha az orientalista kikéri az anyagot, akkor ő ezt úgy teszi, hogy konkrétan mondja a forrásmunkát, vagy pedig ő azt mondja, hogy ő ebben is ebben a témában kutat, és neki valami ilyenre lenne szüksége, ebben hogyan tudsz neki segíteni. Tehát most arra akarok kiukadni csak, mint hogy könyvtárosi tudás, vagy szaktudás, hogy te segíted is a kutató munkához a szorszokat megtalálni, vagy pedig úgymond, hát csak idézelmetével kiadod az anyagot.

[Gódorné H. Zita]

Két útja van ennek, tehát van fönt egy adatbázisunk, és kigyűjtheti előre, sőt meg is írhatja a levélbe, hogy ő kéri ezt, és ezt, és ezt. Ez azért nagyon jó, mert például a japánnyelvű folyóirataink, azok kint vannak a Jászbörényi útiraktárban, vagy ugye van, ami mondjuk bekerült az adattárban, tehát hogy a négy helyszínről való begyűjtést, ezt egy picit leegyszerűsíti. De azért a könyvtári állomány 90%-a ott van helyben, tehát az is lehet, hogy ilyen impulszusvásárlásszerűen bejön, és akkor azt mondja, hogy ő erre járt, és neki nagyon tetszenek akármilyen kori kimonók, és most akkor én tudnék-e hozni neki azonnal köteteket, és természetesen, tehát ez is lehet, hogy mondott egy témát, és elkezdek vele együtt gondolkozni, én nagyon szeretem ez egy ilyen vadászat.

Tehát ez nekem is mindig egy jó, egy picit ugye meghűlök tőle, tehát én szeretem az ilyen lelkes megszállottakat, és úgy rám ragad a vadász szimat, és elkezdünk együtt dolgozni. Én hordom neki a köteteket, és aztán ő, mert hogy nagyon sokszor nem tudja pontosan, hogy mit szeretne, hanem mondjuk azt mondja, hogy kóreai lakások, és akkor mondom neki, hogy hát az sok lesz. De akkor kihozok neki, de mondom neki, hogy akkor jó, és akkor kihozok neki mondjuk 8 kötetet, és kezdjük el megnézni, és aztán szépen haladunk, hogy akkor tűzhelyek, akkor melyikkori tűzhelyek, és akkor szűkül, szűkül a kör.

Igen, igen, és aztán szépen kialakul, hogy rájön, hogy őt alapvetően, akkor a, mit tudom én, a tibeti halotti szertartások érdeklik, és azoknak is az ima szövegei, tehát hogy szépen eljutunk oda, hogy mi lesz az ő szív, ugye szakdolgozati témája, beadandó témája, hobbija, tehát kinek milyen, mert tényleg itt a pontszerű külföldi látogató, a hosszútávú együttműködésük, sok mindenki van, sőt, van akivel annyira jól sikerül a párbeszéd, hogy eljön utána önkéntesnek, vagy gyakornoknak hozzánk, tehát hogy már erre is volt példa, hogy addig-addig szerettük együtt keletet, hogy odáig fajult a párbeszéd, hogy elkezdtünk erről beszélni, hogy itt nem lehet valamit egy kicsit, és hát természetesen lehet, tehát folyamatosan. Ferenc bacsi szelleme, szóval, aha.

Mosolyogva néz minket. Meggyűjti a gyakornokokat. Igen, és várjuk az önkénteseket gyakornokokat, mert tényleg rengeteg a feladat, és aki ilyen módon szeretne velünk együttműködni, erre is van mód és lehetőség, úgyhogy hál' Istennek tényleg így sok-sok kollégával dolgozunk, aki egyszerűen megfertőződött ott a kelet szeretetbe.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Az lenyűgöző, most így hallgatva téged, hogy egyfelől ez az állandó nyitottság, ha megkeresik a muzeumot bármilyen témával, akkor ugye abban te és a könyvtáros kollégáid százszerzelékig segítőkészenésben. Tehát nem az van, szép magyar kifejezéssel, hogy elhajtjátok az illetőt, hogy jó hát, meg honnan, meg ne, meg valami, vagy csak eljátsszátok, hogy jaj, én nagyon akarok segíteni, de nincs ilyen, holott csak meg kéne keresni. Ez az odaadás, ez az egyik.

A másik meg, hogy ez a tájékozottság. Tehát tényleg azt, hogy most a japán kimono... Vagy egy koreai kimchi.

[Gódorné H. Zita]

Vagy egy koreai kimchi, vagy bármi. Került be valaki hozzánk, hogy akkor ő kimchi, és hát hál' Istennek van négyfajta kimchi monográfián, különböző nyelveken.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor ezzel, tehát hogy képben van az ember, tehát ez egy hatalmas tudás. Tehát nem az enciklopédiai tudásról van szó, hanem az, hogy a rendszerben látod azt, hogy akkor hova nyúljál, merre menjél, mit ajánljál, és hogyan tovább. Már ezt is értékelni kellene, meg hát kell is.

