#36– MÁSODIK rész: A rendőr nem egy távoli ikon

#36. rész—MÁSODIK epizód

Vendég: dr. Héra Gábor 

[Yanagisawa Gyöngyi]

2000-as évek elején, ha visszaemlékszek, akkor nem, tehát mi volt az? Mert hogy itt nincs akkora bevándorlási hullám, vagy olyan valami szembetűnő esemény, ami ezt kiváltotta volna. Vajon mi? Mi történt?

[Héra Gábor]

Igen. Igen.

Hogy igen, ez nagyon érdekes, mert tehát, hogy én azt gondolom, nyilván ezt nem csak én találtam ki, szóval ez nem így a saját kultúramból veszem, de hogy most a 2000-es évek az azt jelenti, hogy ez az 1900-as évek végét jelenti, ha pontosítani akarok, mert hogy 2002-től már elindul ez a csökkenés, tehát ha megnézzük a diagramot, akkor azt látjuk, hogy elindul így a 90-es évekbe, így nagyon emelkedik, és aztán nagyon hamar elindul.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor a gazdasági lufi kipukkanása utáni időszak lenne ez?

[Héra Gábor]

Az egyik elképzelése... Az egyik elképzelés az azt mondja, hogy amit mondtál, hogy a rendőrséggel kapcsolatos ilyen, hogy mondjam, vannak olyan ügyek, amik talán nem így fogalmaztál, de én mondom, hogy ilyen botrányosak a ügyek. A 90-es évek elején ezek a korrupció, a hibás intézkedések miatt a közvélemény egyre kritikusabb volt a rendőrség munkájával szemben, és akkor például történt egy olyan változás, hogy a protokollt módosították, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve még azokat az ügyeket is, amit a rendőrök esetleg elengedtek, egyébként hozzáteszem, de nem nyitom ki ezt a csakrát, ezt az irányt a helyreállító igazságszolgáltatás szellemében, zárójelben zárva, ezeket az ügyeket elkezdték adminisztrálni. Valaki azt mondja, hogy valójában amit itt látunk, az nem más, mint egy adminisztratív protokollváltozás.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor lehetséges, hogy korábban is magas volt, vagy közel.

[Héra Gábor]

Igen, valaki...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, meg most írtál, ami még eszembe jutott, hogy a Szalin eset, az arra sokó, hogy aki mérföldkő volt, tehát a társadalmi biztonságérzet szempontjából, tehát azt gondolom, hogy ha az ember felszáll a metróra, és akkor letud-e szállni élve, vagy sem, ott azért ez jelentette egy mérföldkövet. Gondolok még erre.

[Héra Gábor]

Ezzelként az 9-től, és 20-től a szomorú dátum, és arra is szeretném felvinni a figyelmet, hogy egyrészt van a bűncselekményeknek a száma, ami egy, mondjuk így kritikusan fogalmazva a leginkább objektív adat, azért mondom, hogy kritikusan fogalmazva, mert ugye az előbb elmondtam, ha a protokoll változik, az adat is változik, és van egy szubjektív biztonságérzet, ami azt jelenti, hogy mennyire félnek az emberek, vagy mennyire érizik magukat biztonságában.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, ezt szerettem is volna kérdezni, mert említed ezt a szubjektív biztonságérzetet, hogy ez mit jelent, mit értesz, tehát akkor ez azt jelenteni, hogy függetlenül az adatoktól, meg függetlenül attól, amit a média, mondjuk, sugároz, én személy szerint mennyire érzem magam biztonságosan a városomban. Tehát ez lenne a szubjektív biztonságérzet.

[Héra Gábor]

Igen, pontosan, és akkor ezt különböző kérdésekkel lehet mérni, ki merre menni sötétben már sétálni az utcára, mennyire érizi magát biztonságban, mennyire nem. Most például a japán esetében ez egy ilyen nagyon érdekes dolog, hogy elindul ez a biztonságérzetnek a romlása, elindul azzal párhuzamosan, hogy a bűncselekmények száma is nő, azonban amikor már csökken a bűncselekményeknek a száma, ez akkor is veszett, ez a fajta gyenge szubjektív biztonságérzet. Egyébként más nemzetközi összehasonlításban is ez így van, hogy mondjak egy számot, hogy 1997-ben 26% volt azoknak az aránya a japánval, akik bűncselekmények miatt féltek vagy szarongást éreztek.

2002-ben 41% volt. Tehát 10 emberből 4 azt mondta, hogy én félelt vagy szarongást éreztem, pedig akkor már elindult lefelé a változat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként vajon Magyarországon, tehát ez a szubjektív biztonságérzet, mint fogalom, egyáltalán a magyar lakosság ezzel, hogy is mondjam, tehát a fogalom maga megfordul a fejében? Tehát ezt most úgy egyszerűbben fogalmazva, Budapesten például, én éjjel 11-kor vagy 12-kor, vagy mondjuk egy színház után vagy egy koncert után, akkor na, nyugodtan fiatal nő haza mer menni, vagy haza mehet-e? Ugye ez is egy szubjektív biztonságérzet, vagy eleve meg se fordul a fejében, hogy most én ezt megpróbáljam?

Tehát már eleve készül arra, hogy ne kerüljön a helyzetbe.

[Héra Gábor]

Magyarország, Budapest a szubjektív biztonságérzet szempontjából jónak mondható.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez jó hír.

[Héra Gábor]

Most ezt kéne keresnem adatot, van, meg én használtam, van egy másik cikk, ami Japánban jelent meg, mindegy talán ott a linkgyűjteményben, ez is majd megtalálható lesz, ott szerintem behivatkoztam, mert ott összehasonlítottam a Magyar és a Japán közösségi rendészetet, de most nem merek erre esküdni, de van erre adat, és elég jónak mondható a szubjektív biztonságérzet. Az, hogy ez az állampolgároknak a tudatában, vagy az ő tapasztalatukban, ez hogy jelenik meg, ugye a kutatási eredmények tudják visszaigazolni, ami alapján ez a szubjektív biztonságérzet létezik és van. Nyilván mindig vannak olyan területek, ahogy így szokták mondani, ez a hotspotok, ahol ez nincs meg.

Budapestnek is vannak olyan részei, ahol ez nincs meg, nem tudom, lehet ilyen helyeket mondani, most nem kezdenék el dobálódni, nehogy aztán valaki magára vegye, vagy vannak olyan városrészek, de azért alapjában vérve biztonságos.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De amíg mondjuk itt Japánban nyitott táskával járkálnak az emberek, vagy bemegy egy kávézóba és letesszi a táskát, letesszi mondjuk a mobiltelefonját az asztalra, és úgy megy rendelni, és amikor visszamegy, akkor ott lesz az a táska, meg ott lesz a mobiltelefon, legalábbis egyelőre még igen. Hát most, hogy azért egyfelől a külföldi turisták is bőven megjelentek, meg egyébként is azért Kelet-Ázsiából is jönnek azért a bevándorlók, most kérdés, hogy majd öt év múlva is ezt el lehet-e mondani, de most jelenleg azért ez megvan. Azt szeretném ezzel mondani, hogy Japánban eleve ez a tudatosság arra, figyelem arra, hogy ne adjak okot arra, hogy az sokkal, én szerintem, sokkal alacsonyabb szintű, mint mondjuk Európában, vagy ugye Magyarországon.