És hát tulajdonképp így akkor az is egy következő kérdés, hogy te hogyan kerültél a múzeumhoz? Ugye, hogy beszéljünk azért rólad is, hogy te ki vagy, milyen személyiség, hát már a személyiségedről azért, itt már nagyon sok mindent hallhattunk. Neked 24 éves korodban volt az életedben egy mérföldkő, ha szabad így mondani, hogy akkor te most a világi életet választod, vagy pedig egy ferencesi, rendnek a tagja leszel-e?

Neked ott volt az életedben a vallás, ki vagy te?

[Gódorné H. Zita]

Hát igen. Hál' Istennek én ettől a sok élménytől, vagy nem is tudom én mitől. Igen, tehát, hogy én is egy sváblány vagyok egyébként, ha már itt franchoppról beszélve, igen.

Egy érden fölnőtt sváblány vagyok, és a szomszédaink kertészek voltak, úgyhogy én ott kezdtem el így dolgozgatni 14 évesen, aztán azt gondolom, hogy innen jött a természet és akkor a kertészet iránti szeretet értem. Igen, úgyhogy a biológiatanáromnak meg nekik köszönhetően formálódtam ebbe az irányba. 14 évesen találkoztam is a Zuglói Japánkerten, mert hogy ott kezdtem el tanulni, ott kezdtem el gerebérzgetni, meg csinálni a mindenféle kertészeti folyamatokat, és aztán így a...

ugye nagyon... már a felsőfogó tanulmányok alatt voltak ilyen külföldi útjai. Nem ilyen...

akkor még nem volt Erasmus, meg ilyesmi, mert ugye beszélünk pont a rendszerváltás éveiről, tehát a 90-es évek, 93-tól 97-ig, hanem ahhoz, hogy így a felsőfogó tanulmányaimat finanszírozni. Tudjam, minden egy iskolai év után elmentem egy évet külföldre dolgozni, és akkor így jártam az Egyesült Államokba, Németországba, Franciaországba, így jöttek a nyelvek is be az életbe, és ezekkel a nyelvekkel aztán a versenyszférában nagyon gyorsan úgy fölszaladtam, és aztán ott úgy jöttek hamar a kérdések ez az élet értelméről. Hát ez azt gondolom ez a mindenkinek tényleg ez az útkereső időszakában.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát kertészi munkával kezdtél, és aztán ugye az egyetemen, tehát te kertész-mérnöki diplomát szereztél, és akkor azt akkor egy kicsit úgy félretetted, hogy azt mondod, hogy így a multiknál a gondolma nyelvtudással helyezkedtél, és dolgoztál, tehát akkor ez a kerti dolog, ez kicsit úgy fiókba került, megpihent, és akkor 24 évesen akkor volt egy ilyen választás. És akkor te miért a világi életet választottad?

[Gódorné H. Zita]

Tehát ott a 24 és 8 között volt ez a fajta nagyon intenzív útkeresés, meg elköteleződési készség, és a két út állt előttem, hogy ez a Ferences hivatás vagy a férjem, mind a kettőben teljesen, mármint, hogy akkor még nem volt a férjem, bocsánat, jelölt volt, és mind a kettőben teljesen biztos voltam, és a lelki vezetőmmel beszéltem ezt, tehát, hogy mi az én útam, és kérdezte, hogy a nehezebbet akarod-e?

Tehát mondtam, hogy hát persze, hát hogy a fenémben-e? És mondta, hogy akkor a házasság.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor ő már tudott valamit.

[Gódorné H. Zita]

De egy nagyon-nagyon kedves jó férjem van, tehát hogy végtelen hálás vagyok érte, és hálás vagyok ezért az útér is. Amellett egyébként, hogy a Ferences lelkiség az mai napig azért életemnek nagyon fontos eleme, de úgy, mint házasember, tehát, hogy az identitásom házasember le.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azt eddig is hallottuk a munka bemutatásod alapján, és hogy te hogyan dolgozol a múzeumban, de például a kertépítésnél, mert hogy ugye te abban is benne vagy, most már visszatérve így a fiokba tett diplomához, hogy ez mit adott neked esetleg valami többet, amikor te egy kerthez hozzász, egy kertet építesz, vagy így a természet szemlélet, vagy bármi, hogy ez a ferencesi háttér, ez ott van.

[Gódorné H. Zita]

Hát azt gondolom, hogy az észi Szent Ferencet mindenki ismeri, és ezt ahogy a karján ott a madarak pihennek, tehát a természet bolondjának lenni, az segíti a hitet, vagy a hit segíti a természetez való kötődést, sőt, egyébként vannak olyan kelet-ázsiai filozofiai rendszerek, amik kifejezetten azt mondják, hogy az Isten testete a természet, tehát hogy, vagy ha elveszítjük az egészséget, harmóniát, igazságot, akkor menjünk visszakapcsolódjunk be újra a természetez. Tehát nekem ez egy ilyen egymást erősítő folyamat, és egy picit visszatérve erre, hogy aztán hogy kerültem a HOP-hoz, hogy a házasságommal láttam, hogy életmódot kell váltani, és akkor kerültem a pedagógus pályára 20 évvel ezelőtt, és amikor pedig most láttam, hogy váltani kell a gerincen miatt, mert most már nem megy ez a térkőemelgetés 0-24-ben, két évvel ezelőtt, akkor én már ismertem a HOP-múzeumot, mert hogy a kertjének a kutatását elindítottuk egy pár évvel ezelőtt, és kerti csoportokat is vezettem, tehát hogy ismertem a HOP-osokat. És amikor ők ott kiszimatolták, hogy én itt váltani készülök, akkor mondták, hogy...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem ajánlották fel, látod, a Japamban is már használatos...

[Gódorné H. Zita]

Ja, ez az exoskeleton, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, ezeket könnyedén tudnád emelgetni, és akkor most már nem a HOP-ban ülnél, hanem akkor még mindig emelgetnéd. Szóval ők ezt nem ajánlották fel, igen, tehát ezt kiszimatolták.

[Gódorné H. Zita]

El is jött a... Most úgy gondolom, hogy tényleg így életfázisileg eljött, hogy volt ez a nagyon intenzív évek, aztán volt a tanítás időszaka, és most azt gondolom, hogy most van az elcsendesedés időszaka. Nekem ez a fajta kutatás, elméjülés, több csend, ez most nagyon-nagyon-nagyon jól esik, és nagyon nagy ajándéknak élem meg.

Tehát végülis akkor ők találtak rád? Igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A múzeum ásott ki téged, ha szabad így fogalmazni, és akkor te erre igen mondtál. De olyan értelemben akkor neked, tehát te nem vagy múzeológus, nem vagy könyvtáros sem, de ennek ellenére ezzel bíztak meg. Ebbe te beletanultál, vagy ezt hogyan?

[Gódorné H. Zita]

Hát azért azt megelőzte ez, hogy én akkor már öt éve kutattam a kertet, és ennek kapcsán elolvastam Feri bácsinak az összes képest. Hát én egy ilyen jó japán lennék, vagy autista, vagy német, vagy hívjuk ezt akárminek, tehát hogy én ilyen nagyon-nagyon...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Sváb.

[Gódorné H. Zita]

Igen, a kollégek szoktak, van aki azt, hogy ne légy már ennyire német. Na szóval, hogy én nem vagyok egy ilyen kis felszínesen eltinglitangliba, hanem én aztán tényleg a mélyére elvezek, és én a kert kapcsán gyakorlatilag mindent, amit el lehetett érni, a háznak a téglahasználatától, kezdve tényleg a Feri bácsi minden létező leveleképes lapja forrásán át, a növényhasználatig az igazgatók, a különböző, tehát a múzeum történet meg. Úgyhogy én azért már...

Bemutatkoztál. Igen, vehemensen lángoló szerelemben voltam Feri bácsivel, amikor érkezett ez a felajánlás megkerésése, úgyhogy itt azért már volt erőzménye ennek a...

[Yanagisawa Gyöngyi]

És amit említesz, hogy ebben te beleástad magad, ugye egy könyv is született erről, ezt is mondjuk el, hogy ennek is egy társaszerzője vagy, ugye? És hogy ez hol érhető el ez a könyv? Mennyi, mit tartalmaz pontosan?

[Gódorné H. Zita]

Az a címe, hogy A Kert, és ugye most volt a száz éves jubileuma a múzeum megnyitásnak, mert hogy a XIX-es átadás után három évig a felvinci takár Zoltán rendszerezte a dolgokat, és aztán megnyílt a múzeum. És ennek a Centerarium-nak az alkalmából megjelent egy dészta a műtádjainkról egy nagy kötet, mi jellemzően ilyen bilengóáll vagyunk, hogy kiadunk egy magyar, meg egy angol kötetet is. És egy fél évre rá pedig akkor a tárgyi környezetnek a történetét felgöngyölítő kiadvány, tehát az a címe, hogy a könyv a honlapunkon, illetve a múzeum shopunkban elérhető ennek az anyaga.