Tehát elképzelhetetlen az szerintem Magyarországon, hogy valaki, mit tudom én, nyitott táskával szálljon föl a tömött villamosra, mert tudja az, hogy na ebből baj lehet. És hát ezért is van az, hogy hát sokszor ugye Japánok elmennek külföldre, és hát olyan dolgok történnek velük, amiről ja, hát és akkor ilyen tátot szálljal néznek. Ami még egy rettentő jó dolog, ez pedig ugye a találtárgyak osztálya.

Nem tudom Magyarországon, például így vonatis, meg ugye a metró végállomásokon ilyen van-e, vagy egyáltalán, és akkor itt megint felteszem a kérdést, hogy edukáció, meg az, hogy az az alapanyag, tehát a társadalmi alapanyag lehetővé teszi-e egyáltalán, hogy ilyen létesítmények mondjuk legyenek. Itt tényleg azért az megdöbbentő jó értelemben, hogy mit tudom én, tényleg az ember ott felejti a táskáját, a számítógépet, és akkor azt leadja valaki, hogy azért adja le, mert ha vele is megtörténik, akkor számíthat majd arra, hogy egy másik ember is le fogja adni.

[Héra Gábor]

Hát ebből a szempontból a szubjektív biztonságérzet, ugye általában ezt mérik, amit most mondtam neked, hogy biztonságba érzed magad, ki tudsz emelni éjszaka. De hogy ez, amit te mondtál, hát ebből a szempontból azért nehezen, vagy hát összehasonlítató Japán, vagyis Magyarország, de mindegéppen ez előbbi az, ami nyerésre áll. Tehát a biztonságnak az a fajta, bocsánat, ez a fajta érzete, ami szeretném azért elmondani, hogy nem csak Japán, hanem mondjuk Korea, vagy Tájván esetére is igaz.

Én most júliusba hagytam el kétszer a telefonomat és a bankátjámat, szóval van buszon, pánik szerűen, ugye akkor jutott eszem, amikor már a busz távoladott, és az általában említett találtárgyak osztálya, a busz végállamány, tehát hogy nem kérdés, tehát ez nem kérdés, hogy ez ott van. Annyira azért szeretném félni a figyelmet, hogy ezt a fajta működési mechanizmust a kameráknak a jelenlét az erősen segíti, tehát hogy én azt gondolom, hogy nincs is nagyon más választása az állampolgároknak arra, minthogy ha mondjuk egy buszon megtalálnak egy mobiltelefont, akkor nem zsebre rakják, hanem adodják a buszsofőrnek, mert mindenről felvétel készül, és nagyon gyorsan és nagyon hamar lehet jelezni azt, hogy ki az, aki ezt a kamerát, vagy ezt az én mobiltelefonomat mondjuk elvitetett, hogy én ezzel nem vonom kétségből, hogy ez benne van az emberekben, én nem vonom kétségből, hogy ez belülről vezér állt, csak azt mondom, hogy van még egy ilyen technikai felület is, például a Kobán esetében is, mikor a bűnlegelőzésről beszélünk, akkor az infrastruktúrának a fejlesztése, azaz olyan kerítést építs, amin nem tudnak bemászni, olyan kamera legyen, ami azt a területet is befogja, azért ez nagyon fontos. Nekem volt ilyen tapasztalatom, volt Buános-Szájrázba egy konferencia, ahol az a város is viszonylag biztonságos, de vannak olyan területei azért, ami nem.

Miután én hazajöttem Bécsbe, abban a pillanatban, hogyha valaki közelre jött hozzám, már észrevettem, hogy a táskámat megfogom, és figyelem, hogy úgy most mit akar tőlem. Na most ilyen fajta élmények az előbb említett országokban, tehát legyen szó Japáról, Tájváról, Koráról, nincsenek. Tehát megnyugodtat az ember.

És azt gondolom, hogy az előbb említett Bohán is nagyon hozzájárul ehhez, tehát hogy az, hogy az emberek ott tényleg figyelnek, figyelnek egymásra, figyelnek arra, hogy ne legyen baj, ha úgy tetszik. A kamerák hozzájárulnak, a kollektivizmus hozzájárul, és egy csomó minden, amit persze én biztosan nem fogok tudni megmondani, hogy mi. És lehet, hogy te jobban látod ismét, aki ott élsz ebben a világban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most az jutott eszembe, hogy ezek, tehát találtárgyakosztályos a többi, amiket oda leadnak, ugye ez a pénztálca, számítógép, táska, olyan dolgok, amelyek, ha eltűnnek, tulajdonosának egy borzasztó nagy feladat azokat ugye újra beszerezni. Mert mondjuk egy pénztálcában ott van az összes kártya, és a többi, és a többi. Ezzel tisztában van az, aki ugye leadja, és mondjuk azt is azért hozzá kell tenni, hogy pénztálca esetében, hogyha még ráadásul készpénz is van ugye a pénztálcában, akkor átvételkor az a szokás, ez az idézelvetett, lenemírt szokás, hogy a pénztálcában lévő összegnek bizonyos százalékát ugye odaadja a megtalálónak.

Olyan is van, hogy kiveszi, tehát a megtaláló kiveszi a készpénzt, na de a többit azt azért leadja. És akkor nyilván a tulajdonos akkor azt mondja, hogy még az is jó, de hogy legalább a jogsiától kezdve, meg nem tudom, minden akkor megvan, és visszakerült hozzá. Akkor ugye a másik pedig, mert hogy itt mi arról beszélgetünk, hogy jaj de jó, mert Japánban hát akkor ugye nem történik lopás, de akkor azt ugye leadják, hogy ez nem így van, mert hogy a bicikliket, meg most már újabban az autókat, azt viszont tömegesével lopják.

És ez most azért érdekes, és azért fontos, mert japánok is szokták volt mondani, hogy az esernyő, meg a bicikli, tehát hogyha ellopják, akkor az ember ne hökkenjen meg, mert az egy ilyen használati tárgy. Egyébként a biciklikre is lehet ragasztani, tehát hogy bejelenti a rendőrség, és akkor az alapján lehet keresni. De hogy az autók, és ez egy újdonság, hogy ami ugye Európában is ott van, hogy elopnak egy autót, és akkor pár órán belül az már külföldön van, darabokban.

És ami még újdonság, hogy az autóknak például a kerekeit, vagy a lökhárítóját, darabokat lopnak le, mert hogy arra van szükség. Nagy modern autóknak a számítógépes rendszerét meghekkelik, tehát most már itt is elkezdődött, hogy magyarán manuális eszkötőkkel, meg kerékbilincs, hogy ezzel védekeznek. És ez összefügg sajnos a bevándorlókkal, ezt is hozzá kell tenni.

[Héra Gábor]

Igen, ezt az előbb is mondtad, erről mondtam, én mindig így óvatos vagyok ezekkel a kijelentésekkel, mert abban a szempontból, hogy nem azt mondom, hogy nem így van, csak hogy azt is vártam, hogy milyen nehézségei vannak azoknak a bevándorlóknak, akik viszont nem viszik el se a biciklit, se az autót, se az esernyét, de mivel ő is bevándorló, ezt vártam Tokióban is, hogy hogyan ez is egy ilyen nagy vitatott rendőri gyakorlat, amikor megállítanak a rendőrök az utcán valakit, és kipakoltatják, ellenőrzik. Ugye ez, ami nálunk már Magyarországon nem nagyon jellemző, hogy ilyen történik, és ott azért történik, és ez egy ilyen visszatérő vita, hogy azért történik, mert valaki szemmel láthatólag bevándorló.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Előítélet alapján állítanak meg valakit.

[Héra Gábor]

Igen, igen, igen. Tehát, hogy ennek vannak ilyen hátrányai, mondom, nem kétlem azt, tehát nem azt akarom mondani, hogy jaj, ez nem így van, csak azt mondom, hogy ennek lehet ilyen, mondjam, ilyen nem szándékolt hatása másokra, akik meg pont, hogy nem érintettek ebbe a dologba. És még egy dolgot akartam csak mondani, hogy viszont, ami nekem, ez egy új, amit mondtál, köszi, tehát akkor így most ez gyarapodott a tudásom, de ami nekem még nagyon tetszett, az, hogy teljesen, hogy mondjam, nem értékes használati tárgyak is ugyanúgy ott vannak, ahol valaki megtalált.

Tehát mondjuk a kis kulcsomóról leesett amuletttől kezdve, a sapka, nekünk kis cipője veszette a gyereknek három nap múlva, ugyanott volt, mindegy, ezt lehetne sorolni. Ez nagyon segít abban, hogy az ember jól érezze magát. Tehát nagyon sok energiát megsporol.

Köszönöm. Viszont nem kell erre figyelni, hogy most mikor leesik bajom, amikor számad megvan.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugye a beszélgetés elején én említettem ezt a három fogalmat, ami a tanulmányodban szerepel. Most ugye a bohánról már beszéltünk, tehát mint bűnmegelőzés, és ugye a kóbánt is nagyon sokszor említettük. Leplett, húzzuk le akkor erről a szóról, hogy mit is jelent ugye akkor ez a kóbán.

Hát ez lenne ugye a rendőrségi végszerve. Tehát ennek a fő, amiről ugye beszéltünk, a rendőrségi üdmökségnek az al végszervezetei. És hát ebből ugye nagyon sok van a városokban.

Általában a megállók környékén van. Mondjuk két ember szokott benne, tehát két rendőr van ott. És ami érdekes, hogy ők ugye részt vesznek a lakosság életébe.

Tehát magyarán oda be lehet menni, tudakozódni, útirány, merre, hol van, itt a környéken van-e valami olyan. Bár hát ugye ez most már, hogy a mobiltelefon elterjedése, tehát ugye mindenki lehet keresni, ez már annyira nem is fontos. De bármi olyan, amit ugye gyanúsnak talál valaki, valamit, akkor azt ugye ott be lehet jelenteni.

Ez tulajdonképp a kóbán, és ezek a rendőrök ugye járőröznek, kíván jelölve az ő kis, hát úgy mint az oroszlánnak, ugye a kis terepe, hogy ő mit jár be. És akkor itt jön be az, amiről ugye beszéltél, hogy mennyire szivárognak be a magán szférába, az emberek életébe, mert hogy ők effektív becsöngetnek, és azt mondják, hogy hát én vagyok ugye a járőr, és ugye ki lakik ott, hányan vannak, tehát ugye megkérdezi, felméri, és tudatában van annak, hogy ki, hol, mikor, miért, és hát ez is egy olyan dolog, amit hát ugye sokan megkérdőjeleznek, hogy most erre szükség van, vagy miért van erre szükség. És ugye a vidék, tehát a csőzájsó, az pedig, ugye vidéken viszont a kóbán csőzájsónak nevezik, hogy egyszerűen mondjam, és ami érdekes itt, a rendőrök tényleg ilyen úgymond 24 órás szolgálat, tehát ő akkor ott ő állandóan rendőr. Tipikus japán vonás, hogy mi egy nagy közösségben élünk, tehát a vidéki élet is, és akkor mindenki mindenről tud, vagy hát kell, hogy tudjon, és ami érdekes még itt, hogyha net alántán ugye a rendőrnek valami dolga akad, akkor éppen a házastársa, ha van neki mondjuk, akkor az fogja helyettesíteni.

Fizikálisan is állandóan a lakossággal együtt élnek. Egyébként ezt te is tapasztaltad?

[Héra Gábor]

Igen, igen, igen, abszolút. Tehát valójában ez a fajta modell, ami szerintem a fizikai leképeződése annak a szemléletnek, ami a japán rendőrséget jellemzi. És a fizikai leképeződés alatt azt értem, hogy ahogy elmondtad, tényleg összesen ugye a két típusból van 12-13 ezer épületet képzeljünk le Japánba, ami ezeken a forgalmas helyeken ott van, és egyszerűen látjuk a rendőrt, elérhető a rendőr, hozzáteszem emberibb a rendőr, hiszen látod.

És maga az épületeknek azon kívül, hogy ez néha ilyen nagyon vicces meg érdekes épületeket hoznak létre, tényleg ilyen öröm nézni ezeket, mert tényleg marra jól néznek ki. De akkor is, hogyha csak egy ilyen kis szürke dobozról van szó, akkor is a betekintetőség, a bejárhatóság mindig úgy van kialakítva, hogy az biztosított legyen, tehát nem... Igen, tehát az épület kialakításánál már figyelnek erre, és szerintem ez nagyon fontos, hogyha valakinek elveszett valamilyen gondba van, útbeigazítást kér, talált valamit, és le akarja adni, hogy azt könnyen tudjon bemenni.

És jártam ilyenekben, igen, beszéltem több Kobánban szolgálatot teljesítő rendőrrel, beszélgettem velük arról, hogy milyen az ő munkájuk, mi az, ami az ő munkájukban nehézség.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És mi a nehézség nekik?