Egy nagy fotodokumentum tár, tehát hogy az 1875-ös villamegépüléstől mai napig közli az épületnek és a kertnek a fotóit. Másrészt egy történelmi kutatás, tehát hogy az utolsó sarki kiskavicstól az előkertben álló fáig, mindennek föl van gömbölyítve a története, hogy mikor, hol látta meg, hogy szeretett bele, milyen szándékkal hozta oda, hova került, mikor helyezték át. Tehát, hogy tényleg egy ilyen nagyon alapos megtekintése vagy rátekintése erre a száz évre, illetve hát a 150 éve dolgozva.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor ugye ebben a növényeknek a szimbolumrendszerét is feldolgozod, aminek külön érdekessége is vannak, ugye?

[Gódorné H. Zita]

Igen, amikor így megkerestek, akkor úgy elnevette maga, mert hát kérdeztem, hogy hát én itt, ahol mit csinálnék. És a Fajcsák Györgyi igazgatónőnek volt egy nagyon jó víziója. Ő egy végtelenből is egy óriási nagytudású, tehát 90 óta a múzeumban dolgozik, és egy nagyon-nagyon jó ember, nagyon-nagyon jó szakember, tehát, hogy tényleg.

És ő pontosan tudta. És ő elmondta ezt a víziót, hogy ő most nem kéri, hogy megértsem ezt az egész múzeumi rendszert, hanem, hogy kezdjek el érintkezni a tárgyakkal. És bevont, úgy hívjuk, hogy revízió, amikor így átvizsgáljuk a tárgyakat, megnézzük az állapotukat, alakulásokat, hogy a bevételezett adatok az a mai tudás szerint is helytelnek-e.

Tehát kezdjem el tényleg szemlélni a tárgyakat, mert hogy ő azt gondolja, hogy ezeket a tárgyakat 150 éve nem látta, tehát az alapítás óta itt sose volt senki, aki ezekre természettudományos szemmel nézett volna. És valóban rögtön az első műtánykartonnál láttam ezt, hogy gyönyörűen le van írva, hogy melyik korra datált, milyen anyaga, melyik kemencéből került ki, és így tovább, és így tovább. És az odaírva a végére, hogy kékvirággal.

Tehát közben látom, hogy ez egy irisz, és hogy az irisznek mennyi minden jelentéstartalma van, és hogy mennyire nem véletlenül kierült rá erre a csészére, amit ugye Japánban pontosan tudjuk, hogy a fiú ünnephez. Tehát, hogy és ez az informácia mennyit adhatna hozzá ehhez a műtányhoz. Úgyhogy én rögtön ezt az első nap így láttam, amit a Györgyi mondott, hogy tényleg.

Tehát, hogy ez a természettudományi szemlélet, és tényleg Szantus János tárgyak is vannak, aki még az 1868-as hajóexpedícióval látta meg Japán. Tehát, hogy egészen rendkívüli tárgyak is vannak, természettudományos szempontból feldolgozatlanul. Úgyhogy most már eljutottunk arra a szintre igazgató nővel, meg a kollégákkal, hogy összeállt tényleg az, hogy ebből lehet egy kiállítás, meg egy katalógus, meg egy szimbolumrendszereremzés, ami botanikai alapú.

A kultúrában egyébként a szimbolumelemzésnek nagy hagyománya van. Tehát, hogy az gyakorlatilag az 1800-as évek elejétől jelennek meg szakirodalmak, hogy mit jelent a denevér, meg a ló, meg a lótusz, meg a nem tudom mi. Ami ezekben nem volt benne sose, hogy ennek mi a biológiai alapja.

És én azt mondtam a györgyieknek, hogy számomra az a megdöbbentő, hogy amit ti mondotok, illetve amit olvasok, hogy ez Kínában azt jelenti, hogy légies és tiszta, és hogy ennek pontosan azért van, mert hogy ez a növény a sejtjeiben ilyen szintű levegőt tartalmaz, hogy ilyen vieszos a levélfelszíne. Tehát, hogy ez az emberiség azért dolgozta ki az elmúlt tízezer évben, mert hogy megfigyelte a természetet, és pontosan látta, hogy ezek az élőlények ezeket a tulajdonságukat hordozzák. És ennek a párba állítását szeretnénk majd megjeleníteni, hogy egy kicsit ilyen újdonság legyen.

Így, hogy huszonhétre tervezünk egy kijelnítást, ahol a növényes állatos műtárgyak és a botaikai valóság rétegek alatta jelennének meg a kiállító terekbe.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Milyen nagyságrend, hány növényt fogná ez így át?

[Gódorné H. Zita]

Hát most még ilyen előzetes jémákról azt gondolom nincs is, nem érdemes beszélni, de az a lényeg, hogy 25 lenne egy ilyen kutatási év, ami összeraknánk azt, hogy melyik műtágyak szerepeljenek ezeken, mert hogy el kell indítani egy restaurálási folyamatot. Tehát az, hogy mit szeretnénk bemutatni, melyik növényfajokat, mert hogy mindent úgy se tudunk, tehát várhatóan 12 növény lesz és 12 állat. Mit szeretnénk bemutatni annak, melyik műtágyai vannak, és elkezdeni megírni ennek a kötetét.