[Héra Gábor]

Hát például, tehát, hogy most talán ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy van egy ilyen Hun-Ren magyar kutatási hálózat, ennek van egy KRTK, regionális kutatások intézete, én itt dolgozom jelenleg, és pont ez az intézet, illetve a munkatársak, sokszor ezekre a területi egyenlőtlenségekre, vagy eltérésekre figyelünk. Például ebben az esetben, miben más a városban működő kóván, és mondjuk egy vidéki környezetben dolgozó rendőr, miben más. Na most, ahogy elmondtad, azért a közösségnek az összetartója, ereje ugyanúgy Magyarország esetében, vagy talán bárhol máshol, ugye a falun azért mégiscsak jobban ismerik egymást az emberek, minden nap látjuk egymást, köszönjük.

Most a városok esetében a nagyfokú városba áramlás, nagy mozgás, valaki elköltözik, valaki elmegy. Szóval ennek köszönhetően azért a városi kerületekben, a városokban dolgozó kóván rendőrök számára, például problémát jelent ez a nagy mozgás, pont a ilyen közösségi kapcsolatoknak a kialakítása egyszerűen nehezebb, és hogyha valahová becsönget, akkor főleg, hogyha valaki fél éve érkezett, és mondjuk fél év múlva el is megy, vagy tovább megy, akkor nehezebb azt a kapcsolatot kialakítani, ami alapján már inkább beengedi valaki, és inkább elbeszélgetnek.

Egyébként ezenek a beszélgetéseknek a célja nem csak a kvázi adagyűjtés, hogy álljál vannak a háztartásba, hanem például, megint a bűnmegelődésére visszatérve, milyen problémákat észlel a területen, a kerületben, mit tudna csinálni a rendőr annak érdekében, hogy ő nagyobb biztonságban érezne magát. Szóval megint ez a kettőség, hogy lehet nézni kontroll, lehet tekinteni kontrollként is egy ilyen beszélgetésre, lehet tekinteni úgy is, hogy jaj, de jó, egyszer megkérdezi valaki, hogy hogy érzem magam, és hogy nyilván biztonság szempontjából. Bár azt a kitértet még hadd tegyem, hogy nem csak biztonság szempontjából lehet ilyen beszélgetéseket lefojtatni, én megdöbbentem azon, hogy sajnos ezt nem tudom, megkérdekelve is hallgatóknak a pontos statisztikát, de hogy éves szinten több tízezer olyan beszélgetést regisztrálnak akkor már rendőrök, ami mondjuk kvázi úgy fordítanál le Magyarra, mint egy ilyen életvezetési tanácsadás, tehát a gond van a házasságonban, a munkahelyemben, a gyerekemben, a nem tudom, akkor is a kobán rendőrök elérhetőek, és ott vannak, tehát van egy ilyen funkciója is, ami megint csak, hát Magyar szemmel, talán nem csak Magyar szemmel, azért nagyon, hogy mondjam, nehezen összeilleszthető azzal a rendőrképelem, ami sokszor a fejünkben van. De hát miért ne lehetne? Tehát, hogyha a rendőrt úgy tekintünk a rendőre, mint aki velünk él, itt van, ismerjük, és nem pedig valami távoli szervezetnek a végrehajtója, akit, hát leginkább akkor van vele dolgunk, ha valami baj van.

Ugye előtte nem, mert bűnmegelőzés kevésben van, csak ha már bekövetkezett a baj, nyilván ez összekötni a rendőrrel, hát elég könnyű, hogy ez nem egy ilyen túl pozitív kép. Mondjuk így a rendőrölszal lehetne egy ilyen modell is egyébként.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ebben teljesen igazad van. Most az jutott még eszemben, hogy valóban, tehát amit mondasz, hogy így akkor a rendőrök tényleg ilyen mediátori feladatot is ellátnak, de ez azért is van, mert Japánban, úgymond a felnőtt társadalomban, ha valakivel valami baj van, bajod van, tehát mit tudom én, a szomszéd zajos, éjjel éppen partizik, és nem tudsz aludni, akkor itt nem az a szokás, hogy becsöngedsz a szomszédhoz, rávered az ajtót, ilyet nem lehet csinálni, úgymond, hanem akkor ilyenkor, hát vagy a háznak a céget, aki ugye a házérfele, azt keresi meg az ember, vagy, ha éppen nem olyan házban lakik, akkor a rendőrt.

És ez is nagyon fontos, hogy nem fogja megmondani a rendőr, hogy az ön szomszédja, kis Miska volt az, aki bejelentette, mert ez mind arra ad okot, hogy utána ott valami tört. És ez egy olyan lehetőség is lehetne, mondjuk Magyarországon is, ami talán ez a szubjektív biztonság, meg egyáltalán meg az emberek közti kapcsolatnak a sztenderdizálására is alkalmas lehetne.

[Héra Gábor]

Vannak azért Magyarországon is olyan szervezetek, vagy olyan szereplők, akár a polgárőlséget lehetene, ami azért ugye felhatalmazásában, a jogkörében működésében szervezeti teljesen más. Vagy pedig a közveti megbizott, tehát akik ugyanúgy a végeken vannak, vagy a helyben vannak. Tehát, hogy vannak ilyen szereplők, és én azt gondolom, hogy ezek a szereplők részén be tudják tölteni ezt a funkciót, tehát ezt a fajta összekötő, meghallgató, prevenciós, bűnmegelőzési szerepet.

A különbség az az, hogy legábbis amennyire én láttam, a különbség az az, hogy Japánban nagyon komoly kormányzati szándék, és hát pénz. Tehát erőforrás van, a rendszer mögé rakva. Magyarországon jelenleg ez az alulról szerveződő, vagy inkább így mondom, hogy helyben jelenlévő autonóm helyi rendőrség, az nem priorit.

Tehát nem ez a rendészeti modell. Tehát nálunk inkább felülről vezérelt, hierarizált rendőrségünk van, ami nem azt jelenti, hogy a városi szinten, vagy a települési szinten lévő rendőrök ne lennének tisztában azzal, hogy mi van az ő terület. Nagyon jól tudják, hogy mi van, hát ők vannak ott.

De kevesebb erőforrás van a bűnmegelőzésre, amit ugye az előbb elmondottak alapján, vagy a korábban elmondottak alapján a Bohának köszönhetően, meg a rendelkezésre álló erőforrásoknak köszönhetően. Tehát a tava városrész rendőrkapitányságnak a fele csapat az bűnmegelőzéssel foglalkozik. Tehát az ott dolgozó rendőröknek a fele.

Tehát ez egy írtózatosan nagy szám, mondjuk egy Magyarországi Összehasonlításban. Tehát ezek az emberek ahhozza foglalkoznak, hogy ne történje meg, ami aztán, ha megtörténik, a csapat másik fele már mondjuk így a tűzoltása miatt fele. Tehát így ez egy nagyon nagy különbség, hogy erőforrásban mennyit biztosítunk az ilyen előbb munkára, illetve mennyi autonomiát adunk a helyi színnek.

A japán esetében ez erősebben megvan.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mit gondolsz, hogy a magyar lakosságot hogyan lehetne még jobban bevonni? Mert hogy mondod, hogy így kell anyagi forrás is, na de ha nincs meg mondjuk ez az anyagi forrás, vagy annyi akkora anyagi forrás, akkor a bevonáshoz azért mást is lehetne alkalmazni, de valóban ugye a meggyőzés, illetve az, hogy az egyén is érdekelté váljon abban, hogy vegye részt, hogy mit gondolsz, Magyarországon milyen metódus, milyen lehetőséget lehetnének? Én amire gondolok, az rögtön már az iskola, tehát az oktatás, és akár iskolai szinten is ki lehetne ilyen kis sejteket építeni.

Ezt te hogy látod?

[Héra Gábor]

Tehát válaszolok a kérdésre, hangsúlyozva, hogy erről nekem vannak elképzeléseim, biztos van nagyon sok ember, aki ebben mondjuk ezzel töltött az életét, vagy a fél életét, hogy ezt megtudja, hogy hogyan érdemes megcsinálni. Amit én biztosan látok, az az, hogy abban az esetben, hogy a helyi szinten dolgozó rendőrök, rendőrkapitányságok, körzeti megbizotottak, ha nekik van elég energiájuk és idejük, hogy a közösségi kapcsolatokat ápolják, az szerintem a leges, legfontosabb lépése ennek. A közösségi kapcsolatok ápolása alatt azt értem, hogy egyszerűen a helyben élőkkel, a helyben lévő civil szervezetekkel, iskolákkal, egyházakkal, mindegy, ezt lehetne továbbsorulni, kapcsolatban vagyunk, a helyi lakosokkal kapcsolatban vagyunk, figyelünk rájuk, ahogy előbb említettem, megpróbáljuk megtudni, hogy mik azok a pontok, amik az ő biztonsági érzetüket növelhetik, hiszen egyébként hosszú távon sokkal kamatozóbb, vagy hogy mondjam, sokkal jobb megelőzni egy adott bűncselekményt, de aztán utána, költségesen utána járni és kezelni azt a problémát, ami előállt.

És hogy én ezt szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarországon vannak ilyen rendőrök, vannak ilyen rendőrkapitányok, vannak ilyen rendőrkapitányságok, akik ezt a munkát végzik, és nagyon szépen, és hogy akár a Roma kisebbségi önkormányzattal, mindegy, ezt lehetne továbbsorulni, hogy kialakítanak kapcsolatokat. A probléma az az, hogy általában olyan leterheltség mellett kellett csinálni, és olyan szerény anyagi juttatások mellett, hogy a rendszer finoman szólva nem ösztönzi őket, az ilyen jellegű, a körülmények Magyarországon nem olyanok, amik ezt a fajta munkát elősegítik, sőt, szerintem inkább hátváltatják, az igazán lelkes és elkötelezett munkatársak, vagy nem tudom, hogy is mondjam, kollégák-rendőrök ilyen munkát végeznek, extra időben, kiszorítva máshonnan erre időt, vagy akár pénzt. Szóval, hogy ez, tehát, hogy mondjam, hogyha én nekem ez volt egy ilyen nagy konklúzióm, hogyha egyszerűen a nagy rendszerek támogatnak valamit, akkor ez menni fog, most ez egy semmi nagy felfedezésebben nincsen, csak mégis látszik ennek a két országnak a két rendőrségét, rendőrszeti modelljét, összehasonlítva, hogy nagyon látványos, hogy mit, hogyan működik Japánban is, milyen eredményeket tud elérni.

Elsősorban ugye a rendőrségnek a szervezeti kultúrája, a filozófiája, a felépítése és a szövetségesei miatt, és hogy Magyarországon egy másfajta szemléletben működő rendőrség, ami hangsúlyozom, ennek a magyar rendőrségnek is nagyon szép eredményei vannak, ha csak gondoljunk a szubjektív biztonságérzetre, amire korábban beszéltünk. De hogy én azt gondolom, hogy hosszú távon sokkal, mondjuk mondjam, állampolgárbarátabb, közösségibb és akár eredményesebb rendőrséget is létre lehetne hozni. Volt erre törekvős Magyarországon, volt erre gondolat a rendszerváltozás után, nem így alakult az élet.

Tehát most is vannak Magyarországon önök, akik azt hirdetik, hogy azt hiszik, hogy abban hisznek, hogy ez a fajta alulról jövő közösségi kapcsolatokat építő rendőrségnek igenis lenne jövője vagy szerepe, de jelenleg Magyarországon a rendészetért felelős vezetők, vagy a rendőrségért felelős vezetők nem így képzelik el a működést. Még annyit hogy tegyek hozzá, és hogy például csak ellensúlyozom ezt az egyértelmű kiállást a közösségi rendészet mellett, hogy vannak olyan időszakok, vagy vannak olyan helyzetek, amikor a közösségi rendészekként működő rendőrségek nem biztos, hogy hatékony választ tudnak adni. Tehát valamikor ez a fajta centralizáltság, ami Magyarországon is van, a felülről vezéreltség, az ilyen válsághelyzetekben, tehát az is jól tud...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Terror elhállítás, akármit nyilvánul az kell, egy központi...

[Héra Gábor]

De hát Japánban is azért voltak erre példák, és mégis valahogy megoldották, tehát ez bőven a természeti katasztrófáktól, ne is szóljunk most ebből az esetből, amikor ugyanúgy a rendőrségi feladatok bőven vannak. Hát igen, ez messzire visz a közösségi rendészetnek a filozófiája, a felhasználhatósága, az országokon, kontinenseken átírelő kérdés, hogy van-e kb. országok, ahol ezt alkalmazzák, tehát az Amerikában is odaindult ez az egész irányzat.

Mégis, amit az előbb a beszélgetésünk elején említettem, ezt az arányszámot, ugye az emberőrések számát, tehát hogy mitől lesz valami sikeres, mitől nem, mitől lesz valami haték, meg mitől nem, hát igen, ez sok minden több. Szerintem nem tudok ebben ilyen egyértelmű kijelentést tenni, hogy ez a jó, vagy az a jó. Japánban éppen az van, és úgy tűnik, hogy elég jól működik.

Magyarországon éppen ez van, ez is működik. Azzal együtt az szerintem komoly kihívásokkal szembesül mostanában, de ezek elsősorban ilyen szervezetileg, financiális meg. De ezt talán egy másik beszélgetnék.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy látod? Mert hogy most mi nagyon sok szép dolgod mondtunk a japánrendszerről, de ha akár csak egy-kettőt, ha kiemelnél, hogy milyen kihívásai, vagy milyen kifejezetten negatív oldalai vannak a japánrendszernek. Ugye említettük már ezt a túlzott egyéni megfigyelést, ami egyébként, ez is érdekes, ez megint az edókorszakra vezethető vissza.