Aztán 26-ba már a, elkezdeni, tehát a 26-ba zajlanának a restaurálások, a kiállítás struktúrájának az összerakása, a japán-kínai-koreai kollégákkal a megbeszélések, műtágykölcsönzések és így tovább, tehát, hogy itt is egy ilyen hosszú folyamat van, és hát a 27 évelején pedig összeraknánk, és a 27-es évben jelennének meg a tárlókba ezek a műtágyak, tehát ez a normál ügymenet, hogy egy kiállítás azért egy 3-5 éves folyamat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Amit így említesz, hogy az állatok is, és ugye a növények is, tehát hogyha próbálom egy kicsit úgy lefordítani hétköznapi nyelvre, akkor itt most akkor arról lenne szó, hogy kiállítanodott tárgyon látható állatfigura, az miért arra a tárgyra került, és annak az állatfigurának a szimbóluma az adott kulturális közegben, és hogy annak a szimbóluma a miért, tehát visszamegyünk ugye a miértekre, és akkor, hogy mert abban a kulturális közegben annak az állatnak ez a szimbolikus jelentése honnan jött, miért úgy fejlődött, és hogyan. Ez egy nagyon, de nagyon érlekes kutatási terület is, és az eredmény is, tehát ahogy így mondod is, hogy ilyen még nem volt, tehát akkor ez egy egyedülálló lesz majd Magyarországon, ha jól értem, vagy volt, vagy van már ilyen a világban máshol?

[Gódorné H. Zita]

Nem volt példa. Ezt egyébként így a múzeumokkal is próbálunk, tehát világszerte múzeumokkal próbáltunk beszélni, hogy tudnak-e ilyet mondani. Nem ismerik, tehát hogy ritkán téved botanikus a művészettörténetben, mert hogy ugye vannak természettudományi múzeumok, és ott vannak botanikusok, csak művészettörténeti múzeumokban ritkán téved botanikus hosszú távon.

Hát bízunk benne, igen, hogy ez egy nagyon szép folyamat lesz. Engem nagyon izgat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát így elmondva már engem is, de hogy esetleg, tudom, hogy még nagyon-nagyon az elején vagytok, vagy vagy ennek a dolognak, de hogy csak így figyelemfelkeltésnek, vagy pedig ízfokozónak tudnál esetleg olyan példát mondani, akár növényre is, amit ugye ismerünk, mondjuk hallgatók is ismernek, és hogy na ennek milyen így, hogy szimbolikus háttere van.

[Gódorné H. Zita]

Igen, és egyébként ez a munka megkezdődött már, hát egyrészt a kötet kapcsán, másrészt két évvel ezelőtt elindítottam tematikusan ezeket az előadásokat, hogy akkor krizantém, lótusz, és itt tovább lesz a fenyő, ami egyébként az ideális férfi szimbóluma, mert ugye egyenes gerinces, törhetetlen lehet rátámaszkodni. Te tudod, Japánban ugye te is említetted a fenyőt, hogy mennyire jelentős, úgyhogy vele fogunk majd a legközelebb így a hallgatósággal foglalkozni. És ami meg ilyen mindenkit megérítenek dolgok, a lótusz azért a kelet-ázsia minden területén, annak ellenére ugye egy déli, fekvésű, klímaigényű növényről van szó, de minden buddhizmussal érintett kultúrában nagyon intenzíven megjelenik.

És ez a fajta ugye a legfőbb tanutása, amit ugye a konfuciusz tanók is kihangsúlyoznak, ez a nagy mocsárból vanó makulátlan kiemelkedés. Tehát, hogy nincs az az élethelyzet, amire hivatkozva megengedhetném magunknak, hogy ne legyünk teljes helytállásba. És hogy tényleg ez mennyire valóság, mert hogy ezek 80 százcent is mocsárból nőnek ki, megkérdezzük a Václátóti-Szegedi kollégákat, tényleg mondják, hogy valóban.

És hogy ezek a kihajtogatódó leveleknek négy fajnak van a világon ilyen fajta bőrszövete, aminek olyan viaszos a bevonata, és olyan a fedősejt állása, hogy nemcsak, hogy egyszerűen makulátlan, hanem, hogy bekoszolhatatlan, mert hogyha a vízcseppeket is meglátjuk, akkor így gyöngyszerűen szaladnak a lótusz levéren, és ha esetleg még száraz port is szórnánk a levére, a következő esőcseppek azt magukkal viszik, és lesodorják. Tehát, hogy nemcsak egyszerűen makulátlan, hanem nem lehet bemakulázni. Tehát, hogy az a fajta filozófiai rendszer, ami az esztétikai, etikai, erkölcsi legfelsőbb szintet mutatja a lótusznak, mint szimbólumnak az esetében, annak tökéletes biológiai alapja van.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagyon jó. Pór kifejezése. Nagyon jó.