Most így eszembe jutott ez az úgynevezett gumi rendszer. Ez azért érdekes, ez a gumi rendszer, tehát ne a kautsú gumira gondoljunk, hanem a gumi a kínai jelből egy csoportot jelent. És ugye a shogunatus mit csinált, ilyen öt-tíz háztartásokat egy csoportba osztott be, és természetesen volt egy főnök, aki felügyelte az egész csoportot, és akkor itt volt ez a közös megfigyelés.

Tehát a STASI, meg az AVH nem csak Európában, hanem az tulajdonképp mindenhol a világon létezi. És akkor megfigyelték egymást, és akkor jelentették, hogy én egy kicsit gyanús, tehát ő lehet, hogy készül valamire, tehát ez is már egy ilyen bűnmegelőzés. Vagy ha már elkövetett valamit az illető, akkor ez a kollektív büntetés, tehát akkor ugye az egész csoportot megbüntetti.

Tehát azért itt volt egy ilyen háttér is, ennek megvolt nyilván az előnye ennek a rendszernek, hiszen az adóbeszedéstől kezdve ugye sokkal könnyebb volt a hatalomnak ezt kezelni. De hogy itt azért van, és ez pont nemrég volt erről is egy hír, ami én úgy gondolom, hogy Európában vagy más ilyen demokratikus országban ez nincs, az pedig az úgynevezett ENZÁJ, tehát a valójában el nem követett bűncselekményért mégiscsak leültetnek valakit, és magyarán ártatlanul ültettik le. És most volt hír nemrég, hogy 43 év után engedtek ki egy férfit, és bizonyosodott be, hogy valójában nem ő követt el azt a gyilkosságot annól.

Ennek a férfinek a 43 éve most már nem tud mit kezdeni a társadalomban magával, mert valakit 43 évig bezárva tartani, mert hogy életfolytiglani büntetést kapott, ez az egyik. A másik pedig, hogy Japánban még mindig a mai napig létezik halálbüntetés. Ez is egy olyan dolog, ami hát ugye Amerikában is létezik.

Most már ugye a fejlett demokratikus országok többsége elutasítja ezt, és még mindig jelen pillanatban Japánban a úgymond a fogvatartás, ez az egyik, a fogvatartásnak a minősége, ha úgy nézzük, nem változott az 50-es évekhez képest. És visszatérve erre az Enzaihoz, az ártatlanul valakit megvádolunk és megbüntetünk dologhoz, hogy sajnos a japán rendőrségnek van egy olyan rossz szokása, hogy ők minden áron meg akarják oldani az ügyeket, és minden áron akarnak találni egy, ha nevezzem így, hogy bűnbakot, egy bűnöst, tüggetlenül attól, hogy ő most tényleg elkövette vagy sem. És akkor úgy eljátszák az ügyész, satöbbi védelem, és ha kell, akkor a bizonyítékukat úgy állítják be, amit úgymond tudományosan utána jár az ember, akkor bebizonyosodik, hogy ilyen nincs, az nem létezik.

És ez egy nagyon nagy baj. Ez egy nagyon nagy baj, és ez is valahol, nem is tudom, olvastam valamelyik újságban, egy cikkben, hogy azért sok kakat elrettent, valaki gyanúba keveredik egy ügyben, és akkor rászáll a rendőrség, és akkor hiába nem ő volt a védkes, akkor abból nagy baj is lehet. Én úgy gondolom, hogy ezt mindenféleképpen meg kell említeni, tehát, hogy nem csak szép meg jó dolog az, ami itt van, tehát, hogy leadjuk az elveszett tárgyakat, ez valóban nagyon jó a mindennapokban, de akkor, hogyha ténylegesen történik egy olyan valami ügy, amiben úgy belekeveredik az ember, akkor nagyon megégetheti magát.

[Héra Gábor]

Hát, hogy mondjam, a kritikákat, tehát vannak olyan típusú észrevételek a kobán rendőrökkel kapcsolatban, amit egyrészt ők maguk tesznek, tehát ezt kérdezhet, hogy mik azok a, mondjuk, ilyen jengességé, vagy negatív, és vannak olyan észrevételek, amik, mondjuk, így kívülről érkeznek, tehát ilyen kutatás eredmények alapján, vagy ilyen. És például az nekem nagyon érdekes, hogy mondtam ezt, hogy hogyan írják le a külföldi kutatók a japán rendőrséget, és hogyan írják le a japánok, a japánok sokkal kritikusabbak, legalábbis amiket én találtam, és akik, mi az a vak professzornak, meg mindegy, ezt lehetne tovább sorolni ezeket a nagyon ismert, vagy ott ismert, vagy elismert kutatókat, kriminológusokat. Például van, aki azt mondja, most azt mondom, akik ugye kívülről érkezik a kritika, hogy pont a rendőrségnek egyébként van egy ilyen, ez a maszkulin, így szokták mondani, ez a maszkulin kultúra, ami nemcsak a japán rendőrségre, hanem minden rendőrségre érvényes, ez a férfi dominancia, hieradikus, kicsit lenyomó, és hogy valaki azt mondja, hogy számukra ez, hogy a közösségi kapcsolatépítés, ez egyáltalán nem prioritás. Mindennal szemben, amit én most elmondtam, valaki ezt hangsúlyozza, valaki meg azt mondja, hogy gyerekek, hát nincs semmiféle, nincs, hogy mondjam, nincs olyan bizalomám a rendőrség eszembe, mint amit feltételeznek mások, mert hogy csak figyeljünk például a kikényszerített tanulvállomásokra, hogy folytassam a sorbjönni, amit elkezdte, hát és akkor mondjuk akik erről szól, erről írtak mondjuk, van egy ilyen 2008-a cík, amelyik erre hívja fel a figyelmet, de van mondjuk egy 2019-as is, ami elég új, tehát az öt évvel ezelőtti, amelyik azt mondja, hogy ez a megfigyelésre és kontrollálásra kitűnő a rendőrség, és valójában ez is a feladat, ha valaki így interpretálja, tudod. És akkor vannak akik belülről mondják nem is a kritikát, hanem a nehézségeket, a struktúrájából fakadóan, hogy vannak ezek az épületek, ahol, ahogy te is mondtad, hogy járőröznek, hát ugye van egy ilyen előnye ennek a rendszernek, hogyha valami történik, akkor nem a központi rendőrkapitányságból küldjenek ki messze valakit, hanem a legközelebbi kobánból mennek ki a rendőrök.

Oltatlanul ilyenkor azt történik, hogy ez az anti-kobán jelenség, ha valakit érdekel rákeresni, és az interneten sok cikket találod, ha valaki megy egy kobánba, és próbálna segítséget kérni, és nincs ott senki, és üres. Mert éppen ki igaz, hogy a rendszernek van mondjuk ilyen, akárhogy tetszik, hátulütője, illetve maga megint ez a fizikai struktúra, hogy könnyen, ugye japánban ez nem annyira jellemző, de voltak erre például az utóbbi években, hogy a lőfegyvert, hogy hogy szereznek lőfegyvert a rendőrtől. És tehát, hogy volt erre példa, hogy megtámadtak egy együtt lévő kobán rendszert, és elvették.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ez érdekes, hogy azért kellett neki a lőfegyver, hogy öngyilkos lehessen. Szerintem nem azért, mert ő bankot akar rabolni.

[Héra Gábor]

Valahogy, és mondjuk ez is egy nagyon érdekes, hogy például a kobánnak az exportja, vagy hogyha máshova visszük a, vagy próbálkoztak erre, hogy máshova is vigyék a kobán, például most éppen a Száópaulóban is például ott is van erre példa, hogy ugye a kobán rendőrséget próbálták bevezetni, de most csak ezt az egy példát mondtam, de azért nagyon sok helyen ez így elindult, hogy látva azt, hogy akkor mennyire sikeres a kobán, akkor ezt Közép-Amerika, Índia, Malázia, Földöbszigetek, Szingapur, tehát egy csomó helyen elindulták, de hát ez a helyzet, hogy ha egyszerűen ezt a modellt átnyitjuk a kobánat...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt a helyi irányítást, tehát a helyi kormányzat, vagy pedig a japán oldal próbálja exportálni?

[Héra Gábor]

Mindkettő, tehát van egy japán exportra való törekvés, vagy legalábbis pont az előbb említett Koshikata professzor, aki engem fogadott, ő már nem is tudom, hogy azt hiszem, ő Száópaulóban járt, már nem végben hiszem biztos, hogy ott vagy, de most ez talán mindegy is, hogy hol vagy, de a lényeg, hogy külföldön próbálták ezt megvalósítani, és hát van egy nyitottság másországban erre, látva, hogy mennyire sikeres a kobán, hiszen milyen egyszerű azt mondani, nézzétek nálunk mennyi bűnözés van, és milyen rendészeti modellünk van, hát akkor tessék, használjatok ti is ezt.

A probléma az az, hogy mondjuk Száópaulóban, vagy ezt a konkrét esetet mondjam, a különálló kobánok azok nem feltétlenül csak arra jók, hogy az állampolgárak könnyen kapcsolatban lépjenek a rendőrökkel, hanem kitűnő célpontjai a bandáknak. És ott akkor lehet, hogy abban, abban a világban, abban a társadalomban, abban az országban ez már nem működik olyan jól, mint a páma. De mindegy, most csak elkanyarodtam kicsit a témától, én ezeket nevesíteném, ezeket a kritikákat, meg ezeket a nehézségeket, amikről a kobán.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De nem, nem kanyarodtál le, mert abszolút fontos, hogy azt kell nézni, hogy nem egyszerűen csak átimportálni, átvenni egy rendszert, hanem, hanem megnézni azt, hogy az ott a helyszínen működhete egyáltalán. Nyilván feltétele van annak, hogy valami működjön, és ahogy mondod is, hogy hát akkor nyilván annak a szampaulói lakosság állománya nem teszi lehetővé azt, hogy ebben a formában működhessen, de esetleg, ha azt ott átalakítják a saját arculatukra, akkor valamit tudnak hasznosítani.

[Héra Gábor]

Hát mindent alakítunk, az ember ilyen, a demokráciát alakítjuk, a rendőrséget alakítjuk, a mindent. Tehát, amit te mondtál, hogy például nyugati mintára, európai mintára hozták rá a rendőrséget, hát igen, ez így van. Azzal együtt, hogy aztán ez a nyugati minta, legalábbis tudomásom szerint éppen akkor nem működött tovább, Japánban tovább élt, kicsit alakítva a helyi igényekhez, aztán most az a furcsa világ van, hogy aztán Japánból megy vissza egyébként, mert akár Németországban is volt egy keresztület.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most már reimport van, igen.

[Héra Gábor]

Igen, hát több száz év után, de igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy Magyarországon is, ahogy elmondod, hogy nagyon sok törekvés van, nagyon sok jó irányú fejlődés, fejlesztés is van. Szerinted a magyar közösség, tehát a magyar lakosságot hogyan lehetne öztökélni arra jobban, hogy a rendőrség, a rendőrök felé nagyobb bizalommal legyenek. Tehát ugye gondoljunk a rendőr viccekre például.

A rendőr az már elnézést hülye, ugye a viccek többsége erről szól, de ugye itt Japánban például ez másképp van. Tehát ugye a rendőrség is egy köztiszteletben is áll, úgymond ugyanúgy bekerülni a rendőrséghez nehéz, tehát az nem úgy van, hogy lasszóval fogják az embereket, annak ellenére, hogy előregedő társadalom, és itt is ugye emberhiány van, de hogy Magyarországon ezt szerinted hogyan lehetne a minőség és az, hogy a lakosság a rendőrökkel szemben valahogy pozitívabb és nyitottabb legyen?

[Héra Gábor]

Hát azzal kezdeném, hogy ez egy nehéz terep erre. Elmondom mindjárt, hogy szerintem ugyan lehetne, csak szeretném fejlődni a figyelmet arra, hogy nem olyan rég volt még az, hogy nálunk szocializmus volt, ugye nem magyar köztársága, hanem magyar népköztársaság volt, és ebben a rendőrségnek egy nagyon hálátlan szerep jutott, és a rendszerváltozás utántól kezdődően azért ez a negatív kép a rendőrökkel kapcsolatban, főleg még akkor a kilencvenes évek elején, mikor még a bűnözők a Mercedes-sel, a rendőrök a Ladával próbálták hol lehagyni egymást, hol nem, szóval nehéz a háttére, honnan indulunk, vagy indulnak, a magyar rendőrség indul. Én azt gondolom, hogy két oldalról van szó, az egyik a rendőrség, a másik a lakosság, és az, amit mondtál, hogy a rendőrségnek a társadalmi megbecsültsége, a rendőrségnek a rendőrségnél dolgozóknak a méltó fizetése, a biztonsága, tehát most ez persze egy ilyen kis, hogy mondjam, ilyen szó karaténak a tárgya nélkül Magyarországon, de hát az a helyzet, hogy nagy a fluktuáció a rendőrségnél, tehát sokan elmennek, és nehéz találni új rendőröket. Szóval én azt gondolom, hogy egyrésztről a rendőrség oldalán nagyon fontos lenne tenni azért, hogy olyan emberek kerüljenek be a rendőrségbe, akiket, hát most tényleg nagyon leegyszerűsítve mondom, értenek volna, és meg tudnak fizetni. A másik oldala az a lakosság felé.