De tényleg ez egyszerűen lenyűgöző, és hogy ezt felismerni. Mert hogy ezzel élünk együtt, de hogy amikor utána nézünk, és akkor meglátjuk a mögöttes dolgokat, és hogy felismerjük, szóval engem is mindig ez taglóz le, amikor rá ismer, vagy rájön az ember arra, hogy ja, ez ezzel és ezzel függ össze. Nemlék kaptad meg Budapesti Tokiói Nagykövetségtől, mint japán szakértő, a kitüntetést.

Ugye a nagyköveteszzony adta át, és ennek a kitüntetésnek a leírása, tehát hogy miért te kaptad ezt, a következő lenne, idézem. A japán kertet és kert kultúrát népszerűsítő, széles körben ismerté tevő tanító tevékenységével, a KMASC Varga Márton Kertészet és Földmérési Technikum és Kollégium tanáraként a Tankert történeti japán kertjének új életrekeltésért, és a Hopp Múzeum kertjéről megjelentetett kötet legfőbb szerzőjeként érdemelte ki. Ebben szó van arról, amiről ugye az imént is beszéltünk, erről a kötetről, szó van a tanító tevékenységedről, és a Tankertet, tehát a japán kertjének az újraélesztése, ez is akkor a te feladatod volt, és gondolom ezt nem egyedül tetted meg, hanem segítettek ebben, és ehhez te a következőt írtad a Facebook oldaladon, hogy a minden ötletemet derűvel és támogatással fogadó volt, és jelenlegi kollégáké a köszönet és a dicsőség. Engem az érdekel nagyon, hogy a minden ötletemet derűvel és támogatással fogadó.

Milyen ötleteid voltak neked, amit derűvel kellett fogadni? Hát ezért velem nem könnyű lépést tartani. Miért nem könnyű?

Mert hallgatni egy álom, de hogy akkor lépegetni veled, miért nem könnyű?

[Gódorné H. Zita]

Szóval én azért olyan lépéstempóba halladok, hogy az azért lehet hívni erőltetett hegyben. Nem tudom, az egyik tanuló mondta egyik órán, így nem is tudom, mindenféle szakkör volt, meg ilyen felzárkoztatás, meg felkészítés, már a nulladik, meg a mínusz egyedik, meg mindenféle órákban is, és egyszer így ült hajnalban álmosan az egyik gyerek, és mondta, hogy tanárnő már kora reggel felháborítóan lelkes. És én tényleg úgy vagyok, hogy bemegyek, és általában minden este fogalmazódik bennem meg új ötlet, és én úgy kezdem a napot, hogy csomó ötletem van.

És akkor van, aki ettől halára rémül, és fejveszt menekül. Az a baj, hogy ezt akkor ki is mondod, ugye? Ha jól értem.

Igen, igen, igen, és akkor úgy, hogy hát van, aki menekülőre fogja, van, aki azt mondja, hogy szuper, és van, aki pedig azt mondja, hogy hozom az eszközt, ami ehhez kell, és fussunk neki.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De vannak neked olyan megvalósíthatatlan ötleteid is? Vagy pedig ez inkább a fogadtatás az, ami ezt...

[Gódorné H. Zita]

Nem, egyébként, tehát, hogy hál' Istennek így, ezek nem ilyen levegőbe futó ötletelések, hanem tényleg arra, hogy hívjuk föl, tisztítsuk le, vigyük el, rakjuk oda, nem tudom, tehát, hogy nem azt mondom, hogy valami ilyen ötven éves tábladba beszélek, hanem, vagy ha abba, akkor azt mondom is, hogy ezt most ötven éves tábladba gondolom. Tehát, hogy valahogy az aktuális szívügy, amiben benne vagyok, tehát ez most legyen kiállítás, kertfelújítás, verseny, felzárkóztatás, bármi, abba mindig így születnek ötleteim, hogy ú, keresük meg azt a céget, és akkor, vagy vigyük el oda, vagy hívjuk föl őt, vagy...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor folyamatosan a javításra, a fejlesztésre gondolsz. Igen. Egyébként kertépítőnek nehéz lenni?

Mit csinál egy kertépítő? Tehát olyan értelemben, hogy egy kertépítő, én úgy képzelem el, hogy egy kicsit egy dizájner is. Gondolom én azt, hogy kap egy területet, amiből ott neki ki kell hozni valamit, tehát egy kertet meg kell építeni, de hogy abba a kertben mit helyezel, hogyan helyezel, milyen módon, milyen módszerekkel teszél, az már ugye az ő kezében van.

Mik a nehézségek egy kertépítés folyamán?

[Gódorné H. Zita]

Hát nőként azért különösen combos ez a fajta anyagmozgatás, meg... Kősziklamozgatások? Igen.

De egyébként egy nagyon-nagyon szép szakma, mert hogy benne van a természet, és benne van a kreativitás. Ez a kettő nekem ilyen létfontosságú elem volt mindig is, ez az állandó találkozás a természettel, és a kreativitásnak a kiélése. És amit mondtál, hogy kapunk egy területet, meg kapunk egy megbízót, és ezt sose szabad elfelejteni, hogy ő is ennek az élőrendszernek a részese lesz, és hogy nagyon fontos kipuhatolóznunk azt, hogy ő még esetleg nem is tudja, hogy hogyan fogja vele leghatékonyabban együttműködni, de hogy mi ezt azért ki tudjuk fürkészni, hogy milyen típusú kertfelhasználó lesz ő.

Egyébként ezért alapvetően a másik polusa a szakmánknak, hogy kapunk egy késztervlapot egy nagy parknak, vagy valaminek az építésén, és akkor ugye mi vagyunk a kivittelező szakemberek. Tehát egy nagyon színes, nagyon sokrétű szakma nekem, ami még, ami nagyon vonz, és a versenyzőket is azért tartotta benne ebben a rengeteg-rengeteg-rengeteg munkában, hogy nekünk rengeteg társ szakmánk van, tehát faipar, fémipar, műszaki területek. És ez a folyamatos tanulási lehetőség, hogy mindenhol innováció van, és új géppark, és új technológiák, és új lehetőségek, ez nagyon vonzó.

Tehát annak, aki szeret tanulni, annak ez a fajta szakmai pezsgés, ez végtelen vonzóvá teszi ezt a szakmát. Úgyhogy, és ráadásul egzisztenciálisan is egy nagyon jó, tehát, hogyha a szülők kérdezik, ugye számukra ez is egy fontos érv, hogy kiválóan el tudnak helyezkedni, és meg tudnak élni. Ma Magyarországon akár tépítők, úgyhogy én így a fiataloknak nagyon tudom javasolni pályaválasztás során ezt a szakmát.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Jövőbeli terveidről is szeretnélek kérdezni. Bár amit elmondtál a kiállításokkal kapcsolatban, ezt ugye már hallottuk, de hogy te tartasz azért előadásukat is. És mit tervezel még?

Mit szeretnél még csinálni? Mi a te álmod? Hová szeretnél eljutni?

[Gódorné H. Zita]

Hát mikor így gondolkoztam, azért nem titok, hogy mi előzetesen beszélgettünk arról, hogy miről fogunk beszélgetni, akkor egyértelműen így mondtam ezeket, hogy 25 kutatásuszat, amiket ugye az előbb meg is osztottunk már a hallgatókkal. És aztán egy-két perc múlva eszméltem, hogy azért így beszéljek egy picit a hétköznapokról is. Tehát természetesen én is ember vagyok, úgyhogy ebben a fajta elcsendesült kutatói életszakaszomba sokkal több figyelmet szeretnék fordítani, nem csak a befelére, hanem a szűk környezetemre, tehát az otthon, a fiam, remélem, hogy lesz egy csomó unokám, meg nagyon jó így ötven fölött találkozni a saját testünkkel, tehát hogy ez a fajta süketség, amit így tényleg az ember harminc évesen képes rá, hogy nem hallja meg az se, ha fázik, az se, ha éhes, hogy ezeket most már leszeretném rakni, és tényleg nem szeretnék busz után futni, és éhes lenni, hanem tényleg valahogy lassabban bölcsebben élni az életet, elmélyültebben. Ezek így a világhoz való kapcsolódásomnak is egy ilyen újfajta medret adnak, amit így most kezdek tanulni, és hát sok-sok-sok ilyen átállást igényelt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ugye te szereted az embereket, mert ezt is elmondtad, hogy szereted az embereket, szeretsz emberekkel foglalkozni, gondolom ezért is vagy benne mindenben, mindenes vagy, és hogy amit így most elmondtál, hogy leszeretnél lassulni, meg egy kicsit visszavonulni, de úgy érzem, hogy ezt is inkább azért, hogy még többet tudjál adni az embereknek, ugye?

[Gódorné H. Zita]

Hát igen, azt gondolom, hogy most már nem 30 emberhez kell beszélnem, ami úgy a tanítás volt, hanem egy-egy embert kell hallgatnom. Én nekem, ahogy mondtad is, az emberek nagyon tetszenek, tehát hogy nekem mindegyik tetszik, a kicsi, a nagy, a gömbölyű, a sovány, a pöttyös, a sima, a fekete, a szőke. Tehát engem lenyűgöznek az embereknek ez a fajta, hogy tényleg ebből a két láb, két szem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De ebből te csak a jót látod mindig? Vagy jót tudod látni mindig? Vannak nehéz embereim.