Én azt gondolom, hogy a rendőrség filozófiája, tehát a lakosságbarátságnak, a közösségorientáltságnak az ilyen jelenlő átalakítása, vagy fejlesztése, amit elődik beszéltünk, az kulcsfontosságú. Egyszerűen úgy alakul a képe valakinek a rendőrökről, vagy bocsánat, úgy is alakul a képe a rendőrökről, hogyha találkozik vele, és ezt nem úgy teszi meg, hogy bemegy feljelentést tenni, mert elopták a bicikléjét, hanem bármilyen közösségi eseményen, az utcán, rendezvényen, bárhol. A harmadik nyilván a kommunikáció.

Én azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne figyelmet fordítani arra, hogy egy olyan rendőrképet alakítsunk ki magyarországi lakosoknak valahogy a fejében, ami nem csak egy lufi, tehát nem csak egy ilyen kommunikátors blöf, vagy azt mondjuk, hogy nézd-e, rendőr, milyen is egy ilyen gyönyörű, nagyon kivilágító képen boldogan segít valakinek a rendőr, tehát valóságot is kell ehhez igazítani, de az embereknek a rendőrképe nemcsak a személyes tapasztalatok alapján, hanem most már a bármilyen online kommunikációs felületen úgy elérhető anyagok alapján is változik, szóval szerintem ezen a ponton is lenne fontos lépni, és hogy maga ez a közösségiség csak visszautalva arra, mint mondtál például az iskola, hát igen, az is egy kitűnő terepen lehetne. Mindennek vannak a rendőrségnek egyébként bűnmegelőzési programjai, volt ez a Dada például, amit nem tudom, hallottál róla, vagy hallottak róla, ez is egy ilyen bűnmegelőzési program volt, de hogy a volumenét tekintve, tehát a volumenét alatt ezt tettem, hogy hány iskolába tudnak elmenni így a rendőrök, az szerintem nagyon gyenge, tehát hogy ezen még lehetne mit fejleszteni.

Szóval nagyjából én ezekben láttam, és hát van még egy dolog, ahogy említettem, a rendvészre tudományi karon tanítottam, tanítok még néha a doktori iskolában tudatásmódszertet, és azt is láttam, hogy maga a rendőri pályát hogyan lehet vonzóvá tenni, ugye ez egy nagyon fontos kérdés, és feladat. Mert hogyha ez egy vonzópálya, és olyanok mennek oda, akik tehetségesek, elkötelezőröknek akarnak ezen a területen változást elérni, akkor az mégiscsak kihat magának a szervezetnek a teljesítményére, meg a megítélésére. Nem azt mondom, hogy most nem ilyenek mennek.

Tehát ez fontos hangsúlyozom, hogy akik most mennek, azért ezzel nem őket akarom leírni, hanem csak azt mondom, hogy akár az ő megbesültségük is szerintem fontos lenne azáltal, hogy nagyobb juttatásokat, biztosabb megélhetést, jobb munkakörülményeket biztosítunk. Tehát a japán kobánokban, mikor jártam, én nem állítom azt, hogy ezek nagyon, mondjuk ilyen csillivili szuperépületek, de azért rendben van. Tehát rendben van.

És mondjuk akár ezek a munkafeltételek sokszor itt van, nincsenek már. Én ezt azért kívülről mondom, és kívülről nagyon könnyű jó tanácsokat osztogatni, szóval nagyon tegnap volt órám az egyetemen, ott valaki például pont a rendőrség kommunikációjaért felel, két megyében, és hát látszik, hogy ez egy nehéz feladat, tehát nem egy év, nem öt év, talán nem is tíz év, hanem inkább tizenöt, ahogy egyébként japán esetében is, ez évtizedekbe telt még ezt a fajta...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Persze, tehát ez nem két perc, meg két nap. Köszönöm szépen, Gábor. Én úgy gondolom, azért Magyarország nincs olyan rossz helyzetben, van mit fejlődni, de talán most már azért kiépült egy olyan, hát ha lehet ezt a szót használni, alap arra, amin továbbépítkezve a példákat követve, nem csak mondjuk japán, hanem máshonnan is, máshol, ahol jól működik ez a rendszer, összevetve a magyar viszonyokhoz igazítva lehetne egy úgymond tipikus magyar rendszert kiépíteni, és amiről ugye beszéltünk is, hogy itt az egyéni szabadságnak a korlátozása, hogy jó értelemben, jó értelemben véve, amit te is említettél, hogy egyszerűen nincs más választás. Hogy egy példát mondjak, amikor leülsz egy padra, és a padnak a közepén van egy karfa, mondjuk vasból, akkor az arra szolgál, hogy ne tudjon a padon aludni, hanem az csak arra szolgál, hogy oda csak leülni lehessen. Hogy jó értelemben is lehet azért korlátozni a szabadságot, vagyis hogy ne tudjuk megkerülni a szabályt, és akkor lehetőség arra, hogy ez a bizonyos személyes biztonságérzet még erősebb lehessen, még jobb lehessen, és Magyarország akár tényleg Európán belül is.

Most is jó a közbiztonság, de hogy még jobb lehessen. Gábor, nagyon-nagyon szépen köszönöm neked ezt a beszélgetést, de mielőtt elszaladnál, megkérdezem, mint mindig minden vendégtől, hogy számodra milyen színű Japán?

[Héra Gábor]

Igen, ez egy nehéz kérdés volt nekem. Én nagyon nehezen tudok, a feleségem sokat nevetett rajta, hogy én nem tudok színeket vendelni ilyen dolgokon, de hogy végül is azért mondtam a zöldet, mert a sencsa teának a méreg zöldje, ami tud lenni. Az első teámat, amit megittem Tokióba, ezt túl sokáig áztattam, és ez nagyon megmaradt nekem, egy ilyen méreg zöldszín, ami nekem eszembe jut.

De akkor lehet szépen is, hogy röviden válaszoljak a kérdésedre, japánról nekem a zöldszín jut eszembe, a nagyon finom, illatos és nagyon jó ízű szencsa találnak ezt a teát.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát én kívánom, hogy legyen még részed abban, hogy japánban ihassál szencsa teát.

[Héra Gábor]

Így van.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Így van, és akkor együtt ígyuk ezt a teát, meg természetesen ahhoz is nagyon sok sikert kívánok, hogy a magyar bűnmegelőzés, rendészet és mindenféle téma, amiben kutatsz és tanítasz, ebben minél több sikert érjel, és legfőképp, hogy azt tud megvalósítani, hogy szeretnél.

[Héra Gábor]

Köszönöm, ez egy nagyon jó végszó. Én megígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy ez így legyen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Köszönöm szépen. Nagyon köszönöm. Még egyszer a beszélgetést.

Köszönöm szépen.

[Héra Gábor]

Köszönöm. Minden jót kívánok.