Nehéz emberek. Csak én arra lennék kíváncsi, hogy most ez olyan nagyon műnek hallatszik, hangzik, hogyha én azt kérdezem, hogy milyen tanácsot adnál azoknak, akik viszont ugye mindig egy ilyen morcos szemmel, meg morcos fejjel fordulnak az emberekhez, hogy ne így tegyék. De nem így kérdezem meg, hanem inkább úgy kérdezem meg, hogy mitől nem fordulsz te morcosan az emberekhez?

[Gódorné H. Zita]

Hát én azt gondolom, hogy ez kegyelem. Én a pedagógus ihvatásomat is úgy éltem meg minden nap, hogy hálát adtam ezért a kegyelemért. Vagy ajándék, vagy talentum, vagy most itt próbálom, hogy kinek milyen filozofiai, vagy vallási rendszere van.

Tehát, hogy én ezt egy nagyon nagy ajándéknak élem, meg én azt gondolom, hogy ez valami olyan. Mert azt szerették a diákok is az osztályomban, hogy azt ők is érezték, hogy nekem nem egy-egy emberhez kötődök, és van vele tényleg egy intenzív pedagógus-diák kapcsolatom, hanem nekem tényleg mindegyik, és hogy egyszerűen nem tudnak eltávolítani. Tehát, hogy hál' Istennek, még a sunnyisággal, vagy a...

Te megbocsátasz, megbocsátó vagy, vagy, hogy is mondjam, átlátód? Igen, tehát, hogy nem akarom hibátlanak leírni magam, mert mondom, nekem is vannak küzdelmes emberi kapcsolataim, meg nehéz emberei, meg... Persze, ezt mindenkinek van, Jézusnak is volt.

Igen, de mondom, még ők is tetszenek, tehát, hogy olyanfajta... Tehát, így gyűlöletet, vagy ilyesmit nem tudok kicsiolni magamból. Ilyen megmentős-javítós készletéseim vannak.

Na, ezeken dolgozok például most, hogy nem kell, tehát, hogy így... Nem kell az embereket megmenteni, nem kell őket megváltoztatni, hanem ők így szépek, ahogy vannak. Ez egy nagy lecke, ez nekem egy nagy tanulási folyamat, hogy mindenki más, és ez pont így van jól.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagyon-nagyon sok bölcsességet hallottam most tőled, hallottunk kedves hallgatókkal együtt tőled, és ha már így ugye a kert, meg virágok, meg színek, akkor hát kérdezzem meg tőled is, hogy neked milyen színű Japán?

[Gódorné H. Zita]

Nekem moha zöld.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Neked moha zöld? Miért?

[Gódorné H. Zita]

Igen, mert aki már járt így Japánban a kertekben, és tényleg menjen mindenki, tehát nem is kell mindenhol elmenni, hanem vegyen ki Kiotóig egy jegyet, és ott több mint 600 kert nézhető meg. Akkor ők látták azt, hogy nem a 20.-100.

kertekről beszélünk, hanem a hagyományos Japán kertépítészetről, ott a talajt moha fedé. Sajnos ez egyébként egyre jobban eltűnik a klímaválság miatt. És olyan fajta moha bőség és moha mennyország van Japánban, hogy nekem ez is nagyon tetszik, és ugye a mesternek is mondják, hogy az a jó Japánban, hogy hagyják ők monokrumba alkotni, tehát hogy ez a fajta fenyő és moha zöld, ez tökéletesen elég egy japán léleknek egy életre.

Úgyhogy nekem Japán egyértelműen moha és fenyőzöld.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagyon, nagyon, de nagyon szépen köszönöm ezt a tartalmas, nagyszerű beszélgetést. Szívből gratulálok a kitüntetésedhez, és nagyon örülök, hogy elismerték a munkádat. Kívánom azt, hogy a továbbiakban is ugyanilyen örömmel, lelkesedéssel, derült kiváltó ötletekkel folytasd a munkádat, a tevékenységedet.

Nagyon, de nagyon várom, és szerintem a hallgatók is, az imént felvázolt kiállítást. Mi fog majd várni? Én nagyon sajnálom, hogy nem tudom ezt saját szememmel megnézni.

Nagyon szeretném. De hát lehet, hogy addigra már lesz itt a digitalizációban valami lehetőség arra, hogy mégis betekintést nyerhessen az ember. És a mindennapjaidhoz ezt az erőt, ami benned van, hogy az embereket tényleg kereken, zölden, vékonyan, és ahogy leírtad, mindenféle, amilyenek ők, olyan formán tud a továbbiakban is nézni.

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.

Én is köszönöm, és a legjobbakat kívánom neked is és a hallgatóknak is. Köszönöm szépen.

Köszönöm.